Rongálás miatt tett feljelentést a napokban a NEFAG Szolnoki Erdészete. A Széchenyi Parkerdőben észlelt káreseteknek minden esetben anyagi vonzatuk is van. Az erdészet vezetője elmondta, a javításra szánt összeget fejlesztésre fordították volna.

 

II. Rákóczi Ferenc születésének 341. évfordulójára emlékeznek a fejedelem nevét viselő általános iskola diákjai. A 3 napos ünnepségsorozatot az intézményben évről-évre megrendezik. Idén versmondó- és himnuszéneklő versenyt, valamint rendhagyó osztályfőnöki órákat is tartanak.

Japán delegáció a Kőrösiben (2017-03-22 16:58:15)

19 fős japán delegációt fogadtak ma a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában, a több mint 20 éves múltra visszatekintő Szolnok és Juza testvérvárosok közötti diákcsereprogram részeként. A kőrösisek csakúgy mint minden esztendőben, idén is színes műsorral szórakoztatták a japán vendégeket, akik ezt követően bemutatórákon is részt vehettek.

Igazi nemzetközi hét a mostani a Varga Katalin Gimnáziumban. Tegnap Yuzából érkeztek japán diákok, ma pedig a hollandiai Maarseen-ből. A 22 tanuló egy hetes magyarországi látogatása során megismerkedik az ország nevezetességeivel, illetve az iskolai oktatásban is részt vesz.

Aki nem szeretné darabra, az a hét elejétől, már kilóra is kérheti a tojást a piacon. A hétfőn hatályba lépett rendeletmódosításnak fő célja a vevők és a termelők védelme. A vásárlók többségét a választásban ez egyelőre nem befolyásolja.

Véget ért a homokcsere (2017-03-21 17:43:11)

Befejeződött a játszótéri homokozók karbantartása a megyeszékhelyen. A legtöbb helyen nem csupán a fellazítást- és gyommentesítést, hanem a homok pótlását is elvégezték. Hamarosan megkezdik a játékok felülvizsgálatát. Ahol tudnak ott javítanak, vagy szüksége esetén kicserélik a sérült elemeket.

Parlamenti figyelő (2017-03-21 17:44:30)

A Monetáris Tanács két tagjának megválasztása mellett két nemzetközi szerződés kihirdetéséhez járult hozzá mai ülésén az Országgyűlés. A képviselők emellett döntöttek az épített környezet alakításáról és védelméről, valamint az új jövedéki adóról szóló törvény módosításáról is.

Japán delegáció Szolnokon (2017-03-21 17:41:47)

19 fős japán delegáció érkezett ma a megyeszékhelyre Szolnok testvérvárosából, Yuzából. A japán fiatalok és kísérőik a Városházát, a Megyeházát, a Varga Katalin Gimnáziumot és a Nefag vadasparkját látogatták meg. A japánokat számos kulturális és szórakoztató program várja a következő napokban. A látogatás célja, hogy a két nemzet közelebbről is megismerje egymás kultúráját.

Internet fiesta Szolnokon is (2017-03-21 17:16:49)

Idén már 18. alkalommal rendezik meg a könyvtárakban az Internet Fiestát. Az egy hetes program célja - amely holnap kezdődik - hogy az olvasókat hasznos tudnivalókkal, tanácsokkal segítsék, ingyenes oldalakat, ingyenes applikációkat mutassanak be. A rendezvény mai sajtótájékoztatóján egy újdonságot, a mesetabletet is bemutatták.

Erdők Nemzetközi Napja (2017-03-21 17:15:42)

Március 21-e, 2013 óta az Erdők Nemzetközi Napja. A NEFAG Vadasparkban ilyenkor különleges programokkal várják az érdeklődőket. A yuzai fiatalok például íjászkodhattak.

Kormányhivatal fejlesztések (2017-03-20 15:37:44)

A megye 5 településén összesen 1,2 milliárd forintot fordítanak a kormányhivatal középületeinek felújítására. A 10 kijelölt ingatlan egyike a Szolnoki Főiskola egykori Ady Ender úti épülete, ahol az uniós mellett- jelentős hazai forrást is felhasználnak. A megyei projektnyitót délelőtt tartották.

Nagyböjti tartós élelmiszer-gyűjtést hirdetett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. Vasárnapig várják az adományokat. Az élelmiszer bármelyik szolnoki templomban leadható, a Belvárosi nagytemplomban ügyeletet is biztosítanak a következő napokban. Az összegyűlt adományokat a Karitász szolnoki rászoruló családokhoz juttatja majd el.

210 millió forint EU-s támogatásból újítják fel decemberre a Móra úti rendelőket. A város lakosságának mintegy negyedét látják el az épületben, ezért kiemelten fontos, hogy korszerűsítsék azt. A többi között megvalósul a teljes körű akadálymentesítés, valamint a víz-, az elektromos- és a fűtési rendszereket is felújítják a homlokzat és a nyílászárók cseréje mellett.

Jótékonysági bowling verseny (2017-03-20 15:40:29)

A Liget Otthon sportolóit lakóit támogatta az a jótékonysági bowling verseny , amit vasárnap rendeztek Szolnokon.

Szenti Ernő megyei rajzverseny (2017-03-20 15:43:50)

Második alkalommal szervezték meg a Szenti Ernő megyei rajzversenyt. A Pedagógiai Oktatási Központ megmérettetésére 33 diák jelentkezett. Az alkotások a Varga Katalin gimnázium emeletén tekinthetők meg ebben a hónapban.

Kormányhivatal fejlesztések (2017-03-20 15:37:44)

A megye 5 településén összesen 1,2 milliárd forintot fordítanak a kormányhivatal középületeinek felújítására. A 10 kijelölt ingatlan egyike a Szolnoki Főiskola egykori Ady Ender úti épülete, ahol az uniós mellett- jelentős hazai forrást is felhasználnak. A megyei projektnyitót délelőtt tartották.

Tegnap éjfélkor lezárult a Megavers 9. első középdöntőjének közönségszavazása. A versenyzőkre összesen 718 szavazat érkezett, sms-ben, interneten, postán illetve e-mailben. Ezekből a legtöbbet voksot Kovács Kíra valamint Szirtes Dávid Zsolt kapta. Messengeren értük el a két továbbjutót.

Országszerte elérte a 100 ezret az eladott babakötvények száma. Ez a 100.000 kötvény is része annak a mintegy 5000 milliárd forintos állampapír állománynak, amely 2016-ban a lakosság kezében volt. Az államadósság finanszírozására is szolgáló állampapírok mennyisége tavaly 50%-kal növekedett.

Éppen ma 130 éve annak, hogy a „magyar csoda” néven emlegetett versenyló, Kincsem, átvágtatott az örök versenymezőkre. A híres kanca történetét március 16-án közönségtalálkozóval egybekötve láthatták az érdeklődők a Szolnoki TiszapArt moziban.

Megnyitotta kapuit a 6. Szolnoki Országos Vasúttörténeti és Vasútmodell Kiállítás. Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban megtekinthető Magyarország legnagyobb H-nullás terepaszta, rajta a 170 éves Pest-Szolnok vasútvonal tiszteletére megalkotott Ó-Szolnok állomás is. A közel 2.000 m2-es kiállításon 400 méter hosszú vasúti modellpálya épült fel, amelyet Magyarország jelentős kiállítói alakítottak ki.

Zenei kívánságokkal bővült az Ady Endre úti piac kínálata. A tavaly decemberben indult „kívánságpiac” zenei műsor forgatási helyszíne ma Szolnok volt. A rendhagyó vásárnapon a járókelők kérését Magyarország ismert harmonikása, Márió teljesítette.

Folytatódnak az útépítések (2017-03-17 14:58:19)

A hét második felében újabb szakaszon kezdődtek meg az útépítések, felújítások. A munkálatok kezdetben a Pozsonyi úti körforgalom környezetét érintik, és mindez része a Modern Városok Program keretében megvalósuló 4 milliárd forintos beruházás-sorozatnak.

Történelmi zászlók Szolnokon (2017-03-16 15:48:00)

Idén első alkalommal vonultak március 15-én a magyar történelem nagy korszakainak zászlajai, a jelenleg hivatalos országzászló és Szolnok város lobogója mellett. A tegnap bemutatott zászlók reprodukciók és a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeumának tulajdonai, illetve gyűjteményének tagjai.

Reggelivel köszönte meg a Fidesz városi szervezete a helyi média egész éves munkáját. Hagyomány, hogy az ünnepségen egy kollégánk kiemelkedő, értékteremtő munkájának elismeréseként a párt díjat ad át. Ezt idén BlogSzolnok szerkesztője Bajnai Zsolt kapta.

Ovisok a Városházán (2017-03-16 14:39:21)

Különleges vendégei voltak ma Szolnok polgármesterének, a Hold úti óvodások látogatták meg a Városházán. Szalay Ferenc nemcsak a dísztermet mutatta be részletesen a kicsiknek, hanem saját dolgozószobáját is. A gyerekek az óvodában zajló „Szolnok projekt” részeként tettek látogatást.

A Vártemplomban ünnepi szentmisével emlékezetek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról. Máthé György esperes, plébános prédikációjában az ünnepek és az évfordulók mindennapjainkban betöltött szerepére hívta fel a figyelmet.

Koszorúzások a városban (2017-03-15 16:30:37)

Az emlékezés koszorúiba borultak a város 1848-as emléktáblái. Az ünnepségsorozat a Petőfi Sándor emlékműnél kezdődött, ahol diákok idézték fel a március 15-ei eseményeket. A koszorúzás a Kossuth téren és a Technika Házánál folytatódott.

Az ünnepi megemlékezés a Kossuth téren felállított nagyszínpadnál folytatódott. A szablyavívó egyesület bemutatóját követően a Varga Katalin Gimnázium diákjai adtak ünnepi műsort, majd a lovas huszárok elevenítették fel a kor szellemét.

Átadták az Ifjúsági Díjakat (2017-03-15 16:00:00)

A Március 15-i ünnepségek részeként a Kossuth téri nagyszínpadon elismeréseket is átadtak. Egyebek mellett itt kapták meg a fiatalok az Ifjúsági díjat is.

Rendhagyó módon emlékeztek meg 1848. március 15-re a Magiszter Alapítványi Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumának diákjai. A tanulók félórás eltéréssel „villámcsődület” keretében szavalták közösen a Nemzeti dalt a Kossuth- majd a Hild téren. A különleges megemlékezésen közel 200 diák vett részt.

Sajtónap 2017 (2017-03-14 18:43:49)

Idén is köszöntötte városunk és megyénk sajtó munkatársait. A Szabad Magyar Sajtó napja alkalmából rendezett ünnepségen elhangzott: a hitelesség az egyik legfontosabb, mely jellemezze az újságírót. Szolnok polgármestere, és a Megyei Közgyűlés elnöke idén is átadta a város és a megye sajtódíját.

Évet összegeztek a Tisza-tavon (2017-03-14 17:58:41)

Növekedett a horgászlétszám és a fogási eredmények is 2016-ban a Tisza-tavon. Az ország második legnagyobb taván új engedély-típusokat vezettek be, nem emelték a területi jegyek árát, folytatták a pontytelepítési programot, és gasztrokulturális rendezvényeket is rendeztek tavaly. Ez csak néhány szemelvény a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. 2016-os teljesítményéből. Évet értékeltek a Tisza tavon.

Több mint 1000 fotón keresztül mutatja be a Dél-Tiszántúli élővilágát az a kötet, amely a Körös Maros Nemzeti Park sorozatának második része. A könyveben a puhatestű, gerinctelen élőlények, valamint a rovarok kerülnek középpontba. Hétfőn Tiszaföldváron mutatták be a legérdekesebb képeket egy előadás keretében.

A magyar katonák már számtalanszor bebizonyították, hogy a feladatok végrehajtásának minőségében bármikor felveszik a versenyt más nemzetek katonáival. Ezt az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis megbízott parancsnoka mondta a ciprusi misszió kibocsátó ünnepségén. A szigetországban 36 katona lát majd el békefenntartói feladatokat.

Kodály Zoltánra emlékeztek a diákok a Verseghy Ferenc Könyvtárban. A 2017-es emlékév részeként útjára indult országos vetélkedő keretében a gyerekek a zeneszerzős életét és munkásságát is megismerhették.

Autók tavaszi átvizsgálása (2017-03-13 15:00:31)

"Tavaszi átállásos akció". Nem csak a télre, a tavaszi, nyári időszakra is fel kell készíteni a gépjárműveket. A Szolnok Városi Baleset-megelőzési Bizottság és a Magyar Autóklub közösen ingyenes átvizsgálási akciót szervezett. Akik éltek a lehetőséggel, még ajándékot is kaptak.

Metszési bemutató (2017-03-13 15:03:12)

Folyamatosan emelkedik Szolnokon is azok száma, akik kertjükben termesztik meg a család számára szükséges gyümölcsöt, zöldséget. A Bereczki Máté Gazdakör, tagtársai mellett az érdeklődőket is várta szombaton immár hagyományos metszési bemutatójára. Mint kiderült: a jó ,metszés titka a kellő odafigyelés, alapos felkészülés és egy jó metszőolló.

Erdély a magyarok nélkül nem lenne az a csodálatos világ, mint ami-mondta Fejér Andor alpolgármester a Székely Szabadság Emléknapjára szervezett ünnepségen. . 1854 március 10-én végezték ki a marosvásárhelyi Postaréten a székely vértanúkat, akik az elbukott magyar forradalom és szabadságharc lángját akarták újra fellobbantani. A nemzeti önrendelkezésért adták életüket példát mutatva bátorságból és hűségből.

Megerősítik a Pelikán Bevásárlóközpont szerkezetét. A munkálatok három hete kezdődtek. A munka befejeztével az épület jobban ellenáll majd a természeti jelenségeknek.

Fennállásának 17. közgyűlését tartotta ma a Szolnok Városi Klubok és Nyugdíjasok Érdekvédelmi és Kulturális Egyesülete a Tisza Szállóban. A rendezvényen Deák Jánosné elnök értékelte a 2016-os évet, felelevenítette a számos kulturális programot és kirándulást. A közgyűlésen a 2017-ös év céljait is meghatározták: folytatódik a Derűs órák, és idén is ellátogatnak az Országházba.

Szakmai héttel kezdődött a március a Szakképzési Centrum Ruhaipari Középiskolájában. Az intézmény életében a hétnek már hagyománya van. A záró napon a tanulók smink és fodrász verseny keretében mérhették össze tudásukat.

Megavers 9 első középdöntő (2017-03-10 17:06:36)

Megvan a megavers 9 első középdöntőjének első három továbbjutója. A csütörtöki felvételen Torontót is kapcsoltuk. A műsort szombaton 16 órától láthatják nézőink, szavazni eztán tudnak majd kedvenceikre.

Egy éve indult útjára a háztáji piac kezdeményezés. A vásárt a Bereczki Máté Gazdakör, a Szandaszőlősi Művelődési Ház és a Szandaszőlősért Egyesület közösen hozta létre. Az első tavaszi piaccal a vásárlókat csütörtökön délután várták.

Cél az álláskeresők számának csökkentése. A szolnoki foglalkoztatási paktum, amely 1.2 milliárd forintos támogatást nyert el 2020. júniusáig irányozza elő a 868 munkanélküli képzését, és elhelyezkedését. A projekt részleteit ma lakossági fórumon ismertették.

Shakespeare „Színház az egész világ” idézetre épül a Sz. Jánosi Erzsébet „MÁR... MÉG” című kiállítása. A festőművész tárlata a Szoboszlai Galéria 30. bemutatója. Az alkotások április elejéig várják az érdeklődőket.

Nagy sikerrel zárult a 40. utazás kiállítás. Az eseményen Szolnok idén nagyobb és ötletes standdal képviselte magát. Kajakba ülhettek és evezhettek, de a Reptárral és a Söráriummal, sőt a szolnoki habos islerrel is megismerkedhettek a látogatók. 30 ezren ismerték meg ott a szolnoki lehetőségeket.

A terveknek megfelelően, jó ütemben haladnak az útfelújítások, parkolóépítések. A Szabadság téri csomópontban a sofőrök már tanulják az új közlekedési rendet, a Várkonyi téri körforgalom duplaspirálossá alakítása viszont több időt vesz igénybe. Ott jelenleg az új lekanyarodósávon dolgozik a kivitelező. A parkolók építése is az ütemterv szerint történik, két helyen már az alap készül.

Hétfőtől újra működik a Kanizsa Tivadar Tanuszoda. A téli hidegben az iskolai fűtésleállással egy időben tönkrement az uszoda hőcserélője, így azt ki kellett cserélni. A keletkezett pára miatt megjelent penészt el kellett távolítani, így a létesítmény teljes festést is kapott.

Fizetős marad a parkolás a Hunyadi út Bercsényi és Balassa utca közti szakaszán, így döntöttek ugyanis a lakók. Az ott élők azt sem szeretnék, ha a Hunyadi út 30-as zóna lenne, ahogyan azt sem, hogy bekerüljön a városi úttisztítási rendszerbe. Az önkormányzat a lakossági igényekre alapozva tehát nem változtat a Hunyadin jelenleg érvényben lévő rendszeren.

A Széchenyi 2020 program keretében 364 millió forint Európai Uniós támogatásból a régi helyére új óvodát építenek a Hold úton. A fejlesztéssel jelentősen emelkedik az intézmény szolgáltatási színvonala. Baranyiné Sárközi Erikától megtudtuk, hogy a kivitelező a jövőhét közepén már az új épület alapozását kezdi. A polgármesteri hivatal fejlesztési igazgatója hozzátette: nyár végére felépül az intézmény és szeptemberben már visszatérnek az óvodások.

Simon András grafikus keresztúti stációi díszítik mától a Hetényi Géza Kórház kápolnájának falait. Az alkotások a 15 állomást ábrázolják Jézus halálra ítélésétől a feltámadásig. A műveket Máthé György esperes, plébános áldotta meg.

Elkezdődött az allergia szezon (2017-03-08 18:14:36)

A mogyoró és az égerfa virágzásával megkezdődött a tavaszi allergiaszezon. Magyarországon 2015-ben még csak 300 ezer embernél volt jellemző, ma már közel 2 millió betegnél jelentkezik az allergiát kísérő tünetegyüttes.

Gyógyult drogossal játszottak együtt és beszélgettek ma a nyolcadikos diákok. A rendhagyó, kihelyezett osztályfőnöki órák lényege, hogy a fiatalok személyes példán keresztül ismerjék meg a szerhasználó életmód veszélyeit és következményeit. A különleges alkalmakat a Szer-telen Fiatalokért Szolnok Közhasznú Egyesület szervezi.

Defibrillátor a TIGÁZ- nál (2017-03-08 18:09:43)

Életet menthet. Defibrillátort helyeznek el a TIGÁZ szolnoki központjában. A ma érkezett készülék kezelését tanfolyam keretében sajátították el a telephely munkatársai. A hordozható berendezés a cég dolgozóit, az ügyfeleket és igény esetén a környéken élőket is kiszolgálja.

A valóságon alapuló thriller 9 kategóriában tudott győzni. A legjobb film, annak rendezője, operatőre, női főszereplője, vágója, maszkmestere, jelmezeinek megálmodója, látványtervezője, és zeneszerzője is díjat kapott a 2. alkalommal megrendezett Magyar Filmdíjon. A TISZApART Moziban pedig a legnézettebb film volt 2016-ban.

Osztálykirándulást nyert társainak egy szolnoki kisfiú. A Szegő Gábor Általános Iskola másodikos diákjának rajzát 2600 alkotás közül választották ki. A Magyar Közút „Álomút”címmel hirdetett országos rajzpályázatot, ahol az első-másodikos kategóriában Kállai Attila rajza bizonyult a legjobbnak. Rajzát egy évig útellenőrző autókon is láthatjuk.

Roma focitorna (2017-03-07 18:17:27)

Roma önkormányzati vezetők is elkísérték saját futballcsapatukat a megyeszékhelyen rendezett szombati megmérettetésre. A sport- és közösségi eseménnyel kezdetét vette a hagyományosnak számító regionális labdarúgótorna, melyet Szolnok önkormányzata is támogat.

Parlamenti figyelő (2017-03-07 18:12:23)

Összesen 13 nemzetközi szerződés kihirdetéséhez járult hozzá mai ülésén az Országgyűlés. A képviselők emellett döntöttek a jogi határzár és az árverések szigorításáról is.

A turisztikai fejlesztések középpontjába kerül az elkövetkező években a Tisza-tó. Az ország egyik legkisebb és legfiatalabb turisztikai régiójában kiemelt szerepet kap az ökoturizmus, a horgász és vadász turizmus, a kerékpárút-fejlesztés és termálvizek kihasználása. A szakemberek szerint minden forint amit az idegenforgalom fejlesztésére fordítanak, többszörösen térül meg.

21. Szolnoki Csata (2017-03-06 17:46:13)

21. alkalommal ütköztek meg egymással a magyar és az osztrák katonai alakulatok. Az 1849. március 5-i Szolnoki Csata eseményeit ezúttal március 4-én szombaton elevenítette fel 200 hagyományőrző.

A hatvan éve meggyilkolt tiszavárkonyi plébánosra emlékeztek szombaton a településen. Kenyeres Lajos az ötvenhatos megtorlások áldozata lett. Vértanúságára ezentúl szobor emlékeztet Tiszavárkony központjában.

Makettkiállítás és verseny (2017-03-06 17:48:33)

Idén tavasszal is Szolnokon adtak randevút egymásnak az ország makettklubjai. A Helikopterbázis művelődési otthonában rendezett 27. Országos makett kiállítás és verseny résztvevői több tucat kategóriában mérhették össze kreativitásukat.

Megavers 9 (2017-03-06 17:51:30)

Három nap is indul a Megavers, a Szolnok Televízió és az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ közös tehetségkutatója. Az országos versmondó versenyre 55 fiatal jelentkezett, közülük húszan mérhetik össze tudásukat. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is fogadtak a Youtube-ra feltöltött videós jelentkezéseket is. A Megavers 9 Arany János szellemiségének jegyében zajlik.

A 67. Nemzetközi Filmfesztiválon az Enyedi Ildikó rendezésében készült Testről és lélekről című film nyerte el a seregszemle fődíját az Arany Medvét. A filmről és a díjról egy közönségtalálkozó keretén belül kérdezhette az alkotókat a szolnoki közönség.

XI. Tiszta Szívvel Szolnokért (2017-03-06 17:54:59)

Ingyenes szűrésekre várják a szolnokiakat és a Szolnok környékieket ezen a héten. A Tiszta Szívvel Szolnokért ingyenes lakossági szűrőprogram-sorozat minden nap más városrészben, délután 5 óráig várja az érdeklődőket. A szűrőprogram ebben az évben drogprevenciós előadásokkal és felvilágosítással is bővült.

Az agrártárca bízik abban, hogy a 2017-es év a tavalyihoz hasonlóan eredményes lesz – mondta Fazekas Sándor a megyeházán. A földművelésügyi miniszter a gazdafórumon hangsúlyozta: több nehézséggel is meg kellett küzdeniük az agráriumban dolgozóknak 2016-ban, viszont helytállásuknak köszönhetően a mezőgazdaság a hazai gazdaság növekedésének hajtómotorja lett. A fórumon átadták a JNSZ Megye Év Gazdája díjait is, melyeket idén 7-en vehettek át.

Utazás kiállítás (2017-03-04 07:50:43)

Vasárnapig várja a látogatókat a 40. utazás kiállítás. Az eseményen Szolnok idén nagyobb és ötletes standdal képviseli magát. Kajakba ülhetnek és evezhetnek, de a Reptárral és a Söráriummal, sőt a szolnoki habos islerrel is megismerkedhetnek a látogatók. De begyűjthetik a külföldi kedvezményes nyaralási ajánlatokat is.

Tuzson Bence Szolnokon (2017-03-03 15:18:47)

Fényes jövő előtt áll a megyeszékhely - mondta mai szolnoki látogatásán Tuzson Bence. A Miniszterelnökség kormányzati kommunikációjáért felelős államtitkára a közelmúltban felújított Fiumei Úti Általános Iskolában egyeztetett Szalay Ferenc polgármesterrel, Dr. Kállai Mária megyei kormánymegbízottal és Dr. Bene Ildikó országgyűlési képviselővel. Utána asztalhoz ült és a diákokkal közösen fogyasztotta el a menzás ebédet.

Új utakon a Magyar Honvédség Béketámogató Kiképző Központja. Ebben az évben nyitnak a helyi közösségek felé, ezért első ízben hívták meg évértékelő és feladatszabó értekezletükre a rendőrség, a katasztrófavédelem és a büntetés-végrehajtási intézetek vezetőit, képviselőit.

11. alkalommal várják ingyenes betegségmegelőző lakossági szűrővizsgálatra a szolnokiakat. A hétfőn induló Tiszta szívvel Szolnokért program keretében ezúttal is öt napon keresztül öt helyszínen végzik majd a vizsgálatokat, sőt új elemként az urológiai és nőgyógyászati szűréseket a rendelőintézetben is igénybe vehetik az érdeklődők. Az évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendő program célja az egészség-tudatos magatartás kialakítása a szolnokiakban.

A Szolnok és környéki zsidóság emlékeit hivatott bemutatni az a tárlat, amit jelenleg is rendez Berman Dávid. A Szolnoki Zsidó Hitközség elnöke már több tárgyat is összegyűjtött, de nyárig még várja azokat az emlékeket, amik tovább ékesítik a kiállítást.

Újabb 11 Néplap évfolyammal gazdagodott a Hungaricana adatbázis. Az adatbázisban mostantól az ezredforduló utáni lapszámok is olvashatóak, illetve akár névre, helyre és eseményre is lehet keresni.

A VI. Országos Vasúttörténeti és Vasútmodell Kiállításra készül az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ. A makett és vasúttörténet kedvelőit a kiállítók idén 3 napon keresztül várják terepasztalokkal és interaktív programokkal.

Folytatódik a Szolnoktudás Egyeteme. 8 éve alatt több egyetemi professzor és kutató tartott előadást a tudomány alakulásáról az érdeklődőknek. Az idei évad tavaszi felében a szerevezők 3 témával várják a szolnokiakat.

Több néző is megkereste szerkesztőségünket, hogy a Széchenyi lakótelepen a Széchenyi körút és az Aranyi Sándor út kereszteződésében kivágtak három fát, majd a területet elkerítették. A térség önkormányzati képviselőjétől megtudtuk, hogy a kérdéses telek magántulajdonban van. Megkerestük a tulajdonos is, aki elmondta: a kivágás előtt szakemberekkel egyeztetett, a területen pedig egy kereskedés épül majd, de a lakosok így sem lesznek növények híján.

A telephelyen maradtak ma az úttisztító autók, bár a tervek szerint reggel elkezdődött volna a járdák és az úttestek tisztítása Szolnokon. A kedvezőtlen, csapadékos időjárás változásával hamarosan hozzákezdenek a takarításához a szakemberek. A közutak tisztítása mellett hamarosan a fizető parkolók takarítása is megkezdődik.

Sokan meglepődtek, hogy néhány napja már rendőrlámpa szabályozza a forgalmat az Ady Endre útról a Pólya Tibor útra kanyarodó sáv esetében. Az intézkedéstől egyrészt a kereszteződés áteresztőképességének javulását várják a szakemberek, másfelől cél, hogy egyre többen válasszák az Ispán körút – Szántó körút útvonalat.

Befejeződött a szolnoki óvodákban a „Csipkerózsika” lisztérzékenységi szűrővizsgálat. Az eredmény nagyobb előfordulási gyakoriságot mutat az országos adatokhoz viszonyítva. A programot nagy érdeklődés kísérte, ezért idén újabb hatéveseket szűrnek majd le.

Folytatódnak az útépítések (2017-02-28 17:36:58)

Folytatódnak a beruházások, illetve új helyszínek kapcsolódnak be a Modern Városok Program keretében megvalósuló út-, kerékpárút- és járda építési, felújítási munkálatok sorába. A megyeszékhely több pontja is érintett, a közlekedőktől fokozott figyelmet és türelmet kér az önkormányzat.

Több lámpaoszlopban is kárt tettek ismeretlenek a Széchenyi városrészben. A földbe süllyesztett kandelábereket kidöntötték, szétszerelték. A térség önkormányzati képviselője kérdésünkre elmondta: megteszik a szükséges intézkedéseket és hamarosan felszerelik a térfigyelő kamerákat.

Tűzhelyzet (2017-02-28 17:50:44)

Az elmúlt napok tavaszias időjárása miatt megemelkedett a szabadtéri tűzesetek száma megyénkben. A hétvége óta folyamatosan vonulnak a tűzoltók. Tegnap a Bányász úthoz, ma a Motor úthoz riasztották őket.

70 éves a Tisza Táncegyüttes (2017-02-27 16:52:38)

70 esztendős a Tisza Táncegyüttes. Nagyszabású jubileumi gálaműsorukat vasárnap teltház előtt tartották a Tiszaligeti Sportcsarnokban. A többórás tánckoncerten részt vettek az egykori, jelenlegi valamint a cseperedő tiszások, de fellépett a Tiszántúl Táncegyüttes és a Corvinka Gyermek Táncegyüttes is. A többórás produkció hatalmas sikert aratott.

21. alkalommal csapnak össze a magyar és az osztrák katonai alakulatok. Az 1849. március 5-i Szolnoki Csata eseményeit ezúttal március 4-án szombaton elevenítette fel mintegy 200 hagyományőrző.

Tánccal és farsangi fánkkal búcsúztatták a telet a Tücsök úton. A hideg űző mulatság a közösség életében már hagyománynak számít. A közösségi házban megépülése óta rendszeresen készülnek programokkal a családoknak.

Kedden elkezdődik a Szabadság téri csomópont átépítése. Forgalomkorlátozásra vasárnapig nem kell számítani, akkor viszont 2-3 órás, szakaszonkénti útlezárások lehetnek. Mindez a tömegközlekedést nem érinti.

Sikerrel zárult a Feminális (2017-02-27 16:54:03)

Mi kell a nőnek. Ezzel a címmel rendezték meg hétvégén a Femiális fesztivált. Az eseményen a női testnek és léleknek is kínáltak programokat. Míg szombaton előadások és bemutatók várták az érdeklődőket, addig vasárnap izmaikat edzhették az érdeklődők, amiben Magyarország legnépszerűbb edzői voltak segítségükre.

Több mint 700 mazsorettes növendék érkezett Szolnokra az országos mazsorett verseny keretében. A sportolók az ország 3 szövetségéből és határainkon túlról is neveztek. A versenyzők egyéni és csapat produkciókban mérték össze tudásukat.

XXV. Nemzetközi Borverseny (2017-02-27 16:56:40)

Majdnem 100 bormintával nevezetek a Bereczki Máté Gazdakör XXV. Nemzetközi Borversenyére. A fesztiválra nem csak helyi, hanem Kárpátaljai és Vajdasági termelők is neveztek.

100 végzős hallgató vehette át diplomáját a Pallasz Athéné Egyetem Gazdálkodási Karán. A szolnoki intézmény éltében ez volt az első diplomaosztó ünnepség mióta a kecskeméti intézménnyel összevonva egyetemként működik.

Újabb lépést tett a társadalom- és a történettudomány a gulágra és málenkij robotra hurcoltak sorsának megismerésében. Egy éves kutatómunkát összegeztek ma a múzeumban. A szakmai konferencián a kényszermunkára hurcoltak mellett a kitelepítésekről és a második világháború magyar áldozatairól is szó volt.

Mátyás tudósai a Kőrösiben (2017-02-24 14:06:15)

36. alkalommal rendezte meg a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola a Mátyás tudósai megyei szintű tanulmányi versenyt. Az idei vetélkedőre rekordszámú versenyző jelentkezett, csaknem 400 adott számot tudásáról. A tanulók matematikából, angolból, vers és prózamondásból, nyelvészetből valamint rajzból mutathatták meg mit tudnak.

Dokumentumfilm vetítéssel emlékeztek az '56-os forradalom és szabadságharc áldozataira a Verseghy Ferenc Könyvtárban. A Vérrel és kötéllel című dokumentumfilm a mosonmagyaróvári eseményeket a túlélők emlékein keresztül mutatja be. Az 1989-es filmet a város középiskolás diákjainak vetítették le.

15 egyhangú igen (2017-02-23 17:10:47)

Ilyen még nem volt a szolnoki önkormányzat történetében: a jelenlévő valamennyi képviselő elfogadta a költségvetést. A testület ugyanakkor döntött az intézményi étkezési térítési díjak és a lakbérek emeléséről is.

Madárinfluenza Abádszalókon (2017-02-23 15:10:59)

A madárinfluenza miatt Abádszalókon a helyi vadásztársaság teljes állományát el kellett pusztítani. A településen védőkörzeteket jelöltek ki és elrendelték a település teljes házi baromfi-állományának zárva tartását. A kár akár több milliós is lehet, viszont a társaság állami kártérítésre számíthat.

A megyébe érkező uniós forrás felhasználásának eddig csaknem 90%- áról született döntés. Bár az erre vonatkozó részletes információk még nem publikusak, a megyei közgyűlés elnöke tegnap a HOZAM Klubban kijelentette- egyenletes és arányos a pénzek leosztása. A hagyományos évértékelő előadáson a ciklus eddigi eredményei és a tervek is szóba kerültek.

Szolnoki foglalkoztatási paktum (2017-02-22 19:42:27)

Cél az álláskeresők számának csökkentése. A szolnoki foglalkoztatási paktum, mely öt évre majd 1.3 milliárd forintos támogatást nyert el 2020. júniusáig irányozza elő a munkanélküliek képzését, és elhelyezkedését. A projekten belül ezt 868 főnek kell biztosítani.

Megkezdődött a Várkonyi téri körforgalom átépítése és a beruházáshoz kapcsolódó Szántó körút 2-4-6 szám előtti parkoló kiépítésének munkálatai. Ma a csomópont Ispán körúti forgalmi ágán szegélyépítési valamint a leendő parkoló csapadékvíz elvezetési munkálatai kezdődtek meg.

Kossuth Zsuzsannára az ország egykori főápolónőjére emlékezve ismerik el a kiemelkedő ápolási tevékenységet végző szakembereket a Magyar Ápolók Napján. A Megyeháza dísztermében rendezett ünnepségen az egészségügyi dolgozók béremeléséről is szó esett.

Ellenőrző Bizottság (2017-02-22 19:37:24)

Idén 9 milliárd forintból fejlődhet Szolnok. Ez a város költségvetésének csaknem fele. Az ellenőrző bizottság elnöke ugyanakkor azt is fontosnak nevezte, hogy az önkormányzat ettől az évtől csak úgy indíthat el fejlesztést, ha előtte egy működési koncepciót is elfogadott.

Emelkedhet az önkormányzati lakások bérleti díja. A módosítást az egészségügyi, sport, turisztikai és szociális bizottság mai ülésén véleményezte.

MSZP sajtótájékoztató (2017-02-21 17:43:44)

Újabb önkormányzati lakbéremelés jön – mondta mai sajtótájékoztatóján Radócz Zoltán. Az MSZP-s önkormányzati képviselő szerint nincs szükség a díjak növelésére, mert az sok esetben a kilakoltatásig vezet majd. Az önkormányzat szerint viszont a legtöbb esetben még a megemelt bérleti díjak sem fedezik a lakásoknál jelentkező felújítási költségeket és továbbra is messze vannak a piaci ártól. Több megyei jogú városhoz képest pedig Szolnokon az egyik legalacsonyabbak a lakbérek.

Idén is folytatódik az Újvárosi Humán Fejlesztési Program. A lakókörzet felzárkóztatását segítő munkacsoportok már 8 éve dolgoznak a városrészért. Az idei terveket az Oktatási, Kulturális és Ifjúsági Bizottság mai ülésén véleményezte.

Több mint 350 ezer forinttal támogatta a Rotary Club Szolnok idén is a Liget Otthont. Az adventi borkínálásból befolyt összeget a klub már harmadik alkalommal ajánlotta fel az intézménynek.

Pár óra parkolás akár több ezer forintba is kerülhet a Hetényi Géza Megyei Kórház területén belül. A borsos ár azonban nem véletlen – reagált közleményében az elmúlt időszakban megjelent sajtóhírekre az intézmény vezetése. Megkeresésünkre a gazdasági igazgató az Aktuálisnak azt mondta: korlátozott a parkolóhelyek száma, és az ott dolgozó szakszemélyzet igényeit is figyelembe kell venni a biztonságos betegellátás közlekedési feltételeinek biztosítása mellett.

Megavers előválogató (2017-02-21 16:55:54)

Véget ért a Megavers 9 előválogatója. A középdöntőkbe 22 versenyző jutott tovább. A televíziós megmérettetés első felvétele március 9-én lesz az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban.

Varga Erik kiállítás (2017-02-21 14:20:37)

Tűz a vízzel, víz a tűzzel, ég a földdel, föld az éggel. Ezzel a címmel látható Varga Erik festőművész kiállítása a Szolnoki Művésztelep KERT Galériáján.

Megduplázza üzemterületét a Szolnoki Ipari parkban az F. Segura Kft. Az autóalkatrészeket gyártó spanyol vállalat 5,3 milliárd forint értékben fejleszt, és több, mint 100 új munkahelyet teremt. A részletekről Budapesten, a Külügyminisztériumban számoltak be.

Folytatódik Szolnok zöldterületeinek és parkjainak fejlesztése. A településrendezés tervei között több lakossági javaslat is szerepel – hangzott el a közgyűlés városfejlesztési és üzemeltetési bizottságának ülésén.

A Hetényi Géza Kórházban, a MÁV Kórházban, valamint a Vízpart körúti és A Kán Károly úti idősek otthonában köszöntötték az ápolókat vasárnap. A Magyar Ápolók Napján az erkölcsi és anyagi megbecsülésről és a hazai ápolóhiányról is szó esett.

Pénzügyi bizottság (2017-02-20 15:22:29)

A fejlesztéseken a hangsúly. Elkészült Szolnok 2017. évi költségvetési rendelete. A pénzügyi bizottság mai ülésén elhangzott- idén is a tavalyival azonos összegű bevételt vár a megyeszékhely a befolyó iparűzési adókból.

Rotary farsang (2017-02-20 15:12:59)

Szerb vendégeket is vártak a Rotary Klub Szolnok péntek esti farsangjára. A bál fellépői azok a külföldi cserediákok voltak, akik az elmúlt egy hét során Szolnokkal ismerkedtek.

Szemét a jégzajlás után (2017-02-20 15:15:35)

Elhagyta az országot a Tiszán levonuló jeges ár: két hét alatt vonult végig és több szakaszon hatalmas károkat okozott. Utoljára 40 éve volt hasonló jégzajlás a folyó hazai szakaszán. A zajlás rengeteg szemetet is hagyott maga után. Nagy része elvonult az árral, de a kiskörei víztározónál és a Tisza-tónál is maradt szemét.

Szolnok Tv farsang 2017 (2017-02-20 15:17:22)

Hajnalig tartó buli, jelmezverseny, tombola, finom vacsora és a Szomszéd néni produkciós iroda fellépése. A Szolnok Televízió 9-ik farsangja ismét nagy sikert aratott. Idén az Abba együttes, a l'art pour l'art társulat valamint Charlie angyala is is színesítették a rendezvényt. A bál tiszta bevételét a Szolnok segít programnak ajánlotta fel televíziónk.

Szertelen szórakozással készül minden nap a Talifish Klub a szolnoki fiataloknak. A majdnem három hónapja működő klub egyre több programot kínál a kikapcsolódáshoz. Hétfő óta egy új kezdeményezéssel a „Lelki Fröccs” programmal várja a szolnokiakat a Talifish.

Jéghelyzet Tiszakécskén (2017-02-17 18:25:35)

Tiszakécskénél állt meg a jégzajlás. Szolnokot elhagyva a kécskei nagy folyókanyarban rekedt meg a hatalmas jégmennyiség. Estére mintegy 8 kilométer hosszban borította már egybefüggő jégtakaró a folyót.

Elfogadták a JNSZ Megyei Önkormányzat ez évi költségvetését. A mai megyei közgyűlésen a KÖTIVZIG igazgatója is beszámolt a 2020-ig tervezett vízügyi fejlesztésekről, beruházásokról.

Elérte Szolnokot a jégzajlás (2017-02-17 18:19:03)

Tegnap este fél kilenckor érte el Szolnokot a zajló jég és viszonylag gyorsan, mindössze 20 perc alatt problémamentesen áthaladt a belvárosi szakaszon. Az északról érkező, folyamatosan csendesedő jégzajlás délelőtt elhagyta megyénket.

Eredményes tavalyi évet tudhat maga mögött a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A mai értékelőn többek között elhangzott az is, hogy csökkent a lakás- és szabadtéri tüzek száma valamint a szénmonoxid mérgezések száma.

Február 28-ig kell leadniuk a horgászoknak a tavalyi évre szóló fogási naplójukat. Aki ezt elmulasztja büntetésre számíthat. Az éves engedélyek kiváltása is elkezdődött. Jelentős változás, hogy idén megjelent az "Össz-Tiszai" területi engedély.

A fiatalok kulturális és oktatási tevékenységének támogatására jött létre az Új Nemzedék Központ. 20 közösségi teret hoztak létre és elindítottak egy Tehetségek Magyarországa Programot, mellyel 2020-ig támogatják a tehetségek felismerést és a tehetséggondozó műhelyek fejlesztést. Erről szervezett ma szakmai konferenciát a Megyei Tehetséggondozó Tanács és a Megyei Pedagógiai Szakszolgálat.

Szolnokra ér a jégzajlás (2017-02-16 18:43:54)

A kiskörei víztározónál nem sokkal 9 óra előtt mozdult meg a jégtömeg. Az ütemezett duzzasztás nyomán áthaladó víztömeg hátán utazó jég menet közben is aprózódott.

Átalakítják a Szabadság téri körforgalmat. A beruházás célja, hogy növekedjen a forgalmi csomópont áteresztő képessége. A beruházás február 28-.án kezdődik, és a tervek szerint március 10-ig tart.

Jótékonysági bállal búcsúztatja a telet a Szolnok Tv. Február 17-én ismét a nézőkkel együtt farsangozik a televízió stábja a Tiszti Klub Étteremben. A jótékonysági mulatságból befolyó teljes összeget a Szolnok Tv a Szolnok Segít programnak ajánlja fel.

Break táncbemutatóval és kosárlabda mérkőzéssel avatták fel a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Jendrassik György Gépipari Szakgimnáziumának felújított tornatermét. A rekonstrukció 4 hétig tartott, amely alatt nem csak a külső, hanem a belső is megszépült.

3 méter széles lesz az a gyalogos- és kerékpárút, amely a Tószegi és a Piroskai úton épül. Ezzel régi igénye teljesül a főleg az ipari parkban dolgozóknak, akik így a jelenleginél sokkal biztonságosabb körülmények között érhetik majd el munkahelyeiket a májusi átadást követően.

Az utcán kéregetés jelensége világszerte ismert. Az utunkba lépő, sokszor zaklató módon kéregető rászorulók különböző érzelmeket váltanak ki az emberből. Így van ez a szolnoki 60-as üzlet előtt kéregető férfivel is. Van akiket nagyon zavar és vannak akik meleg teát, élelmet, pénzt is adnak neki.

Majdnem fél éves afganisztáni szolgálatból tértetek haza a 86. Helikopter Bázis katonái. A hatodik afgán misszióban 10 katona vett részt. A külföldön végzett munkával a csapat nemzetközi elismerést vívott ki.

Ár-, jég- és belvízhelyzet (2017-02-15 18:03:17)

Több órás várakozás után elindult a jégtorlasz Tiszafüredtől, elérve a Tisza-tavat. A jégzajlás csónakokat, stégeket sodor magával. A Tisza Szolnoknál árad.

”Nem vették le a bankszámlákról a csoportos beszedési megbízások hulladékszállítási díjait. A rendszer okozta kaotikus állapotot súlyosbíthatja, hogy sokan lehetnek, akik egyáltalán nem fizetik majd be kötelezettségeinek, ugyanakkor tovább kapják majd a szolgáltatást” - figyelmeztetett sajtótájékoztatóján Radócz Zoltán.

Évente közel 50 cserediák érkezik a Magyarországra a Rotary Club szervezésében. Az új turnussal 39 diák érkezett Amerikából. A diákok a program részeként 1 hetes nyelvi táborban vesznek részt Szolnokon.

Január közepe óta nem lehet használni a Kanizsa Tivadar Tanuszodát. Az épület hőcserélő berendezése az extrém hidegben szétfagyott ezáltal a légbefúvók sem működtek. Az új eszköz jövőhéten érkezik, az úszni vágyók a tervek szerint márciusban már újra birtokba vehetik az uszodát.

Ismeretlenek áldozatává vált. A Kossuth téri gördeszkás fiú szobrot megrongálták. A kár több millió forint lehet.

Szerdáig igényelhető a diákhitel. A szabad felhasználású diákhitel1-t utazásra, albérletre, de kollégiumi díjakra is fordíthatják a tanulók. A kötött felhasználású diákhitel 2 azonban csak a tandíjra fordítható. Ma már egyre többen döntenek hitelfelvétel mellett.

Szeretettel telt meg a jégvirág adománygyűjtő akció első szív-szirma-fogalmaztak a mai átadó ünnepségen. Az Aba-Novák-Agóra Kulturális Központ januárban meghirdetett akciójára több mint fél millió forint értékű adomány érkezett.

30 centis jégpáncélt szakítottak föl jégtörőhajók Kiskörén. Az árvíz készültség a Tisza felső szakasz harmad fokú. A belvíz sújtotta terültek száma a védekezési munkálatoknak és a kedvező időjárásnak köszönhetően tovább csökkent.

Megkezdődött a piac árusító oldalán a járda és útszegély újra aszfaltozása. A beruházással párhuzamosan az EON is megkezdte a közvilágítási kábelcserét. A munkálatok március 1-jéig tartanak.

Kertváros lakossági fórum (2017-02-13 17:55:20)

Az elmúlt egy év képviselői tevékenységéről, a 6-os számú választókerületet érintő beruházásokról számolt be lakossági fórumon Rezák László önkormányzati képviselő. Fejér Andor alpolgármester a jövő tervei közt említette a vízpart körút út-, kerékpárút- és járdafelújítását, a csatornázást és a Szabadság tér átépítését.

Városi disznótoros (2017-02-13 16:24:04)

Második alkalommal szervezte meg a városi disznótorost az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ. Vasárnap délelőtt friss, helyben sütött disznóságok, kolbásztöltő bemutató várta a szolnokiakat. Az esemény célja, hogy a városi emberek is megismerjék egy hagyományos falusi disznóvágás menetét.

Kultúrházak éjjel nappal (2017-02-13 16:17:47)

Szolnok is csatlakozott a "kultúrházak éjjel nappal" programhoz. Országosan 680 helyszínen, több mint 2ezer program közül választhattak a sportok és kultúra kedvelői a hétvégén. Szolnokon is 3 napon át volt nyitva az Aba-Novák Agóra, a Verseghy könyvtár és a MÁV Csomóponti Művelődési Ház.

Esküvő kiállítás 2017 (2017-02-13 16:29:32)

21 szakma és 41 kiállító mutatkozott be a XV. Esküvő kiállításon. Idén az egyszerűség a trend: letisztult menyasszonyi ruha, tradicionális karikagyűrű, pasztell színű dekoráció. A 2017/18- as esküvőkre már ezeket kérik a házasulandó párok.

Kiszebáb égetéssel búcsúztatták el a telet a Kassai úti Általános Iskolában. Az intézményben már hagyománya van a báb égetésnek. A hideg idővel együtt a gyerekek a félelmeiktől is elbúcsúztak.

A Szolnoki Törvényszék elkezdte tárgyalni annak a fiatal lánynak és fiúnak büntetőügyét, kiket az ügyészség a zagyvarékasi gyilkossággal vádol. Mint arról az Aktuálisban is beszámoltunk, 2016. január 25-én holtan találtak rá egy édesanyára zagyvarékasi otthonában. A gyanú a lányára, és annak barátjára terelődött.

Szolnok az M1 műsorán (2017-02-10 16:48:35)

Szolnokot mutatja be hamarosan az M1 népszerű Itthon vagy című műsora. A stáb ma és holnap járja végig a megyeszékhely nevezetességeit, látványosságait. A négyszer ötperces tematikus részeket várhatóan március 17-én tűzik műsorra.

Ár és belvízhelyzet (2017-02-10 16:40:53)

Árad a Tisza, készültségben állnak a jégtörő hajók. A szakemberek szerint Szolnoknál is újabb jégzajlásra lehet majd számítani. A Zagyva egyes szakaszain apad a víz, a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága is.

Idős beteg embereket csapnak be (2017-02-09 16:49:56)

Bár a szállodákban, éttermekben rendezett termékbemutatók visszaszorulóban vannak, az idősek becsapásának jelensége-ha más formában is- de mostanság is bosszúságot okoz a kisnyugdíjasoknak. Mert az egészség a legfőbb érték.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat és a Belügyminisztérium szervezett szakmai konzultációt a "jászkun identitástudat" erősítésének érdekében. A találkozó célja volt, hogy a megye és települések együttműködésével erősítsék a már meglévő, hagyományokat, melyek az identitás elmélyülését szolgálják.

Aszfaltozás a piaccsarnoknál (2017-02-09 16:48:28)

Hétfőn megkezdődik a piac árusító oldalán a járda és útszegély aszfaltozás. A munkálat várhatóan március elejéig tart. A gyalogos fogalmat az érintett szakaszon a kivitelezés végéig lezárják.

Ádámok és Évák 2017 (2017-02-09 16:51:50)

A világ meséi a színpadon. Nyolcadik alkalommal rendezték meg az Ádámok és Évák Ünnepét a Szigligeti Színházban. Csaknem 300 általános és középiskolás lépett közönség elé tegnap este, hogy előadják kedvenc magyar, afrikai, svéd, finn vagy skót meséiket, esetleg saját történetüket. A zsűri mind a 14 csapatot kitüntette valamilyen címmel.

Stégek mentése a Tiszán (2017-02-08 17:07:23)

Stégeket sodort magával a Tisza. Az intenzív jégzajlás nem kímélte a vízi-műtárgyakat Szolnoknál sem. A szakemberek szerint még most sem késő partra húzni a stégeket és csónakokat, nehogy egy újabb jégdugó elsodorja azokat is.

Bár a város és a lakók is szeretnék megelőzni a rongálásokat, az indulatos polgárok időről időre nyomot hagynak környezetünkön. Ezúttal a Széchenyi lakótelep egyik lépcsőházát rongálta meg valaki hétfőn éjszaka. A liftet azonnal meg tudták javítani, de a kaputelefon paneljének cseréje több időbe, a lakóknak pedig sok pénzébe kerül.

Kátyúzás (2017-02-08 17:04:09)

Az elmúlt hónapok csapadékos, változékony és rendkívül hideg időjárása miatt egyre több kátyú alakult ki a város útjain. Az enyhébb idő megérkeztével most megkezdődött ezek feltöltése. Mindez ideiglenes javítás, a tartós kátyúmentesítést majd tavasszal lehet elkezdeni. A Magyar Közút is folyamatosan végzi a burkolatjavításokat, ma a 4-es számú főúton dolgoztak.

A magyar kultúra megismerésére és értékek gyűjtésére ösztönzi a Hungarikum vetélkedő a fiatalokat. A versenyre Jász-Nagykun-Szolnok megyében 77 csapat, több mint 300 diák nevezett. A vetélkedő második fordulójának két győztes csapata a Kárpát-medencei döntőben képviseli megyénket.

Ár- és belvízhelyzet (2017-02-08 17:02:38)

Másodfokú árvízvédelmi készültség a Zagyván, levonuló jég a Tiszán, és növekvő belvíz a földeken. A hosszan tartó fagyos idő után az olvadás egyre több munkát ad a Közép-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság szakembereinek.

A világ meséivel készülnek az idei Ádámok és Évák Ünnepére az általános- és középiskolás tanulók. A diákok már 8. alkalommal foglalják el a Szigligeti Színház színpadát. A 2017-es évadra 14 csapat: afrikai, svéd, finn és skót mesék mellett, saját történeteket is bemutat a közönségnek.

Aláírták a megyei "foglalkoztatási-gazdasági együttműködési paktumot", és elfogadták annak működési szabályzatát. Az önkormányzatokat, civil szervezeteket, munkáltatókat és munkavállalókat, valamint önkormányzatokat tömörítő konzorcium célja, hogy növelje a foglalkoztatást Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

Bel- és árvíz készültség (2017-02-07 09:19:57)

Intenzív a vízszint emelkedés a Tisza felső szakaszán. A hirtelen hőmérséklet emelkedés és csapadékos idő miatt a Közép-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság Karcag és Kisújszállás térségében másod fokú, míg Mezőtúr és Kunhegyes közelében első fokú belvízvédelmi készültséget rendelt el.

Bajnok madarak Szolnokon. (2017-02-06 16:49:05)

Bár a madárinfluenza nem veszélyes a galambokra, megyénkből a január végi országos versenyre nem mehettek a galambok. Brüsszelben azonban repültek, és szép eredményekkel tértek haza. Tóth Pál dúcában az országban is egyedülálló módon 4 darab országos első galamb is van.

Defibrillátort kapott a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum újszászi tagintézménye. A több százezer forintos készüléket ünnepélyes keretek közt adták át a diákoknak. A fiatalok legtöbbje már megtanulta, hogy hogyan kell használni, de hamarosan valamennyi diáék számára képzés indul az iskolában az újraélesztésről.

Múlt héten a szlovéniai Celjében egyeztették az iskolák energia gazdálkodásának ésszerűsítését az Energy School projekt tagjai. A házigazdák, valamint az olasz vezető partner mellett lengyelek, németek, horvátok, osztrákok valamint a Magyarországot képviselő Szolnok és Újszilvás dolgozik az uniós pályázaton. Szolnokot Szabó István alpolgármester és Magyar Anikó az önkormányzat nemzetközi referense képviselte.

Gumifeldolgozó épül (2017-02-06 17:07:55)

Gumifeldolgozó üzem épül Szolnokon. Az oláh Gumiszervíz célja, hogy a beruházással a cégnél keletkező használt gumikat helyben tudják feldolgozni. A környezetbarát megoldás újabb munkahelyeket is teremt a megyeszékhelyen.

25. jubileumi megyebál (2017-02-06 16:47:06)

A korábbi évekhez hasonlóan idén is jótékony célra fordítják a megyebál tiszta bevételét. A 25. jubileumi eseményre szombaton a térség gazdasági, politikai, kulturális, közigazgatási és rendvédelmi szervezeteinek vezetőit várták.

Nógrádi György Szolnokon (2017-02-03 19:56:22)

Ha vihar van -szélmalmot kell építeni-mondta Szolnokon Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő. Az egyetemi tanár telt házas előadásában beszélt a 2017-es várható változásokról és a politikai helyzetről. Kiemelte : Magyarország biztonságos az itt élők számára és hangsúlyozta, hogy a sikerért lépést kell tartani a világ változásival.

Még több kőolajat találhatnak Szolnokon. A Prizma úti lelőhely után, az O&GD Central Kft. a legfrissebb kutatást a Sashalmi és a Törteli út sarkán található. 1 hektáros területen kezdte meg.

Két Stradivari hangszer erősíti a Szolnoki Szimfonikusokat. A világ leghíresebb hangszerkészítőjének hegedűjén és csellóján, ma két magyar fiatal tehetség játszik. A hangszereket a Szolnoki Szimfonikus Zenekar hétfői koncertjén hallhatja a közönség.

Elkezdődött a Szegő Gábor Általános Iskola bútorainak pakolása. Az iskola felújítása február 15-én kezdődik, ezt készítik elő szülők és pedagógusok közösen. A munkálatok idején az intézménybe járó diákokat más iskolákban helyezik el.

Belvízkészültség Szolnokon (2017-02-03 19:58:32)

Homok zsákokkal állították meg a belvíz terjedését a Jósika úti bölcsődénél. A hirtelen bekövetkezett olvadás miatt a város más pontján is szükség volt hasonló beavatkozásra. Az önkormányzat munkatársai a védekezést már tegnap megkezdték.

Újra reflektorfényben a költészet Szolnokon - kilencedszer is Megavers a Szolnok Televízió és az Aba Novák Agóra Kulturális Központ szervezésében. Az országos tehetségkutató versenyre február 10-ig lehet jelentkezni. A fődíj idén is egy 1 hetes út a költészet fővárosába, Párizsba.

Hiába a fokozott ellenőrzés. A legtöbben még mindig a lépcsőházban tárolják, az otthonukban már feleslegessé vált tárgyakat. Tűzvédelmi szempontból, ez még mindig komoly problémát okoz a katasztrófavédelemnek.

Február végéig kell megújítaniuk a vadászoknak az állami vadászjegyüket. Aki ezt elmulasztja elveszíti vadászjogosultságát és fegyvertartási engedélyét.

Rehabilitáció kortalanul (2017-02-01 19:46:12)

Rehabilitáció kortalanul. Civil kezdeményezésre szervezték meg ma azt a különleges konferenciát, melyen Szolnok fejlesztő szakemberei találkoztak. A koraszülött fejlesztéstől a látás és mozgássérültek rehabilitációjáig valamennyi terület képviseltette magát a hiánypótló rendezvényen.

A rendkívüli időjárás miatt megyénkben piros riasztás volt életben. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság elrendelte a megyei operatív törzsek felállítását.

Még mindig előfordul, hogy az ügyfelek az NHKV Zrt. helyett az NHSZ Szolnok Közszolgáltató Zrt. részére fizetik be a szemétszállítási díjat. Erre azonban fél éve már nem a szolnoki közszolgáltató, hanem az állam által létrehozott vagyonkezelő jogosult. A számlázási átállás miatt több félreértés is keletkezett, volt olyan ügyfél aki hiába szerette volna, nem tudta kiegyenlíteni a számláját. Sokszor elég egy rosszul megadott azonosító, hogy teljesítetlen maradjon egy számla.

Szolnokon is megemlékeztek a 17 éve történt cianid szennyezésről. A 100 ezer köbméter cianid és nehézfém tartalmú szennyvíz, a nagyváradi Aurul bányavállalattól indult ki. A méreg a Tisza hazai szakaszán két hét alatt vonult át.

Kereskedelmi, szolgáltató, gazdasági és logisztikai cégek költözhetnek a város kapujába. A Thököly út jobb oldalán lévő 80 hektáros terület szabályozási tervét már véleményezték a társszervek. Az önkormányzat februárban, vagy márciusban tárgyalhat erről.

Tanoda pályázat (2017-01-31 18:59:25)

Akár 18 millió forint támogatást is kaphatnak a szolnoki tanodák – amennyiben nyernek a Széchenyi 2020 keretében kiírt pályázaton. Mivel az eddig kiírt pályázatokon eddig egyik szolnoki közösségi tér sem nyert, jelenleg kormányzati és önkormányzati támogatásból tartják fenn magukat. Dr. Molnár Beáta a megyei Civil Információs Centrum vezetője az Aktuálisnak elmondta: egy nyertes pályázat új feladatokra is kötelezi a tanodákat.

Méhek és a hideg (2017-01-31 18:55:46)

Kevesebb méz teremhet idén, ami magasabb árakat hozhat magával. Egy őszi parazita inváziónak köszönhetően a szükségesnél egyharmaddal kevesebb méh tudott betelelni hazánkban, és a hosszan tartó rendkívül hideg idő is tizedeli az állományt. Mindez komoly gondot eredményezhet 2017-ben az ágazatban.

Kutyapiszok a havon (2017-01-31 18:53:28)

A fehér havon még jobban szemet szúr a kutyapiszok,mint a nyári hónapokban. Azóta pedig sajnos nem lettek szabálykövetőbbek a gazdik. Egy rendelet szerint 5-50 ezer forintig terjedő bírságra büntethetők ha tiltott helyen sétáltatják kedvencüket, vagy ha nem szedik fel utána a kutyapiszkot.

Több mint 500 ezer forinttal segíti a szolnoki Rotary Club a JNSZ Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat munkáját. Az adományt az intézet, gondozott gyerekek fejlesztésére fordítja.

Mezőgazdasági körkép (2017-01-30 19:12:30)

Áldás a mezőgazdaságnak a földeket borító hótakaró. Azokon a területeken ahol megfelelő technológiával, jó genetikájú növényeket vetettek el, szinte teljességgel kizárható a kár. - mondta az Aktuálisnak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. Hubai Imre Csaba hozzátette: az őszi vetések több mint 60 százaléka megfelelőn megerősödött az elmúlt hónapok alatt.

Formosa aranykincse: Tajvan szigete egy csésze teán keresztül. E különleges című tárlat a szolnoki Damjanich János Múzeumban ismerteti meg a szemlélődőt a teakultusszal, a díszes, tradicionális teáskészletekkel és a teázás művészetével. A látogatók meg is tapogathatták, kóstolhatták a tajvani tealeveleket és a belőlük szertartásosan készült aromás italokat.

A Magyar Mérnöki Kamara húszéves fennállásának ünnepségén Áder János   köztársasági elnök Budapesten kiemelte :  szükség van a mérnöki tudományra a jelenlegi legnagyobb társadalmi problémák, a népességrobbanás, a klímaváltozás és a vízválság következményeinek kezeléséhez, illetve megoldásához. A megyei kamara szombati kitüntetettjei is e területeken végeznek kiemelkedő munkát. Az elismeréseket a 26. Mérnökbálon adták át.

A cigányság történetét, hitvilágát és indiai gyökereit mutatja be az „Ismerd meg a múltad, hogy tervezhesd a jövőd!”, tematikus kiállítás. A tárlat Bada Márta festményeiből, indiai hagyományokból és a cigányság mesterségeikből épül fel.

30 centis a Holt-Tisza jege (2017-01-30 19:08:59)

5 év után újra hetekre befagyott a Holt-Tisza. Az utóbbi két hétvégén a Szolnoki Sportcentrum is kitelepült, forró teával, zenével várták a jeges sportok szerelmeseit. A kezdeti hőmérséklet ingadozás miatt érdessé vált felületet pedig a tűzoltók locsolták fel, s tették ezzel simává. Az idő és a jég a lékhorgászoknak is kedvezett.

Folyamatosan növekszik a SINOSZ, azaz a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének Szolnok megyei létszáma. A szervezetnek a megyében már több mint 400 tagja van. Az egyesület taggyűlésén a 2016-os esztendő értékelése mellett az idei év terveit is felvázolták.

Tavaly csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma és nőtt a nyomozások eredményessége. Ezt a megyei rendőrfőkapitány mondta az Aktuális kérdésére válaszolva azon a sajtóreggelin, melyen átadták a Megyei Média-díjat.

Tavaly kilencven településsel kötött határozatlan idejű együttműködési megállapodást a MÁV Zrt. A program keretében a helyi önkormányzatok vállalják, hogy részt vesznek a területükön található vasútállomás utasforgalmi területeinek üzemeltetésében, közvetlen környezetének rendben tartásában. A megyében három település, köztük Zagyvarékas is csatlakozott a programhoz.

Az ENSZ Közgyűlése 2005-ben minden év január 27-ét a Holokauszt Nemzetközi Emléknapjává nyilvánította. 1945-ben ezen a napon szabadult fel Auschwitz-Birkenau, a legnagyobb és leghírhedtebb náci haláltábor.

Közös estet szervezett a Magyar Napló kiadó és a Szolnoki Művésztelep. A tegnap esti rendezvény apropóját az adta, hogy az irodalmi lap aktuális számát a szolnoki művésztelep alkotói illusztrálták. A művésztelep először adott helyszínt ilyen nagyszabású irodalmi estnek.

Az 56-os emlékévhez kapcsolódva tartottak közönségtalálkozót tegnap este a Verseghy Ferenc Könyvtárban. Az angyalon nem sínak című darab ríróját, rendezőjét Kiss Józsefet valamint a Szigligeti Színház színművészét Barabás Botondot látták vendégül.

Gyöngyfűzéssel a megelőzésért. Harmadik alkalommal csatlakozott a Szolnoki Iskolavédőnők Egyesülete az Európai Méhnyakrák Megelőzési Héthez. Ezúttal a kollégistáknak szerveztek programot: prevenciós előadást tartottak a Szolnok Városi Kollégiumban. A diák gyöngyfűzésben is részt vehettek, az elkészült karkötőket jótékony célra ajánlották fel.

Az ikonikus mesefigura, Süsü, a sárkány csütörtökön a Szigligeti Színház nagyszínpadára költözik. A mesejátékot a közönség két részben láthatja. A darab megszületéséről a rendező Jankovics Anna és a főszereplők meséltek.

Már 5 éves korban érdemes lisztérzékenység tesztet készíttetni. Az egyre ismertebb autoimmun betegség tünetei sokszor csak felnőtt korban: cukorbetegség, pajzsmirigyproblémák és csontritkulás formájában jelentkeznek. A prevenciós vizsgálatot a város 11 óvodájában vehetik igénybe az érdeklődők.

Ellenőrző bizottság (2017-01-25 17:57:01)

A 2017-es költségvetési rendelet aktuális tervezési állását tárgyalta egyebek mellett ma a közgyűlés Ellenőrző bizottsága. Mint elhangzott: az intézményi egyeztetések már lezajlottak, jelenleg az önkormányzati tulajdonban lévő cégek költségvetéséről tárgyalnak a vezetőkkel. Radócz Zoltán, a testület elnöke elmondta: idén az egyik legnagyobb problémát a bérfeszültség fogja jelenteni.

Megújul a Móra Ferenc úti rendelő. A munkálatok várhatóan április elején kezdődnek. A felújítás ideje alatt az ott dolgozó orvosokat és védőnőket a város különböző rendelőibe költöztetik át – hangzott el az Egészségügyi, Sport, Turisztikai és Szociális Bizottság mai ülésén. A testület emellett tárgyalt több oktatási intézmény fejlesztéséről is.

Öt éve nyitotta meg kapuit az Oltalom Idősek Otthona a Kertvárosban. Az intézmény születésnapján ünnepséggel készültek a bent lakók és az ott dolgozók.

Corvinkások felkészülése (2017-01-24 15:52:30)

Újabb megmérettetésre készülnek a corvinkások. A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Alapfokú Művészeti Iskola táncosai az 5-ik Országos Néptáncversenyen indulnak. Kötelező és szabadon választott táncokat kell előadniuk, kamaracsoport kategóriában.

Palla Istvánné nyugdíjasként neveli unokáját. Egy felajánló párnak köszönhetően most 20ezer forinthoz jutott.

A megye értékeinek és a város turisztikai látványosságainak bővítése a cél továbbra is. A Szolnoki Értéktár Bizottság eddigi munkáját és a szervezet jövőbeli feladatait Horváth László múzeumigazgató vázolta az Oktatási, Kulturális és Ifjúsági Bizottság mai ülésén.

Tornaterem épül Tiszabőn (2017-01-24 15:58:45)

Több mint 300, az ország legszegényebb településén élő gyermek használja majd azt a tornatermet, amelynek tegnap tették le az alapkövét a JNSZ megyei Tiszabőn. Az iskolában jelenleg nincs tornaterem, így komoly gondot okoz a mindennapos testnevelés órák megtartása. A több mint 300 millió forintból a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Programban megvalósuló beruházással egy olyan közösségi tér jön létre, ahol akár sportversenyeket, edzéseket és szabadidős programokat is meg lehet rendezni.

A Pallasz Athéné Egyetem 4 karát mutatták be a mai nyílt napon a pályaválasztás előtt álló diákoknak. A bemutatókon kiemelten számoltak be a gyakorlatorientált duális képzésről is.

Múltidéző vonatozás (2017-01-24 15:54:41)

Interaktív történelem órán jártak a Szegő Gábor Általános Iskola diákjai. Kertész Róbert régész, történész előbb egy előadáson mutatta be a tanulóknak az 500 évvel ezelőtti Szolnokot, majd múltidéző vonatozásra invitálta őket. Felkeresték azokat a helyeket, ahol mára már eltűnt épületek álltak.

Az olaszországi autóbusz-szerencsétlenség áldozatainak emlékére egy perces néma tiszteletadással kezdődött a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett városi ünnepség is. A díjkiosztó gálán 15-en vehettek át elismerést vasárnap este az Aba-Novák Kulturális Központban, majd Szentpéteri Csilla és zenésztársainak látványkoncertjét tekinthette meg a közönség.

Útfelújításról, új buszok vásárlásáról és a Merengő Krisztus szobor rendbetételéről is tárgyaltak ma a városfejlesztési és üzemeltetési bizottság tagjai.

Pénzügyi Bizottság ülése (2017-01-23 17:01:42)

Az önkormányzat saját költségvetéséből valósulhat meg a Szegő Gábor Általános Iskola, a Hold úti óvoda és a Simon Ferenc úti bölcsőde teljes korszerűsítésének befejezése. A Pénzügyi Bizottság az új év első ülésén, a 2016-os költségvetés utolsó módosításáról tárgyalt.

A hétvégén több Kultúra napi esemény is zajlott a városban. Szombaton közösen állított ki a Jászkun Fotóklub és a Szolnoki Fotóműhely az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban. Vasárnap ugyanitt emléktáblát avattak az intézmény névadójának, Lukács Csabának tiszteletére.

Idén immár negyedik alkalommal "szavalt együtt a nemzet". A Magyar Kultúra Napja és a reformáció 500. évfordulója kapcsán a ceglédi református nagytemplomba várták vasárnap a meghívott hazai- és határon túli iskolák diákjait. A közös versmondásba az interneten keresztül a világ magyarsága is bekapcsolódhatott.

Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, több mint húszan megsérültek. A buszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott hazafelé egy franciaországi sítáborból. A kormány nemzeti gyásznappá nyilvánította a mai napot. A közintézményeken fekete zászló lobogott, míg az iskolákban megemlékezéseket tartottak.

A tavaly augusztusban elhunyt Szurmay Ernő kapott örök helyet a Damjanich János Múzeum emeletén. A szolnoki kulturális élet meghatározó személyisége pedagógusként, irodalom- és művelődéstörténészként, iskola- és könyvtárigazgatóként is a város legnagyobb alakjai közé tartozott. Róla nevezték el a Magyar Kultúra Napján átadandó Pedagógiai Díjat.

Tovább csökkennek a kórházi várólisták, a kormányzat idén is 5 milliárd pluszforrást fordít erre a célra - mondta az egészségügyért felelős államtitkár. A változásnak köszönhetően kevesebben és kevesebbet várnak a műtétekre az ország kórházaiban.

Német exportra készíti termékeinek zömét a szolnoki Startker Kft. A cég varrodáját ma Szalay Ferenc polgármester és Kállai Mária megyei kormánymegbízott is meglátogatta. Az eseményre hivatalosak voltak a partnercégek is.

Író és rajzeszközökből nyílt kiállítás ma délután az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban. A több mint ezer darabos, 150 évet felölelő tárlat Szabó György Munkácsy-díjas szobrászművész magángyűjteménye. A különleges tollhegyek, tollszárak, szerkezetes ceruzák a Liszt Ferenc kiállítótérbe várják a látogatókat.

Egy virágárus lány mesébe illő történetével, áll ma a közönség elé a Szigligeti Színház társulata. A My fair Lady a kor emberének is tükröt állít. A humoros és olykor groteszk jelenetekből felépülő musical próbája, tavaly novemberben kezdődött.

Szolnok Segít (2017-01-20 15:58:45)

Újabb családot támogatott a Szolnok Segít program. Palla Istvánné nyugdíjasként neveli unokáját. Egy felajánló párnak köszönhetően most 20ezer forinthoz jutott.

A vidéki élet sajátosságait képeken keresztül mutatja be Tóth- Kovács János. A zentai születésű művész, 9 éves korában, egy gyermekkori vágyának köszönhetően indult el a képzőművészeti pályán. A festő életszemléletét a „Délvidéki életlépek” címet viselő összegző kiállításán keresztül mutatja be a szolnoki közönségnek.

Ma is 4 közterületről elszállított rendszám nélküli autó várja tulajdonosát a József Attila úti telephelyen. Az utóbbi időben sikerült megtisztítani a várost a roncsautóktól, de a közterület-felügyelők folyamatosan járják a parkolókat és figyelmeztetik a rendszám nélküli gépjárművek tulajdonosait ha jogtalanul használják az utakat és elveszik a parkolóhelyet az autósoktól.

Lakossági fórum (2017-01-19 17:38:00)

Véső úti sporttelep, MÁV strand, parkolók létesítése a Hunyadi, buszöblök fejlesztése a Rákóczi úton. Ezek voltak a a tegnap esti lakossági fórum legfontosabb témái. A kilences választókörzet lakóit Szalay Ferenc polgármester és Szabó István alpolgármester, a körzet képviselője tájékoztatták az aktualitásokról.

Szolnok Segít (2017-01-19 17:39:41)

Szolnok Segít. A több, mint 3 évvel ezelőtt indult program részeként egy fiatal pár több rászoruló családon segített. Húsz-húszezer forintos adományukat a Humán Szolgáltató Központban adták át az érintetteknek.

Már 7. alkalommal lehet szavazni az év praxisa díjra. A 2016-os év legjobbnak ítélt csapatára aláírt történetekkel lehet javaslatokat tenni. Szolnokon néhány éve már sikert aratott egy praxis. A betegeken múlik, idén lesz-e szolnoki a legjobb tízben.

Sportcsarnok klíma beruházás (2017-01-18 16:18:43)

Ez év nyarára megújulhat a Városi Sportcsarnok klíma rendszere. A tervek szerint az épület valamennyi helyiségében külön szabályozható lesz a klíma. A beruházás 50 millió forintba kerül majd.

Trágyadomb zavarja a Széchenyi Lakótelepen élőket. A Hild Viktor utcától 50 méterre lerakott kupac, szombat óta gyarapodik. Az összehordott trágya, nem csak a lakókat zavarja. A probléma a környezetre is veszélyt jelent.

Több mint száz nap utómunka kellett a Szibériába hurcolt leventék emlékeiből összeállított Málenkij robot című dokumnetumfilmhez. Az 1987-ben forgatott filmszociográfia, többszöri átiratának vetítésével csatlakozott a Tiszapart Mozi a Gulág emlékévhez.

Hetedik afganisztáni missziójára készül a Magyar Honvédség 86. Szolnoki Helikopter Bázisa. A katonák missziója január 19-én kezdődik. Az alakulat tagjai előtt, majdnem fél éves szolgálat áll.

Jégpáncél nehezíti a közlekedést Szolnokon. A hétvégi havat, hétfő reggelre jég váltotta fel. A járhatatlan utak és buszmegállók takarítását a városban folyamatosan végzik. A munkát megnehezíti, hogy a jég, a tartós hideg miatt, szokatlanul megvastagodott.

Tűzifa osztás Szolnokon (2017-01-16 17:43:57)

Nem maradnak fűtés nélkül a rászorulók Szolnokon. A város tüzelővel segíti a családokat. Idén 300-an kapnak, fejenként 3 mázsa fát télire.

Egy egész életműbe nyerhetnek bepillantást az érdeklődők szabó György pénteken nyílt tárlatán. A figurális szobrok és az érmek együttese, olyan mintha egy történelmi képeskönyvet nézegetnénk- hangzott el a megnyitón. Szabó György Munkácsy-díjas szobrászművész kiállítása a hónap végéig tekinthető meg az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ Agóra galériáján.

Pajtaszínház (2017-01-16 13:51:07)

Hetedhét társulat néven mutatkozott be Alattyán amatőr színi társulata a Pajtaszínház programban. Első előadásukat Átváltozók címmel mutatták be szombaton este. Jász-Nagykun-Szolnok megyét az alattyáni társulat képviseli majd az országos Pajtaszínház programban, melynek célja, hogy újraélessze a felnőtt amatőr színjátszó köröket és helyi színjátszó hagyományokat.

PorEND néven indul új drogprevenciós program Szolnokon. A példaértékű projektben 3 civil szervezet működik együtt. A hátrányos helyzetű, drogfüggőség korai jeleit mutató és az erősen veszélyeztetett fiatalokat a Szociális Cirkusz módszerével készítik fel a túlélésre és a tervezhető jövő kialakítására.

Katonai toborzás (2017-01-13 19:21:19)

Katonára mindig szükség van! Országszerte várja a katonának jelentkezőket a Magyar Honvédség, több helyen - így Szolnokon is - nyílt napokat tartanak. Az érdeklődők megtudhatták milyen feltételeket kell teljesíteniük ahhoz, hogy katonák legyenek és megismerkedhettek a Helikopterbázis mindennapjaival is.

Több baleset is történt mára virradóra JNSZ-, és Dél-Kelet Pest megyében megyében. A lehullott ónos eső összefüggő jégpáncéllal vonta be az utakat, az autók többsége csak lépésben tudott haladni. A meteorológiai szolgálat havazás miatt 2 fokú, a várható ónos eső miatt pedig 1. fokú riasztást adott ki a az ország több régiójára. Szolnokon is kisebb fennakadásokat okozott a csapadék. A megyében halálos baleset is történt a reggeli órákban.

Nem fogott ki az extrém hideg az influenza vírusain. Szerdán hivatalosan is bejelentették: influenza járvány van az országban. Bár az előző heti adatok szerint megyénkben hivatalosan még nincs járvány, egyre több a beteg -ezen a héten. Így szinte biztos, hogy jövő héttől- az e heti adatok tükrében- nálunk is járvány lesz.

Mezőgazdasági körkép (2017-01-12 19:36:39)

Jó is és rossz is. A hideg időjárás egyben kedvez és károkat is okozhat az őszi vetésnek - mondják a szakemberek. A növényeket megtizedelheti, de a kártevőknek is árt a fagy. A megoldás a tartós hótakaró lenne - hiszen az védi a növényeket - de az előrejelzése szerint erre még várni kell. Az, hogy mekkora kárt okozhatott egyes helyeken a mostani hideg idő és hónélküliség, a tavaszi vegetációs időszak kezdetén derülhet ki.

Csőtörés miatt nem működnek a liftek a Várkonyi téri 18 emeletes épületben. A felvonók aknájába beömlő víz a napok óta tartó hideg következében megfagyott. Az üzemzavar helyreállítása ma, az aknák kiszárításával kezdődött meg.

Az ügyintézés kultúrájának teljes megváltoztatása az állami közigazgatás célja. A folyamat 2010-ben kezdődött és azóta az országban már 264 kormányablak létesült. A struktúraváltás és a területi közigazgatás átalakítása 2017. január 1-jével tovább folytatódik.

A megye legjobb iskolarendőre (2017-01-12 19:31:50)

Szolnoki lett JNSZ megye legjobb iskolarendőre. Az őrnagy a Kassai Úti Általános Iskolában dolgozik a bűnmegelőzésért. A gyerekek annyira kedvelik, hogy rajzokat is készítettek számára, és nagyon várják a rendőrórákat.

A fenntartó Emberi Erőforrások Minisztériuma összesen 5 milliárd 383 millió forint támogatást biztosított a Pallasz Athéné Egyetem számára arra, hogy kiváltsa a szolnoki gazdálkodási kar főépületét és kollégiumát érintő PPP szerződéseket. Az intézmény - azon túl, hogy továbbra is biztosítja az oktatás megfelelő színvonalát - ennek köszönhetően 2.3 milliárdot, az üzemeltetési költségekben pedig további 1.7 milliárd forintot takarít meg.

Lékvágás (2017-01-11 19:13:52)

Lékek vágásával próbálják megakadályozni a halállomány pusztulását a Tiszta holtágaiban. A tartós mínuszok miatt a jégvastagság már a 30 cm is eléri, ezért hetente többször is szükség van a Közép-Tisza Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége beavatkozására. A lékvágást a szakemberek 4 holt-tiszai ágon végzik.

Új mentési módszert is kipróbáltak ma Szolnokon a befagyott Holt-Tiszán. A jeges sportok szerelmesei örültek a jégnek, ám a nagy vízfelület veszélyei miatt jégről mentési gyakorlatot rendezett a Szolnoki Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság és az Életjel Önkéntes Mentőcsoport.

A Doni Tragédiára emlékeztek (2017-01-11 19:12:46)

A Don-kanyarban és a visszavonulás során elesett magyar katonák áldozatok voltak. - mondta Drót László ezredes Szolnokon. A magyar honvédek tiszteletére rendezett megemlékezésen és koszorúzáson az MH. Béketámogató Kiképző Központ parancsnoka hangsúlyozta: emlékeznünk kell mindazokra, akik 1943 januárjában példátlan bátorságról, hazaszeretetről, hősiességről és önfeláldozásról tettek tanúbizonyságot, miközben feltartóztatták a megállíthatatlanul előrenyomuló, többszörös túlerőben lévő szovjet hadsereget.

Az országos 15 milliárdos fejlesztési keretből kapott a szolnoki MÁV Kórház is. Az intézményben a rendelőkhöz vezető feljáró ajtaját cserélik automatára, LED-es világítást szerelnek mindenhová és az energiatakarékosságot folytatva,lecserélik a hűtőket is.

Szegő Gábor matematika verseny (2017-01-10 19:05:45)

Pénteken délután rendezték Szegő Gábor matematika versenyt abban az intézményben, ahol a világhírű matematikus is érettségizett. A Verseghy gimnáziumban versenyző 8.-os diákoknak biztos nem lesz meglepő a január 21-i központi felvételi matematika feladatsora.

Csaknem 31 millió forintból fejlődik a megyei kórház. A LED világítást már hónap végén szerelik, a gépkocsik márciusban megérkeznek, de a speciális berendezéseket is birtokba vehetik a szakemberek még az első negyed évben.

Befejeződött az a konfliktus- és agressziókezelési tréning, melyet 2016 decemberében indított útjára gépjárművezetői részére a Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. A buszvezetők megtanulták, hogy miként reagáljanak problémás helyzetekben. A tanfolyamot elvégzők ma vehették át exkluzív oklevelüket.

Kevés a tűzifa (2017-01-10 19:08:28)

Kevés a tűzifa. A környező országokból - elsősorban Romániából - az ottani időjárási és útviszonyok miatt nem érkezik megfelelő mennyiségű fa hazánkba. A tüzéptelepek szinte teljesen kifogytak. A fa hiányában brikettet és szenet vesznek a legtöbben, de már az is fogytán van. Az általunk felkeresett tüzépen alig volt már fa, viszont holnap érkezik egy kamionnyi tüzelő.

„Ha fázol, vegyél el egy kabátot, ha nem szeretnéd, hogy mások fázzanak, tegyél ide egyet.” Ezzel a mottóval indult útjára Szolnokon is a „Szabadfogas” mozgalom. A civil kezdeményezés célja, hogy a tartós mínuszokban még fokozottabban figyeljünk az utcán, vagy hátrányos körülmények között élőkre.

Ezen a hétvégén végre hódolhattak szenvedélyüknek a jeges sportok szerelmesei. Bár az extrém hideg ellenére csak 11 cm volt a jégvastagság a Holt-Tiszán, ezért tömegeket nem bírt el a felület, saját felelősségre sokan korcsolyáztak.

Az esti előadás mellett a délutáni kosztümös főpróbát is meg kellett nyitni a közönség előtt, annyian szerették volna látni és hallani az Újévi Tánckoncertet. A vérpezsdítő dallamokkal, grandiózus programmal bíró esemény méltó évkezdése Szolnoknak.

Jégvitorlás magyar bajnokság (2017-01-09 17:24:11)

Vitorlások szelték szombaton és vasárnap a Tisza- Tavat. Az Abádszalóki- öböl adott otthont a 2017- es jégvitorlás nyílt nemzeti bajnokságnak. A körülmények legutóbb 2011- ben tették lehetővé hasonlóan rangos verseny lebonyolítását.

Hanzély Pál megemlékezés (2017-01-09 17:21:35)

Nincs annál nagyobb szeretet, mint amikor másokért a saját életét áldozza az ember. Mindez azon a megemlékezésen hangzott el, melyet Hanzély Pál tiszteletére szerveztek a József Attila és Százados utak kereszteződésében található emlékműnél. A főhadnagy 1927. január 8-án, az egykori kubik gödrök egyikébe korcsolyázás közben beszakadt Oreskó Sárit mentetve fulladt vízbe.

Elindult a fenyőjárat (2017-01-09 17:20:17)

Vízkereszt után - az elmúlt évekhez hasonlóan - szervezett gyűjtőjáratokkal szállítják el a kidobott fenyőfákat. Az örökzöldeket lecsupaszítva, díszítés nélkül kell kihelyezni a konténerek mellé, hiszen a komposztálóműben hasznosítják majd. A nagyobb darabok viszont meleget adnak, hiszen a tüzelésre alkalmas törzseket rászorulók kapják meg.

Reptár melletti gazos terület (2017-01-06 18:17:23)

Rendeződik a Reptár és a Tisza part közötti, egykoron állami tulajdonban lévő terület sorsa. A korábban gazos ingatlant rendbe tették, az áldatlan állapotokat megszüntették, így a jövőben akár hasznosíthatja is a területet a város.

Havazás és hideg (2017-01-06 18:18:52)

Az elmúlt napok havazása már munkára késztette a hókotrókat és a sószóró autókat. Ezek ma és a hétvégén is úton voltak és lesznek. Bár most az előrejelzések szerint nem a hó, hanem a rendkívüli hideg okozta lefagyások jelentenek aggodalmat.

Többek között az Alföld katedrálisáról, a Tisza-virágzásról és a szolnoki csipkéről is olvashatnak, hallhatnak meséket hamarosan a gyerekek. JNSZ megye nevezetességeiről írt mesékkel lehetett nevezni a Tiszai mesevirágok c. pályázatra. A legjobb történeteket könyvben is megjelentetik, melynek CD mellékletét a Szolnok Televízió támogatásával stúdiónkban veszik fel.

Sörfőző verseny (2017-01-05 19:11:10)

Házi sörfőző versenyt hirdetett a Sörárium. Az elmúlt hónapokban már több, mint 20-an neveztek. Március 1-ig várják a jelentkeőket, hat kategóriában. A győztes sör szerepelni fog majd a Sörárium kínálatában is.

Vízszentelés a Tiszán (2017-01-05 19:08:48)

A több éve követett hagyomány szerint ünnepélyes szertartás keretében Szolnoknál ismét megszentelte a Tiszát Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita.

Kormányhivatal évértékelő (2017-01-05 19:04:11)

A kormányhivatalok életében január elsején bekövetkezett jelentős változásokról tájékoztatott ma a megyei kormánymegbízott. Kállai Mária kiemelte: a szervezeti átalakítás az ügyfelek érdekében történt, és természetesen a már jól bevált és megszokott ügyintézést nem érinti. Szó volt a az államigazgatásban dolgozók javadalmazásának reformjáról is, melynek következtében átlagosan 30 százalékos béremelés történt a szférában.

Jégtörő búvárok (2017-01-05 19:02:51)

Készenlétben vannak a búvárok Szolnokon a felszíni vízmű esetleges eljegesedése miatt. A város a Tiszából nyeri a vizet, ám az alacsony vízállás és hőmérséklet miatt fennáll a fagyás veszélye. A búvárok ma reggel is leellenőrizték, hogy a szívókamra rácsozatát ellepte- e a jég. A megyeszékhely napi fogyasztása 18 ezer köbméter.

Ismét elismerték a várost (2017-01-05 19:07:22)

Ismét a legjobbak közé került Szolnok. A „Év turisztikai attrakciója” cím mellett 2016-ban két másik elismerést is kapott a város. Az 1994-ben indult Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyben Szolnokot, régiós fődíjjal és Rozmaring díjjal jutalmazták.

Brandatti (2017-01-05 19:00:16)

A város marketing tevékenységének fejlesztéséről, a 2016 évi eredményekről is beszámolt tegnap Fejér Andor alpolgármester a vállalkozók klubjának évnyitó estjén. Ehhez kapcsolódóan Harcsa Béla vezérigazgató a Szolnok TV főszerkesztője a médium megyei vezető szerepéről és piaci lehetőségekről beszélt a vállalkozóknak.

Pár év és újra összefüggő nyárfaerdő zöldell a százlábú híd mellett. A jelenlegi állományt 23 éve telepítették- így elérte a vágásérett kort. A láncfűrészek pár napja dolgoznak. A munka legalább tavaszig eltart majd.

Bár eddig nem alakultak ki jelentős jégtorlaszok a Tisza magyarországi szakaszán, azonban erre a napokban minden esély megvan. Közel 10 éve nem volt példa arra, hogy a második legnagyobb folyónk teljes hazai szakaszán összefüggő jégtakaró alakuljon ki. Azonban most az elmúlt napok hideg időjárásának következtében egészen Dombrádtól Szegedig 2 és 10 centiméter közötti, összefüggő jég borítja a folyó felszínét. A nem hétköznapi látvány csábító, azonban a folyók jegére minden esetben tilos rámenni.

Hattyúk a Zagyván (2017-01-04 17:29:20)

Nem csak a Balatonon, most már a Zagyván is etethetünk hattyúkat. Két éve tűntek fel az akkor még ritka vendégek a Zagyván. A madarak vélhetően élelem reményében keresték, keresik fel a folyót. Ma nem kevesebb mint 20 példányt örökített meg a kameránk.

Vérpezsdítő latin ritmusokkal, remekbe szabott tánckoreográfiákkal és fülbemászó dallamokkal köszönti a Szolnoki Szimfonikus Zenekar az újesztendőt. A hatodik alkalommal megrendezésre kerülő tánckoncerten ismét egy egyszeri, grandiózus produkciót láthat a közönség. Már karácsony előtt elkelt minden jegy, így a főpróbát is megnyitják a közönség előtt.

Véget ért a téli szünet (2017-01-03 17:40:37)

Véget ért a téli szünet. Ma reggel az összes szolnoki iskola kinyitotta kapuit. A gyerekek többsége még fáradtan, de lendülettel kezdte az év első tanítási napját. A következő szünetre 14 hetet kell várniuk a gyerekeknek.

Vasúti baleset (2017-01-03 17:38:28)

„Vasúti közlekedés veszélyeztetése vétség” gyanúja miatt indult, ismeretlen tettes ellen eljárás a hétfő esti vonatbaleset kapcsán. A hatósági helyszínelés után újraindult a vonatforgalom Cegléd és Ceglédbercel között keddre virradó éjjel, ahol korábban két szerelvény összekoccant.

Befagyott Tisza (2017-01-03 17:35:37)

Beállt a Tisza jege, ám rálépni még mindig tilos és életveszélyes. csak az állóvizek jegén lehet sportolni és közlekedni. A közeljövő várható hideg időjárása kedvezhet a téli sport szerelmeseinek, ám még hétvégén is érdemes lesz érdeklődni a vízirendőrség szakembereinél, hogy sportolásra alkalmassá vált-e már a holtág jege.

Több mint 10 millió nézőt kápráztatott el 10 év alatt a Szolnoki Szigligeti Színház szilveszteri gálája. A 2016-os produkcióra a színház közel fél évet készült. A közönség két esete is teljesen megtöltötte a nézőtér sorait.

Szilveszter 2016 (2017-01-02 18:12:15)

Elköszöntek 2016-tól. Idén is több helyszínen búcsúztatták az Óévet Szolnokon. Az immár hagyományosnak számító Kossuth téri utcabálon közel 2000-ren vettek részt.

Kisfiú, az újév első szolnoki csecsemője. Dávid január 1-én 8 óra 23 perckor született a Hetényi Géza Kórházban. A szülés komplikáció mentesen zajlott le. Az anya és a baba is jól vannak.

Szomorú eseménnyel köszöntött be az új év. Leégett a tiszavárkonyi alkotóház. A megye egyik legimpozánsabb népi ihletésű épületegyüttese eddig tisztázatlan körülmények között vált a lángok martalékává. Vannak akik azt állítják a kéményből pattant ki a szikra, mások szerint viszont tüzijáték rakéták okozták a bajt.

Több mint fél éve készül a Szolnoki Sportcentrum az év utolsó szabadtéri rendezvényére. Az elmaradhatatlan éjféli tűzijáték mellett idén is zenés produkciókkal várják az érdeklődőket.

Megelőzhető a tűzijáték baleset. A szilveszterre vásárolt pirotechnikai termékeket sokan még mindig nem tudják pontosan használni. Ezért szerveztek Szolnokon egy olyan bemutatóval egybekötött oktatást, amelynek során a biztonságos fellövés minden lépését el lehetett sajátítani.

Mezőgazdasági körkép (2016-12-30 17:37:56)

A kedvező időjárási feltételek mellett a fejlett technológia és a szakszeerű eljárások is hozzájárultak ahhoz, hogy 2016-ban JNSZ megyében az agrár-szektor kiemelkedően teljesített. A gazdák nehéz éven vannak túl, viszont elmondható, hogy a gabonafélékből az előrejelzettnél magasabb volt a hektáronkénti terméshozam, illetve a kormány támogatásával a tejtermelők is talpon tudtak maradni az állomány jelentős csökkentése nélkül.

Előszilveszteri előzetes (2016-12-29 18:10:29)

Kívánságműsor, telefonos játék, sztárvendégek, jóslás várja a nézőket pénteken a Szolnok Tv előszilveszteri műsorában. A 17 órától egészen éjfélig tartó műsorfolyam első elemeként például a Szolnok Tv nótaversenyének helyezettjei szórakoztatják majd a nézőket. 11 órától viszont csak felnőtt nézőinket várjuk a képernyők elé.

Januártól tovább bővülnek a családok kedvezményei, és európai szinten is példa nélküli, amennyit a kormány a családokra költ jövőre – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szerdán, budapesti sajtótájékoztatóján. Rétvári Bence elmondta: január 1-jétől mintegy 350 ezer kétgyerekes család adókedvezménye emelkedik.

Olcsóbb lesz a tojás és a baromfi. Január 1-jén 27-ről 5 százalékra csökken a baromfihús és az étkezési tojás általános forgalmi adója. Az áfa csökkentésével a Baromfi Terméktanács elnöke szerint 55 milliárd forint marad a fogyasztóknál. Az áfa mérséklődésének köszönhetően nőhet a belföldi baromfihús – és tojásfogyasztás.

Telt házzal működik a Tószegi úti hajléktalan szálló és a Prizma úti nappali melegedő. A korai hideg időjárás miatt a krízis időszak már november 1-jén megkezdődött. A Humán Szolgáltató Központ a melegedők nyitva tartását a fagyok miatt szilveszterre is meghosszabbította.

Jobb minőségű kenyeret ehetünk jövőre. A Magyar élelmiszerkönyv módosításával ugyanis javulhat a pékáruk minősége. Januártól lesz rozsos és rozskenyér is: ez utóbbit azonban csak akkor nevezhetik így ha minimum 60% -ban tartalmaz rozst.

Bár még három napot várni kell arra, hogy legálisan lövöldözhessünk akár egy kilogrammos tűzijátékokat is, mégis megindult már az első bevásárlói roham a kereskedésekben. Az előző évekhez viszonyítva nőtt azok száma, akik az óévet nagy teljesítményű tűzijátékkal búcsúztatják, de meglepő módon továbbra is az egész évben elérhető I. és II. kategóriás pirotechnikai eszközök a népszerűbbek, szemben a csak ilyenkor és pár napig kapható III. kategóriás rakétatelepekkel.

Téli szüneti programok (2016-12-28 17:03:01)

Újévi nyomdázással, öröknaptár és agyag malacpersely készítéssel készült a Napsugár Gyermekház. Az intézmény téli szüneti programjai most is nagyon népszerűek. A háromnapos rendezvénysorozat délelőtt és délután két időpontban várja a családokat.

Az év utolsó szolnoki kihelyezett véradásán egymásnak adták a kilincset az emberek. A TESZ székházban nemtől és kortól függetlenül nyújtották karjukat, hogy segítsenek másokon.

December 24-én reggel a polgárőröknél kezdte napját Szalay Ferenc Szolnok város polgármestere és Csoór György a megyei közgyűlés alelnöke. Mint minden évben, idén is ellátogattak azokba az intézményekbe, melyeknél a kollégák munkával töltötték az ünnepnapot. A polgárőrök az irodában és a városban is ügyeletet tartottak.

Már csaknem 500 bicikli tulajdonos regisztráltatta drótszamarát a Bike Safe programban. Szolnok kerékpáros város, így várhatóan még több drótszamár kerül be az országos adatbázisba. Minden hónap utolsó keddjén 13 és 16 óra között regisztrálhatnak. Így volt ez ma is.

Már tele vagyok, de még egy falat-csak az íze kedvéért.- Sokan mondták ezt az elmúlt napokban. A karácsonyi ünnepi asztal hagyományos,magyaros ételei, a rokonlátogatásokon kínált lisztes, cukros sütemények -a finom ízek feletti öröm mellett -plusz kilókat is jelentenek. Így akadtak, akik már ezekben a napokban elkezdték az életmódváltást. Az igazi dömping azonban januárra várható.

Az ünnepek alatt 10%-kal több riasztást kaptak a mentők a megyében, mint tavaly ilyenkor. Hasonló adatokról számoltak be a katasztrófavédelemnél is. Az ünnepek alatt többségében az időjárás okozta csúszós utak és az otthoni rosszullétek miatt volt szükség a tűzoltókra és mentőkre.

Ünnepi menetrend és parkolás (2016-12-23 19:30:16)

A karácsonyi ünnepektől egészen újévig ingyen parkolhatnak az autósok Szolnokon. Akik azonban holnapra hagyják a bevásárlást a piacon : csak az első 45 percben parkolhatnak ingyenesen. A vonatok és az autóbuszok az ilyenkor a megszokott ünnepi menetrend szerint közlekednek.

Stabil lábakon a város költségvetése. Kiemelkedő mértékben, a tervezett összegeket meghaladóan teljesítették adózási kötelezettségeiket a szolnokiak. A többi között erről is beszélt Szalay Ferenc mai sajtótájékoztatóján.

A város több pontján osztottak ma meleg ételt a rászorulóknak. A nyári szünidei ételosztáshoz hasonlóan a téli szünet munkanapjain is kapnak ételt a rászorulók.

Bagolyinvázió (2016-12-23 13:41:34)

Idén is ellepték a belvárost a fülesbaglyok. A Szapáry úton álló egyik épület belső udvarán csaknem 50 példány pihen rendszeresen. A madarak zaklatása és elpusztítása törvénybe ütköző cselekedet, az utánuk való takarítás viszont bosszantó lehet. A baglyok jelenléte egyébként fontos információkkal szolgálhat a környéken élő kisemlősök fajösszetételét illetően.

Ruhákat, játékokat, szaloncukrot, gyümölcsöt, tartós élelmiszereket kapott egy 3 gyermekét egyedül nevelő édesapa. A Szolnoki Járási Hivatal dolgozói gyűjtötték az adományokat, hogy szebbé tegyék a nehéz sorsú család karácsonyát.

Biztosított a vadállomány túlélése a megyében. Október eleje óta megkezdődött a vadállatok mesterséges takarmányozása. A program a vadásztársaságoknak évente több millió forintjába kerül, viszont így biztosítható a megfelelő minőségű vadállomány fenntartása.

Csendesebb aszfalt, jobban látható felfestések, felújított szalagkorlátok, biztonságosabb és gyorsabb közlekedés. Ez csak néhány azokból az eredményekből, amelyek a 3,2 milliárd forintból felújított több részletből összetevődő közel 30 kilométer hosszú útszakasz jelent a megyének.

Átadták a stafétát. Kinevezték a Magyar Honvédség Béketámogató Kiképző Központ új központparancsnokát. Drót László ezredes korábban 13 éven át teljesített szolgálatot a központnál, de Debrecenben és Hódmezővásárhelyen is rangjához mért feladatot látott el. Utóbb helyőrségparancsnoki tisztet töltött be.

A ponty a legkelendőbb ebben az évben. A piaci vásárlók többsége hagyományos karácsonyi menüt tervez idén is, így a hal elengedhetetlen az asztalról. A vevők legfőbb kritériuma a beszerzése során a hal minősége.

Szeretet és békesség órái címmel köszöntötte az időseket az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ. Az ünnepi eseményen elhangzott: a város nyugdíjas klubjai és az Központ között évek óta kiváló a kapcsolat, amiben csak lehet segítik és támogatják egymást. A ma délután ennek volt a köszönete.

Súlyosan és halmozottan fogyatékos betegek szállítása oldódott meg a RepTár látogatóinak köszönhetően. A múzeum jótékonysági napján 178 belépőjéből folyt be az az összeg, amit a RepTár az Én is Vagyok! Mozgássérültek Egyesületnek ajánlotta fel.

Adventi bazár a Szegőben (2016-12-21 19:27:16)

A hagyományokhoz hűen idén is adventi bazárral búcsúztatták az óévet a Szegő Gábor Általános Iskolában. A gyerekek használt játékaikat kínálták egymásnak - jelképes összegekért. Az összegyűlt pénz az osztályok kasszáját gazdagítja. A belvárosi bazáron szülők és nagyszülők is részt vettek, akik házi süteményekkel készültek az év utolsó tanítási napjára.

A Vivaldi Keresztény Kamarazenekar évzáró, karácsonyi hangversenyén az ünnepkörnek megfelelő Barokk zeneirodalom kiválóságai, Corelli, Vivaldi, Wágner zennéi csendültek fel. A vasárnapi Cserkészházban adott hangverseny a 13 fős zenekar utolsó idei koncertje volt.

Sikeres a SzolnokApp (2016-12-20 19:17:02)

A gyógyszertárak megtalálásában, és a város nevezetességeinek megismerésében is segít a SzolnokApp. A program egy hónappal ezelőtt jelent meg a legelterjedtebb mobilplatformokra és a népszerűsége folyamatosan nő.

Lezárult az NHSZ Szolnok Nonprofit Kft. által szervezett „ Szolnok! Többet ésszel mint csomagolással” című gyerekeknek kiírt versíró pályázata. Csaknem 50 pályaművet értékelt a zsűri, a legjobbaknak járó elismeréseket ma adták át. A vetélkedő célja, hogy felhívja a figyelmet a környezettudatosság fontosságára.

Jéghelyzet (2016-12-20 19:12:12)

A hosszabb ideje tartó fagyos időnek köszönhetően elkezdtek befagyni vizeink. A Holt-Tisza felületét is lassan egybefüggő jégpáncél teríti be. A szakemberek minden nap megmérik milyen vastag a jég, rá lehet-e már menni.

Börtönből a Mikulásgyárba (2016-12-20 19:07:44)

Börtönből a Mikulásgyárba. A Szolnoki Büntetés-végrehajtási Intézet női fogvatartottai különleges, saját készítésű ajándékait vitték el ma a szolnoki Mikulásgyárba. A kispárnák és a kézzel készített színezők vélhetően sok rászoruló kisgyermek karácsonyát teszik szebbé.

Tüdőkórház parkja (2016-12-19 19:29:29)

A volt Tüdőkórház területének rendbetétele, az eladásra meghirdetett telekrészek növényzetének rendbetétele. A területen új lakóövezet kialakítását tervezi a város. A földterületet eladásra már meg is hirdették.

A Szív és Érrendszeri Betegek Rehabilitációs Egyesülete 80 taggal az egyik legaktívabb szervezete a városnak. Hetente háromszor mintegy hatvanan gyűlnek össze a speciális tornára, mely a megelőzést is szolgálja.

28 kilométeres zarándoklatot teljesítettek az ünnepi várakozás, az elmélyülés jegyében. Vasárnap reggel és a kora délutáni órákban negyedik alkalommal, mintegy száz zarándok és túrázó teljesítette a Szolnok – Nagykörü közötti távot, elsősorban a Tisza gáton haladva a „Három Királyok útja” zarándoklat és teljesítménytúrán

A Szolnoki MÁV Férfikórus évadzáró karácsonyi hangversennyel örvendeztette meg pénteken este a közönséget. A koncertet ezúttal különleges helyen a vasútállomás régi emeleti utasellátó éttermében rendezték.

Megkezdődött az Energy School projekt Szolnokon is. Az Európai Uniós program célja, hogy a fiatal korosztályt környezettudatos életmódra nevelje és megismertesse velük a megújuló energiaforrásokat.

Málnatelepítési tájékoztató, metszési bemutató, borverseny. Csak néhány a 25 esztendős Bereczki Máté Gazdakör ez évi programjából. A szervezet szombaton fotókiállítással egybekötött ünnepi megemlékezést tartott.

Ajándékkal érkezett ma a kukás autó a szerencsés kisgyermekekhez. A hulladékgazdálkodó szervezet Mikulása ugyanis nem rénszarvason, hanem stílusosan kukásautóval közlekedik. A cég szakemberei valamennyi kérdésre válaszoltak, sőt meg is mutatták a szerkezet működését a kukásautókért rajongó gyerekeknek.

Közeledik a karácsony. A Kossuth téri adventi falu óriás koszorúján meggyújtották a negyedik gyertyát is. Ezúttal A Szent Tamás Görög Katolikus Óvoda és iskola gyermekei készültek műsorral erre a délutánra. Az egybegyűltekhez Kocsis Fülöp érsek-metropolita szólt, aki kiemelte, hogy a szeretetre és jóságra értékként kell tekinteni.

Az ünnepek előtt a Szolnok Segít Program fokozottabban van jelen a rászoruló családok életében. A támogatottak között nem csak új, hanem visszatérő gyerekek és felnőttek is vannak. Ennek köszönhető, hogy a Munkácsi családban idén sem marad el a karácsony.

Bukovinai székely mesékkel és énekekkel mutatta be családja adventi szokásait Sebestyén István népművész. Az énekes-mesemondó számára ez az időszak a megnyugvásról és a család szeretetéről szól.

A „Szeretet Adja Magát” (2016-12-15 20:00:36)

Több mint 100 általános iskolás tanulót ajándékozott meg idén is a Szolnoki Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány. A 26 éve működő „Szeretet Adja Magát” karácsonyi rendezvény minden éveben egy plusz meglepetés a diákoknak az ünnepek előtt.

Csaknem 260 ezer közterületi rongálást regisztrált a KSH az elmúlt években. Ennek hatására indult el Szolnokon 2014-ben a „Kampány a vandalizmus ellen”. A kezdeményezés célja az is, hogy a fiatalok már gyerekkorba megtanuljanak figyelni a környezetükre.

Házhoz vitték a szeretetet (2016-12-15 16:47:58)

150 rászoruló családnak vitte el 80 diák ma a szeretetet . Az önkormányzat 13. esztendeje segíti ily módon a nélkülözőket. A szolnoki akció sikerét az is jelzi, hogy a diákok szívesen adják át az ajándékokat.

Minden gyermek fontos adomány (2016-12-15 16:43:49)

20 kisgyermek és családja kapott meglepetést a karácsonyfa alá szerda este. A „Minden gyermek fontos” Családbarát Egyesület 4 éve segíti a Szolnok Városi Óvodákba járó kicsiket. A karácsonyi ünnepségen a tehetséges gyermekek sakk-készletet és édességet, a hátrányos helyzetű, nehéz körülmények között élő családok pedig tartós élelmiszerekből, finomságból összeállított csomagot.

A hiteltárgyalások jelen állása szerint, minden valószínűség alapján a citromsavgyár beruházás 2017-ben elindul. Ezt Szabó István pénzügyekért felelős alpolgármester mondta a város jövő évi költségvetési koncepciójának tárgyalásakor. A szolnoki közgyűlés ma tartotta az év utolsó munkaterv szerinti ülését.

Magyar Kórusok napja (2016-12-15 15:30:54)

Méltó módon ünnepelték Szolnokon is Kodály Zoltán születésnapját. Zsúfolásig megtelt tegnap este a szolnoki Vártemplom, a Kórusok napja alkalmából szervezett hangversenyen mintegy százan énekeltek adventi és Kodály dalokat.

A harmadik gyertya is meggyújtották a Hetényi Géza Kórház adventi koszorúján. A négyhetes karácsonyi rendezvénysorozat, egy új hagyomány kezdetét jelzi. Az örömöt jelképező harmadik láng felvillanását, Végh Miklós református lelkész szavai előzték meg.

Ellenőrző bizottság (2016-12-14 17:13:23)

Nehezebb lesz a 2017-es évet tervezni, mint az ideit volt - mondta Radócz Zoltán az ellenőrző bizottság elnöke. A testület mai ülésén a megyeszékhely jövő évi költségvetési rendeletét megalapozó koncepció került a bizottság elé.

A fonott kalácsot is kitörő örömmel ölelte magához a Szolnok Segít program egyik adományozottja. A rászoruló családnak ma Dr. Bene Ildikó a program fővédnöke vitt tartós élelmiszercsomagot és ajándékokat.

Közel 5 millió forint értékben informatikai és irodai eszközöket adományozott a városi önkormányzat a szolnoki rendőrkapitányságnak. A nagy értékű ajándékokat Szalay Ferenc polgármester adta át Egedi István városi rendőrkapitánynak. A mostani fejlesztésnek köszönhetően informatikai szempontból a szolnoki a megye legfejlettebb kapitánysága lett.

Újabb sikeres éven van túl a Szolnoki Sportcentrum Sportiskola. Versenyzői 19 magyar bajnoki aranyérmet és 50 ezüst illetve bronzérmet szereztek. Helytálltak a diákolimpiai megmérettetéseken és 22-en a magyar válogatott keretbe is beverekedték magukat. A tegnap évzárón a bajnokok tablóját is felavatták.

Táncházzal, székfoglalóval és kvízzel elevenítették fel ma a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskolában a Luca napjához kötődő népi hagyományokat. A 10. alkalommal megrendezett rendezvény célja, hogy a gyerekek megismerjék ősi szellemi örökségünket és az ahhoz kötődő hagyományokat.

Parlamenti figyelő (2016-12-13 17:59:17)

A belügyminiszter kezdeményezésére emelkedik a polgármesterek bére, illetve a képviselők elfogadták Varga Mihály adócsökkentési csomagját is. A többi között ezekről az előterjesztésekről is döntöttek a Parlament kétnapos ülésén az országgyűlési képviselők.

Fenyőfa körkép (2016-12-13 14:25:26)

Elindult a fenyőfadömping Szolnokon is. Az elárusítóhelyeken kínált fák többsége a Dunántúlról érkezett. A legdrágább idén is a tartós nordmann fenyő, de illata miatt sokan a lucfenyőt viszik.

A Kamasz-tanya idei munkáját is megvitatták az oktatási, kulturális és ifjúsági bizottság. Az ülésen elhangzott: azok a gyerekek, melyek részt vesznek az egyesület programjain jobban teljesítenek az iskolában és könnyebben illeszkednek be közösségekbe. A bizottság kiemelt fontosságúnak nevezte a Kamasz-tanya szerepét és felelősségét.

Le Bélier beruházás (2016-12-13 14:26:49)

Több milliárdos fejlesztésre készül a Le Bélier cégcsoport, melynek a szolnoki ipari parkban is van üzemcsarnoka. A beruházás 3 nagyvárosban összesen 350 új munkahelyet teremt majd. A szolnoki fejlesztés 2017-ben kezdődhet el.

Tartós élelmiszert és játékokat adtak át ma 5 rászoruló családnak. A Szolnok Segít programot egy Autista, Asperger szindrómás hölgy is segíti. Az ügyfeleknek tűzifára, kályhára és tartós élelmiszerre is nagy szükségük van a téli hónapokban.

Az elmúlt években nem változott a hétvégente, vagy a nagyobb rendezvények után keletkező szemét mennyisége Szolnokon. A takarításra szerződött cégek megfelelően végzik munkájukat, így a városban egyre kevesebb a hulladék. Többek között az erről szóló előterjesztést is tárgyalta mai ülésén a Városfejlesztési és Üzemeltetési Bizottság.

Önkéntesek Napja (2016-12-09 17:17:48)

Több, mint 30 éve, december 5-e a Nemzetközi Önkéntesség Napja. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkéntes Centrum ennek alkalmából rendezett ünnepségén megköszönték azoknak a munkáját is, akikre egész évben számítani lehetett.

Véradás a VOKE-ban (2016-12-09 17:03:59)

Csaknem 40-en adtak vért ma délelőtt a vasutas művelődési házban. A decemberi menetrend szerint is minden napra szervez a vöröskereszt véradást a megye településein. Szolnokon legközelebb december 28-án a lesz alkalmuk segíteni.

Sportolók köszöntése (2016-12-09 17:19:09)

A város diákolimpiai és felnőtt magyar bajnokait illetve edzőiket, felkészítőiket köszöntötték a városházán. Az ünnepségen csaknem 100 szolnoki általános és középiskolás sportteljesítményét ismerték el valamint több, nemzetközi és hazai mezőnyben is sikeresen teljesítő felnőtt sportolót díjaztak. A tehetségeket Szalay Ferenc polgármester köszöntötte.

Nyugdíjas Ki Mit tud (2016-12-09 17:02:00)

Valamennyi szolnoki nyugdíjas klub képviseltette magát a Szolnok Televízió Ki Mit tud -ján. Az önkormányzat és a VOKE Csomóponti Művelődési Ház által támogatott rendezvényen több mint 25 produkcióban mutatták meg a szépkorúak tehetségüket.

Megyei közgyűlés (2016-12-09 17:14:36)

Elkészült a megye agráriumáról szóló 2016- os összesítés. A dokumentumból egyebek mellett kiderül, hogy nőtt a mezőgazdasággal foglalkozó önálló vállalkozások száma, illetve hogy idén is gépparkjuk bővítésére fordították a legtöbb fejlesztésre szánt pénzt a gazdálkodók. Bár csökkent a szarvasmarha és baromfi-, nőtt a sertés és juhállomány. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnökének jelentését is tárgyalta mai ülésén a megyei közgyűlés, melynek tagjai két járási hivatal munkájával is megismerkedhettek.

Légszennyezettség (2016-12-09 17:11:00)

Még csak egy levegő komponens lépte túl Szolnoknál a szennyezettségi határértéket, jövőhét elejére azonban tovább romolhat a belváros levegője -mondják a szakemberek. A ködös idő, a vegyes tüzelés és a megnövekedett gépjárműforgalom negatív hatással van a levegő tisztaságára.

Magyar siker Dél-Afrikában. Harmadik helyen végzett a kecskeméti MegaLux csapat a South African Solar Challenge-en, ahol napelemes autókkal kellett minél hosszabb távot teljesítenie a résztvevő csapatoknak. A felkészülésben Szolnokról is több támogató, a többi között a Stadler, az Eagle Ottawa és az Accel Hunland Kft. segítette a csapatot.

A gyermekorvos igazi családtaggá válik az évek során. Legféltettebb kincsünk legelesettebb pillanataiban is segít, gyógyít, simogat, megért, biztat. Ezért is nehéz megválni tőle. Dr. Szalados Katalin gyermekorvostól kedves, megható búcsút vettek ma páciensei.

Csemer Patrícia volt az Együtt Egymásért Ifjúsági Klub vendége. A szociálpolitikus küldetése a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatása, fejlesztése, integrálása valamint a tehetséggondozás. Csemer Patrícia azt mondta a fiataloknak: hit és önbizalom nélkül nem megy.

Sohasem látott mértékű minimálbér és garantált bérminimum emelés lesz 2017-től – mondta Boldog István Szolnokon. Az országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, az emeléssel a versenyszféra szereplőit további emelésekre ösztönözné a Kormány, amelyhez járulékcsökkentés, 9%-os társasági adó, és a munkáltatói járulékok csökkentésével járul hozzá.

A 114 éves Szolnoki Művésztelep, a jelenlegi Magyarország legrégebbi, legnagyobb hagyománnyal rendelkező művész kolóniája, megtisztelő felkérésnek tett eleget 2016 novemberében. A híres művészközösség a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Kormányvárójában mutatkozott be.

Tovább szépül Szolnok. Az elmúlt hónapokban közel 180 fát ültettek, és mintegy 40 kerékpártámaszt és ugyanennyi padot és hulladékgyűjtő edényt helyeztek el a közterületeken. A munkában a közfoglalkoztatottak is részt vesznek.

Újabb felzárkóztatási és közösségépítő program indul a szegregátumban élők számára Szolnokon. A tervek szerint a programot mintegy 7 millió forinttal és egy telekkel támogatja az önkormányzat. Emellett a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. ez évi beszámolójáról is tárgyalt az Egészségügyi, Sport, Turisztikai és Szociális Bizottság.

Változik a parkolás rendje és díja január elsejétől. A legfrekventáltabb helyeken és a vasútállomás környékén drágábban parkolhatunk. Ugyanakkor a 2-es és 3-as zóna árai 10%-kal csökkennek 2017-ben.

Reutlingeni adomány csomag (2016-12-07 18:32:19)

Karácsonyi csomagok érkeztek Reutlingenből. A német testvérvárosi küldöttség több, mint tíz éve hoz ajándékot szolnoki gyerekeknek. Idén a Szilvás úti otthon lakói vehették át a küldeményeket.

A Contact Mentálhigiénés Konzultációs Szolgálat megkezdte karácsonyi jótékonysági meleg étel osztását. A szervezet – mivel a Szolnoki Élelmiszerbankot is működteti – korábban tartós élelmiszert juttatott el a rászorulóknak, most a Hellasz Tavernával közösen kínálják a meleg étel.

A tiszaföldvári Hajnóczy és a Jászberényi Katolikus Általános és Középiskola is meghosszabbította az intézményekben évek óta működő Katonasuli-programot. Az erről szóló megállapodást ma írták alá az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison. Az iskolák vezetői azt mondták: a program egyre népszerűbb a fiatalok körében, az ebben résztvevő tanulók fele pedig katonai pályára lép az érettségi után.

Kigyúlt a Hetényi Géza Kórház adventi koszorújának második gyertyája. A gyertyagyújtó ünnepségre új és visszatérő látogatók is kíváncsiak voltak. A kórház új épületében felállított jászol és adventi koszorú egy új hagyomány kezdetét jelzik.

Elindult a Coop mikulásvonat. A szinte már hagyománynak számító karácsonyi kisvasút és benne utazó mikulás idén 14 szolnoki óvodába és a Hetényi Géza Kórház beteg gyerekeihez látogatott el. A Coop mikulásnapi program sorozata ebben az évben nagy élményt jelentett a gyerekeknek.

Véradók Napja (2016-12-06 16:49:40)

Többszörös véradókat köszöntöttek a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtárban. A Véradók Napja alkalmából ünnepi műsorral és ajándékkal köszönték meg áldozatkészségét azoknak, akik már legalább 40-szer nyújtották karjukat.

Konfliktus és agressziókezelés előadást tartottak a KMKK Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. gépjárművezetői részére. A közlekedési társaság és a Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködésének köszönhetően most 50-en vehettek részt a tréningen.

Ma 60 esztendeje, hogy a magyar vízilabda válogatott 4:0-ra legyőzte a szovjet csapatot Melbourneben . Az 1956-os olimpia legendás magyar-szovjet vízilabda meccsére emlékeztek ma a Kodály Zoltán Általános Iskola Kanizsa Tivadar uszodája előtt. A megemlékezés közben pedig a sportoló diákok bent a medencében úszták le az 1956 métert.

A Szigligeti Színház és a Mustármag óvoda közös akciójának köszönhetően több mint 100 doboz ajándékot adtak át ma a Humán Szolgáltató Központban. A Szolnok Segít Program ügyfeleinek ezekben a hetekben van a legnagyobb szükségük a támogatásra, adományokra.

Megérkezett a mikulás szombaton a Szolnok Plázába. A szerencsések közös fotót is készíthettek a nagyszakállúval, aki a Széchenyi lakótelepre is ellátogatott.

83 halmozottan hátrányos diákot díjaztak. A 2016-os tanévben 11 alkalommal kaptam oklevelet és ajándékcsomagot a hátrányos körülmények között élő általános és középiskolások. Az elismerést a tanulók a városháza dísztermében vették át.

Vállalkozók Napja (2016-12-05 16:44:48)

"Nagyszerű éven van túl a magyar gazdaság, de még mindig komoly feladatok állnak a vállalkozók előtt azért, hogy tovább nőjön az ország versenyképessége." Mindez a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének "18-ik Vállalkozók Napi" rendezvényén hangzott el.

Szolnokon a református gyülekezet nevében Végh Miklós lelkész. Tószegen a helyi katolikus egyházközség miséjét követően pedig Beer Miklós a váci megyéspüspök gyújtotta meg a helyi adventi koszorú második gyertyáját szombaton.

Biztonságosabban, csendesebben és gyorsabban lehet ezentúl áthaladni a fegyvernek-Szapárfalu közötti 4-es főút szakaszon. Szombaton átadták a felújított úttestet, amelyet közel fél milliárd forint hazai forrásból modernizáltak

Egykor nélkülözhetetlen volt a lakodalmas és a Karácsonyi asztalról a kézzel készült csigatészta. Mára ez az ősi magyar étel háttérbe szorult, helyét a gépekkel készített cérnametélt vette át. A csigatészta készítésének ősi hagyományát elevenítették fel ma egy sodróversenyen Kengyelen. A rendezvény célja, hogy minél többen megismerjék, és újra visszahozza az asztalokra ezt a levesbetétet.

Az év turisztikai attrakciója lett a RepTár. A szeptember elseje óta működő interaktív repülőmúzeum nem csak a szolnokiaknak, hanem az ország más városaiban, illetve a világ különböző pontjain élők számára is vonzó turisztikai célpont. Ezt mutatja az az internetes szavazás is, melyek eredményeként kapta meg a RepTár ezt a rangos elismerést.

Judosok a Liget úti iskolában (2016-12-02 16:38:38)

A Tószegi-Ferroflex Judo Club ifjú sportolói tartottak bemutató edzést a Liget Úti Általános Iskolában. A fogyatékkal élő diákok megismerkedhettek a sportággal és a versenyzőkkel is. Az egyesület célja, hogy minél több sérült gyerek sportoljon, a judo ugyanis számukra ideális választás lehet.

A sport mindenki számára élmény. Különösen igaz ez az értelmi sérült emberekre. A Magyar Speciális Olimpia szövetség regionális páros bowling versenyén 50 sportoló mérte össze tudását a szolnoki Bowling Centerben.

Karácsonyi pályázat (2016-12-02 15:32:54)

Advent a várakozás az elcsendesedés időszaka. A megyei önkormányzat hagyományos rajz és helyi kézműves termék pályázatán idén is ebben a témában várják a munkákat. A pályaművek beérkezési határideje december 27-e.

1994. december 2-a. A dátum, amely örökre bevésődött a magyar vasúti történelembe, az ország, a szajoliak és az áldozatok hozzátartozóinak emlékezetébe. 22 évvel ezelőtt az ezen a napon történt szerencsétlenségben 31-en veszítették életüket.

Megnyitotta ötödik, szolnoki telephelyét a cukrász, sütőipari és gasztronómiai nagykereskedés, a Békás Kft A cég alapanyagokkal látja el a cukrászdákat, pékségeket, éttermeket. Az első napon Szalay Ferenc polgármester is megtekintette a vállalkozás működését.

Üzenet a biztonságért címmel indult országos baleset-és bűnmegelőzési Roadshow Szolnokról. Az Üzenet lánycsapat táncban elmondott történetekkel segít felnyitni a fiatalok szemét.

Ma van a Magyar rádiózás napja. A telefonhálózatok kiépítése után 1893-ban Puskás Tivadar egy telefonközpontot hozott létre, ahol óránként beolvasták a híreket. Ez volt a magyar rádiózás előzménye. Hivatalosan 1925. december elsején szólalt meg hazánkban a rádió.

A megyeszékhely értékei könyvben. Megjelent a Szolnok, a Tisza fővárosa című kiadvány, melynek célja, hogy a város látnivalóit összegyűjtve mutassa be az ide érkezőknek. A könyv 12 fotós munkájából készült el.

Harmadik alkalommal szervezett szakmai fórumot az Agórák Országos Szövetsége – ezúttal Szolnokon. Az eseményen a hazánkban működő 13 agóra képviseltette magát. A találkozó célja elsősorban a tapasztalatcsere és az elmúlt két év értékelése volt. Mint elhangzott: az agórák a kultúra csúcsintézményeivé váltak, és ennek a kihívásnak meg kell felelni.

Tovább erősödik a megye gazdasága és növekszik a foglalkoztatás. Többek között erről is szó volt azon a szakmai konferencián, amelyen a 2014-2020 közötti EU-s fejlesztési ciklus pályázati lehetőségeiről, és a források felhasználásáról egyeztettek a megye településeinek képviselői.

Meggyújtották az első adventi gyertyát a megyei kórház új épületnek aulájában felállított koszorún. Az új kezdeményezés célja, hogy a kórházi betegek is részesei legyenek az ünnepvárásnak.

Színházi darabok plakátokon (2016-11-30 16:07:23)

Plakáton a kultúra. Kerényi János Ferenczy Noémi-díjas grafikusművész Budapest után egyedi alkotói stílusát a szolnoki közönségnek is bemutatja. A Szigligeti Színházban nyílt Plakett szonettek és egyéb manifesztációk című tárlat január végéig várja a grafika és a humor iránt érdeklődőket.

Hivatalosan is megalakult a Megyei Paktumszervezet. A projekt 2020 februárjáig tart, célja a foglalkoztatás ösztönzése, az álláskeresők munkához juttatása a megyében. A tervek szerint pedig a legvégére 3.000 ember vesz részt a munkaerő-piaci programban. A munkanélkülieknek képzéseket kínálnak, majd álláslehetőséget is a megyebéli cégeknél.

Hagyományteremtő céllal első alkalommal látogathattak középiskolás csoportok a megyei katasztrófavédelem épületébe. A diákok megismerkedtek a tűzoltók eszközeivel, illetve betekintést nyertek munkájukba is. Ugyancsak első alkalommal rendezték meg ma az önkéntes mentőcsoportok és tűzoltó egyesületek Kirendeltségi seregszemléjét is. Az önkéntesek a többi között belvízvédelmi feladatokat és játékos erőpróbákat hajtottak végre.

Bemutatták a TOP 50-et (2016-11-29 17:17:22)

Jász-Nagykun-Szolnok ipargazdasága a megyék közötti rangsorban a 7. helyen áll a 2015-ös adatok alapján, ez egy tisztes helytállás és ebbéli pozícióját stabilan tartja. Mindez a 21. TOP 50-ből derül ki. A JNSZ Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közös kiadványát hétfőn este mutatták be és adták a társas vállalkozások vezetőinek, képviselőinek.

Badár Brand a múzeumban (2016-11-29 16:16:34)

Badár Balázs mezőtúri fazekas mester hagyatékából nyílt kiállítás a Damjanich Múzeumban. A rendhagyó bemutató különlegességét az adja, hogy megálmodói, kivitelezői ezzel adtak számot tanfolyamon szerzett tudásukról. A kiállításszervezőknek meghirdetett kurzus záróeseményét a közönség zsűrizte.

Megkezdődött a 127. országos madáretetési szezon. A novemberi első fagyok megjelenésével induló etetési időszakban ezzel, több mint 50 faj téli táplálék ellátása oldódik meg. Szolnokon is sokan gondoskodnak ezekről az állatokról.

Kendo bemutató a Campuszon (2016-11-29 16:20:23)

Színtiszta harcművészet a szolnoki campuszon. Az egyetemistáknak ma a Kendot, a több száz éves harcművészetet mutatták be. A fizikailag megterhelő testedzés nem csak sport, hanem szellemi út is.

Házisörfőző versenyt hirdet a Sörárium. A regisztrációt már megnyitották és többen is jelentkeztek. Március 1-ig várják a nevezőket, hat kategóriában lehet főzni. A győztes sör pedig szerepel majd a Sörárium kínálatában is.

105 éves a szolnoki repülés (2016-11-28 17:07:52)

A szolnoki repülés 105 éves története előtt tiszteleg a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum időszakos kiállítása. A megnyitón különleges névadót is rendeztek: a szállító repülő zászlóalj id. Rubik Ernő nevét vette fel.

Átadták a TOP 50-et (2016-11-28 17:21:34)

Az országban egyedülálló módon a JNSZ Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal immár 21. alkalommal is elkészítette TOP 50 kiadványát. A kötetben ezúttal is a megye gazdaságát leginkább befolyásoló és meghatározó cégek, vállalkozások kaptak helyet.

Csaknem kétezer szolnoki kisgyermekhez jut el idén a Coop Mikulás. - hangzott el az erről szóló sajtótájékoztatón. December ötödikén és hatodikán mintegy 14 óvodába és a Hetényi kórház gyermekosztályára látogat el a Mikulás. Kedden délután pedig a hagyományokhoz hűen a Kossuth téren várja a kicsiket a népszerű Mikulásvonat.

Hamarosan ivólevet, lekvárt és aszalt gyümölcsöt is előállítanak azon a telephelyen, ahol a napokban kezdték elültetni azt a mintegy 120 gyümölcsfa csemetét, amelyek a termést biztosítják majd. A Kiss János utcai egy hektár eddig 11 embernek biztosít munkát, a fejlesztéssel további 10 munkahely jönne létre.

Karácsonyi fényekbe borult a város. Az ünnepvárás, az adventi időszak első vasárnapján nemcsak az otthonokban, hanem a Kossuth téren is meggyújtották az első gyertyát a Kossuth téri óriáskoszorún.

Nyílt napot rendeztek szombaton a hulladéklerakóban, hogy felhívják a figyelmet az újrahasznosítás fontosságára. A lakosok így a saját szemükkel láthatták mennyi szemétet termel a város, aminek egy részét felhasználhatnák, ha külön gyűjtötték volna.

40 diák búcsúztata az „Olvasás Hetét”. A II. Rákóczi Ferenc Általános iskola 2000 óta megrendezett projekt hete, a már hagyománynak számító Aranyszáj Megyei Szépbeszéd- és Szépolvasó versennyel zárult.

Rendhagyó történelem órát tartottak ma a Széchenyi István Gimnázium végzős diákjainak. A hatvanadik évfordulóhoz illeszkedve a téma az 56-os forradalom és szabadságharc volt. Az órára meghívták Ihász Istvánt, a szolnoki események egyik főszereplőjét, akinek nevéhez a Tisza szálló melletti volt orosz emlékmű ledöntése fűződik.

Megnyitott az adventi falu és a karácsonyi vásár is. Az immáron nyolc esztendős hagyományokhoz hűen a Hild és Kossuth téren igazi karácsonyi hangulat, sokszínű programok, ajándékok és színes gasztronómiai kínálat várja a kilátogatókat. A város adventi koszorúján szombaton délután fél ötkor az evangélikus egyház gyújtja majd meg az első gyertyát.

Buszvezetők nyugdíjba mennek (2016-11-25 18:06:14)

Rendhagyó ünnepséget rendeztek a Jászkun Volánnál. Két kiváló kollégájuk megy nyugdíjba, őket köszöntötték ennek apropóján. Érdekesség, hogy mindketten egyszerre kezdtek dolgozni, egy járatot vezettek és -kis különbséggel- együtt fejezik be több évtizedes pályafutásukat.

Egy szent nő aki nem fogadta el a sorsát. A Szolnoki Szigligeti Színház ezúttal Johanna drámájával készült a közönségnek. A küzdelmekkel teli történet egy pillanatra sem engedi el a néző kezét.

16. századi könyvet is bemutattak ma Mezőtúron. A Mezőtúri Református Kollégium felújított Ókönyvtárának átadóján Lázár János arról beszélt, hogy a kormány kiemelten fontosnak tartja az egyházi iskolák támogatását, mert a magyar nemzet jövőjének zálogát ők hordozzák.

Összesen több mint 3,6 milliárd forintnyi fejlesztés elindításáról döntött mai ülésén a szolnoki közgyűlés. A korábban benyújtott pályázatok pozitív elbírálást kaptak, így nincs akadálya a konkrét kivitelezések elkezdésének. A testület ma tartotta az évente egyszer esedékes közmeghallgatást is.

Rossz vágányon van a magyar külpolitika - ezt mondta tegnap esti sajtótájékoztatóján Kovács László. A volt szocialista külügyminiszter arról is beszélt, hogy szerinte Magyarország miniszterelnöke hibás lépéseket tesz azzal, hogy kelet felé nyit.

Drogellenes kampány Újszászon (2016-11-24 18:48:44)

Minden harmadik roma, legyen az férfi vagy nő, idős vagy fiatal -elsősorban a lecsúszott szociális helyzete miatt- kapcsolatba kerül a kábítószer terjesztéssel -mindez az Újszászon tartott drogellenes fórumon hangzott el. A problémát súlyosbítja, hogy méreganyagokkal fertőzik a -nem egy esetben- feketén vásárolt dohányárut.

Tüntetett a DK és az MSZP a Kossuth téren. A pártok aktivistái és képviselői szerint politikushoz nem illő, amit a polgármester mondott az októberi közgyűlésen, ezért távozását követelik. A polgármester marad, sőt a szolnoki nyugdíjasok is kiálltak mellette és nem engedik el a kezét.

Jubileumi, 20. születésnapi rendezvényét tartotta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mérnöki Kamara. Az ünnepségen a szervezet elnöksége mellett jelen voltak a még most is aktív alapító tagok. Az országos elnök is méltatta a megyei kamara munkáját, azt mondta a Szolnok megyei hazánk egyik legerősebb szervezete.

Önkéntes kerekasztal (2016-11-23 17:41:50)

Majd 20.000. Ennyi munkaórát teljesítettek idén a szolnoki önkéntesek. A Civil Információs Centrum mai kerekasztal beszélgetésén megtudtuk azt is, hogy a megyeszékhelyen több, mint 800-an láttak el önkéntes feladatokat.

Egyre népszerűbb a felvételizők körében a Pallasz Athéné Egyetem. A végzős középiskolások, a Szolnokra kihelyezett gazdálkodási kar egész napos nyílt napján ismerkedhettek meg az egyetem kínálta képzési lehetőségekkel és a tiszaligeti Campus épületével.

Megrongált hirdető kisokosok (2016-11-23 17:40:16)

Vandálok tették tönkre a Tisza parton található 3 darab digitális információs eszközt. Az elsődleges vizsgálatok szerint kővel dobálták meg az érintőképernyőket. A kár több százezer forint is lehet.

Érthetetlen, elfogadhatatlan és minősíthetetlen, hogy az ellenzéki pártok képviselői a magyar emberek ellen fogtak össze azzal, hogy nem támogatták az alaptörvény módosítását. - mondta tegnap Fazekas Sándor Karcagon. Tegnapi sajtótájékoztatóján az alaptörvény-módosítás sikertelenségének okait és a Kormány ezzel kapcsolatos álláspontját ismertette a földművelésügyi miniszter.

A kormány továbbra is elutasítja a kényszerbetelepítési kvótát, és azon dolgozik, hogy annak bevezetését meggátolja. - mondta Balla György. Az országgyűlési képviselő az alaptörvény-módosítását nem támogató ellenzékről is beszélt.

Az önkormányzati cégek és intézmények legalacsonyabb fizetéssel rendelkező munkavállalói is kapnak még karácsony előtt plusz juttatást – mondta Radócz Zoltán, az Ellenőrző Bizottság elnöke. Mindezt a költségvetés módosítása teszi lehetővé, melyet ma tárgyalt a testület.

Parlamenti figyelő (2016-11-22 17:02:06)

Újra teljes az Alkotmánybírói testület. Új elnöke és négy új tagja van a grémiumnak. Az új bírákat a kormányáprtok és az LMP támogatta, a Jobbik és az MSZP nem szavazott. A Ház elfogadta a nemzetgazdasági miniszter őszi adócsomagját is, jelentős változások lesznek a KATA-ban és a KIVA-ban, illetve a NAV bevezeti a támogató szolgáltatását.

Balesetet előzhet meg. Hétfő este a Tószegi úti hajléktalan szálló lakói láthatósági mellényt és fényvisszaverő szatyrot kaptak. A városi baleset- megelőzési bizottság nem véletlenül szemelte ki magának a környéket.

Továbbra is kiemelt figyelmet fordít a város önkormányzata az oktatásra és a kultúrára. Ennek köszönhető a Szegő Gábor Általános iskola 400 millió forintból történő felújítása és a diákok kikapcsolódását segítő programok szervezése. Az oktatási, kulturális és ifjúsági bizottság mai ülésén a résztvevők ezeket a témákat is felvetették.

Szolnoki versenyzőért is izgulhatunk a Fölszállott a páva tehetségkutató televíziós verseny következő elődöntőjében. Rusvai Máté, és a törökszentmiklósi Bontovics Letícia néptánc kategóriában jutott a Duna TV műsorába. Az ifjú tehetségek pénteken a 19 óra 30 perckor kezdődő élő műsorban mutatkoznak be.

Tizenkettedik alkalommal szervezte meg a Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Ellátásában Dolgozók szakmai napját a Humán Szolgáltató Központ. Az eseményen elsősorban a 10 éves Prizma Klub működéséről volt szó. Mint elhangzott: számos pszichés betegen sikerült már segíteniük, ám az ajtójuk azok előtt is folyamatosan nyitva áll, akik visszaesést tanúsítanak.

Két denevérodút helyeztek volna el ma az egyik József Attila úti panelház oldalfalaira. A lakók azonban tiltakoznak, nem a menedékhely, hanem annak helye ellen. Ők azt szeretnék, hogy a liftházra kerüljön, ez viszont élettanilag és kivitelezési szempontból sem megoldható. A lakók aláírásokat gyűjtöttek, így ma nem szerelték fel az odúkat. Sorsukról később döntenek.

Nyílt nap a Ruhaipariban (2016-11-21 18:03:12)

Még mindig a szépészeti szakmák, vagyis a fodrászat és a kozmetikus a legnépszerűbbek a Szolnoki Szolgáltatási SZC Ruhaipari Középiskolájának kínálata közül. - derült ki az intézmény szombati pályaválasztási napján. A nyílt napra a megye számos pontjáról érkeztek érdeklődő nyolcadikosok. Az intézmény tanműhelyi és szaktantermi bemutatókkal igyekezett segíteni a fiataloknak a döntésben.

Gáspár, Menyhért és Boldizsár egy csillagot követve aranyat, tömjént és mirhát vitt ajándékba a kisded Jézusnak. A Napkeleti Bölcsek örökségét őrizve Szolnokon több éve a város egyik polgára ajánlja fel a kertjében akár évtizedek óta növekvő fenyőfát a település Karácsonyfájának. A fa egészen vízkeresztig áll a főtéren, és nem csak hátteréül szolgál a város gazdag adventi programjainak, hanem a szolnokiak összetartozását és a közös ünnepet is szimbolizálja.

Bácskai Bertalan kiállítás (2016-11-21 17:58:48)

Bácskai Bertalan festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás szombaton este a Művésztelepen. A túrkevei alkotó képein az alföldi táj éppúgy megjelenik, mint kedvenc szimbólumai: az ajtó, a tükör vagy éppen az ablak. A különleges hangulatú tárlat december 12-ig tekinthető meg.

Hatékonyabbá és költségtakarékosabbá tenné a városüzemeltetési feladatok ellátását a város. Ennek érdekében az önkormányzat egy saját tulajdonú céget hoz létre. A Városfejlesztési és Üzemeltetési Bizottság ülésén a helyi közösségi közlekedés jövőjével is foglalkoztak.

1 milliárd 130 millió forintból épülhet újjá a Véső út, de a vár környékének turisztikája is fellendülhet a Pénzügyi Bizottság támogatási kerete által. A bizottság mai ülésén a benyújtott 6 pályázat mellett, 3 önkormányzati alapítású szervezet többlet támogatásáról is tárgyalt.

Tudták, hogy Európában a legfejlettebb a versenytánc kultúra, és hogy a magyar táncosok kiemelt helyet foglalnak el a ranglistán? Püspöki Dávid és Markó Ágnes jeles szolnoki képviselői ennek a műfajnak.

Megyei Közgyűlés (2016-11-18 15:54:38)

A megye útjainak állapotáról, a szolnoki Járási Hivatal tevékenységéről és a megye lakosságának egészségügyi állapotáról is hallhattak beszámolót a képviselők a mai megyei közgyűlésen. A testület ülése ünnepélyes díjátadóval kezdődött.

Herczeg István kiállítás (2016-11-18 15:48:37)

Az emberi lét és jelenlét Herczeg István valamennyi képén megjelenik . A festőművész, grafikus tárlatát a Damjanich János múzeumban csütörtök este nyitották meg.

SzolnokApp néven fejlesztett mobilaplikációt a megyeszékhely önkormányzata. Az alkalmazás mind a turisták, mind a szolnoki lakosok szempontjából hasznos eszköz. A felhasználók mobiltelefonjuk segítségével több platformon értesülhetnek hírekről, programokról, kereshetnek látnivalókat vagy jelenthetnek be különböző problémákat.

Harmadik alkalommal szervezik meg a Nemzetközi Versenytánc Gálát Szolnokon. A vasárnapi eseményen hazai és külföldi neves versenytáncosok és a szervező Szoldance TSE táncosai is fellépnek. A következő hétvégén is a táncé lesz a főszerep Szolnokon, csaknem háromszáz táncos lép majd fel a kilencedik Itt-honi Népzenei és Néptánctalálkozón.

Üzenet a Söráriumban (2016-11-18 15:45:55)

A Szeretem Szolnokot pályázaton közönségdíjat kapott Üzenet lánycsapat tagjai vacsoráztak együtt Szalay Ferenc polgármesterrel csütörtökön a Söráriumban. Ez volt ugyanis a díj. A lányok egy része, annak ellenére, hogy épp Szolnok nevezetességit mutatták be rövidfilmjükben, az edzések és a tanulás miatt még nem járt a város legújabb vendéglátóhelyén.

Koraszülöttek Világnapja (2016-11-17 16:56:25)

Ma minden 9. újszülött korábban érkezik a világra. Ma a Koraszülöttek Világnapján erre a jelenségre hívja fel a figyelmet számos lilán ragyogó közintézmény.

Mesteravató ünnepség (2016-11-17 16:59:07)

7 szakmában, 29 szakember kapott mesterlevelet a Jász-nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mesteravató ünnepségén. A legkiválóbbak komoly képzést és sikeres vizsgáét követően vehették át az elismerő oklevelet. Ahogyan az a rendezvényen elhangzott: a gazdaság fejlődésének egyik alapfeltétele a megfelelő szakember megléte.

Az első nő Szolnok város képviselő-testületében. Ez volt a témája a tegnapi levéltári estéknek. Dr. Gergelyffy Gézáné Graff Irén 1937-ben a kisgazdapárt jelöltjeként helyközi választáson került be a testületbe, ami nem volt mindennapos esemény a városban, a megyében, de még az országban sem. A házaspár broznzplakettje hamarosan a múzeum panteonába kerül.

Még mindig nem találják azt a férfit aki tegnap kora délután csúszott a Zagyvába Alattyán és Jánoshida között. Tegnap egészen sötétedésig tartott a keresés, ma pedig a délutáni órákban függesztették fel a folyómeder átkutatását.

Először szervezett tudomány napi konferenciát a Pallasz Athéné Egyetem Gazdálkodási kara. Az eseményen elhangzott: az egyetem az intézményben folyó tudományos munkát ezentúl magasabb szintre kívánja emelni. A konferencián az egyetem karain zajló tudományos kutatásokat mutatták be.

Félévente számol be a Civil Információs Centrum működéséről, a megvalósult szakmai programokról a ház üzemeltetője. Az Egészségügyi, Sport, Turisztikai és Szociális Bizottság délutáni ülésén elhangzottak szerint telt házzal működnek, programjaik 98%-a pedig sikeres.

Tolerancia nap (2016-11-16 18:52:29)

Egymás elfogadása, tisztelet a másik ember iránt. A mindennapi életben, a társas kapcsolatokban és a munkahelyeken is nagy hangsúlyt kap a tolerancia. Ennek fontosságáról vetítettek filmeket, majd beszélgettek szakemberek a Tisza Moziban a megyei Esély Szociális Közalapítvány Tolerancia Napi rendezvényén.

Másfél éve termel a Szolnoki Ipari Parkban a Drenik Hungary Kft, mely különböző háztartási papírok alapjait gyártja a megyeszékhelyen. Jelenleg 68-an dolgoznak a szerb tulajdonú cégnél, de ez a szám a jövőben megsokszorozódhat. A vállalat ugyanis hosszú távra tervez, a jövőben fejleszti gyártókapacitását és növeli dolgozóinak létszámát is.

Jászberényben is lecsapott a TEK - Összehangolt akció keretében csaptak le a kommandósok a Magyar Nemzeti Arcvonalhoz köthető személyekre több városban is kedden reggel, így Jászberényben is. A szervezet egyik tagja nemrég egy rendőrt ölt meg. A kommandósok hatalmas fegyverarzenált, és robbanóanyagokat foglaltak le, 12 embert pedig előállítottak.

Diabétesz világnap (2016-11-15 17:40:30)

Amputáció, vakság és veseelégtelenség. Ezek a cukorbetegség leggyakoribb szövődményei. A világjárvány a felnőttek mellett már a gyerekeket is drámai módon érinti. A veszélyekre és a megelőzés fontosságára hívja fel a figyelmet a diabétesz világnap. A VOKE-ban rendezett világnapi ünnepségen elhangzott: megfelelő orvosi kezelés és élethosszig tartó diéta mellett szinten tartható a cukorbetegség.

Vágányszabályozási és burkolatjavítási munkákat végeznek a Mártírok útját keresztező iparvágány vasúti átjárójánál. A munkavégzés forgalmi irányonként egy-egy napot vesz igénybe. Így még szerdán is félszélességű útlezárásra és jelzőőrös forgalomirányításra kell számítaniuk a közlekedőknek.

Megoldódott a helyzet. Egy hónapja mutattuk be önöknek, hogy egyesek szemétlerakónak használják az Őrház utat és környékén. Akkor egy környékbéli hobbitulajdonos kereste fel szerkesztőségünket panaszával, mára a gond megoldódott.

Havi 10 ezer forintos ösztöndíjat kap 10 szolnoki általános iskolás egy szolnoki pénzváltó jóvoltából. A programról ma sajtótájékoztatón számoltak be a városházán.

Szakmalabirintus (2016-11-15 15:02:19)

Szakmalabirintus. Ezzel a címmel tartott pályaválasztási bemutatót általános iskolás diákok számára a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum. A három napos rendezvényen mintegy 600 dákot várnak a "gépipariba".

A 4 milliárdos útfelújítási program részeként befejeződött a Kiss János út teljes felújítása. A sokakat érintő beruházás átadása szombaton délután megtörtént.

Árhullám a Tiszán (2016-11-14 16:15:56)

A hétvégén tetőzött, ma már apad. Az elmúlt hetek esőzéseinek köszönhetően emelkedett a Tisza vízszintje, ám ennek mértéke még az első fokú készültségi szintet sem érte el. A csapadékos időjárás a Kiskörei víztározó leürítését lassította.

Lábon járó kiállítás (2016-11-14 16:14:01)

Lábon járó kiállítás és könyvbemutató TISZApART Moziban. London előtt Szolnokon mutatták be Somogyi Réka selyemre festő kiállítását. A színpompás alkotások hordható, az eseményen fel is próbálható ruhákon elevenedtek meg.

Áldás vagy átok? Kerekasztal beszélgetésen került középpontba a civil régészetnek is tekinthető fémkeresőzés. A beszélgetés fő célja a tapasztalatok megosztása és fémkeresőzés magyarországi helyzetének megvitatása volt.

Beer Miklós aranymiséje (2016-11-14 16:11:44)

Pappá szentelésének 50. évfordulóján aranymisén bérmált Beer Miklós Szolnokon. A szentmisét követően Szalay Ferenc polgármester a város hitéletének nevében mondott köszönetet a belvárosi nagytemplomban a váci megyés püspöknek.

Kunszentmártonban Szent Márton születésének 1700. évfordulójára, a tiszteletére épített templomban, a jubileumi rendezvénysorozat megkoronázásaként köszönthették szombaton a Szent -Toscánából érkezett csontdarabját.

XII Kardiolgógiai Konferencia (2016-11-11 19:33:02)

A magas vérnyomás a leggyakoribb olyan kórkép, amivel orvost megkeres a beteg. Ma Magyarországon ez 3,5 millió embert érint. Ezért is oly sürgető a folyamatos képzés, és konzultáció. Ezt a célt is szolgálja az a 2 napos konferencia, melyre 4 megye orvosait invitálták.

Szolnokon készül a New-Yorki Operaház januárban színpadra kerülő Candide c. produkciójának 150 öltözet jelmeze. A híres intézmény jelmeztervezője: Judith Dolan a héten Szolnokon egyeztet és dolgozik a Jelmez -Art Kft. munkatársaival. Szolnokon készül ugyanis az összes jelmez a január 8-i New-York-i bemutatóra.

Háromszoros Oscar-díjas séf tanácsival gazdagodtak a szolnoki szakácsok. Lukács István mesterszakács turnéjának 8. helyszíneként látogatott el a Szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképzőbe, hogy tapasztalataival és könyve prezentálásával biztassa a pálya elhivatottjait.

Csokoládé fesztivál (2016-11-11 19:34:21)

Megnyitotta kapuit az 5-ik Csokoládé Fesztivál. Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban különlegességek, kézműves csokoládék és kóstolók várják az édesszájúakat.

A Karcagi cigánytelepről a rákkutatásig. Egy biológus, genetikus doktorjelölt cigány fiatalember érkezett az Együtt Egymásért Ifjúsági Klubba, hogy tanulásra biztassa a diákokat. Az Aba-Novák-Agóra Kulturális Központ klubterme csütörtökön este megtelt érdeklődő fiatalokkal.

10 hónapja indult el Szolnokon- országosan is példamutató módon – a hétvégi állatorvosi ügyelet. Így már szombat délutánonként, vasárnap és ünnepnapokon pedig egész nap ellátják a sürgős eseteket az ügyeletet vállaló háziorvosok.

A Magyar Közútnál országosan ma indult a téli üzemeltetési szezon. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság felkészülten várja az idei telet. Az ilyenkor szokásos gépszemlék megtörténtek, ezek eredményiről számoltak be települések és közlekedésben kiemelten érintett szervezetek képviselői előtt.

Ma utazhattak utoljára a szolnokiak azzal az elektromos busszal, melyet 4 napig teszteltek Szolnokon. Egyetlen töltéssel 200 km-t tesz meg a 12 m hosszú 80 férőhelyes jármű. A busz a tervek szerint menetrendszerűen közlekedhet Szolnokon, ha sikerül uniós forrást találni rá.

Adorján Ildikó díj (2016-11-10 19:11:46)

Tizedik alkalommal adták át az Adorján Ildikó díjat. A 2007-ben alapított elismeréssel a szolnoki szociális és gyermekjóléti intézmények dolgozóinak kiemelkedő teljesítményét ismeri el a megyeszékhely. A város közgyűlésének döntése értelmében ezúttal is ketten vehették át az Adorján Ildikó nevét 2011-től viselő díjat.

A legújabb kutatási eredményeket is ismertették a a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a „Mi Magyarok” Konferencián. A Damjanich János Múzeumban emellett színes palettával készültek a kutatók, szerteágazó témákban hangoztak el előadások.

A szolnoki óvodák udvarait 45 új játszótéri eszközzel bővítette a város. A nagyszabású fejlesztés 20,5 millió forintba került. A kicsik már birtokba is vették a játékokat. A beruházásról a Kolozsvári úti intézményben tartott sajtótájékoztatót a polgármester.

Szakképzési workshop (2016-11-09 19:20:56)

A fiatalok pályaválasztását és a szakképzett munkaerő hazai elhelyezkedését hangsúlyozta a megyei kereskedelmi és iparkamara szakképzési workshopján. A fórumon a szakma képviselői és az intézmények gyakorlati oktatói a kamara szakképzési feladatairól és a diákok karriertervezésről konzultáltak.

Márton napi rendezvényt szervezett a Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza a NEFAG Művelődési Házban. A Liget úti Óvoda egyik csoportja volt a program vendége. Lekvárfőzés, töksütés és játékok színesítették a rendezvény.

Kilakoltatás a Széchenyin (2016-11-09 19:10:43)

Kilakoltatás a Széchenyi lakótelepen. Az önkormányzat a jövőben méginkább odafigyel arra, hogy az önkormányzati lakásokban élők betartsák az együttélés szabályait. Jelen esetben ez nem történt meg, ezért kellett kezdeményezni a bérleti szerződés felmondását.

Hatodikos diákoknak vitték el a középiskolai szakképzés hangulatát. Rendhagyó kezdeményezést indított a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum. Ma a Szandaszőlősi Általános Iskola hatodikosai készítettek kalapácsot, madártetetőt és áramkört.

Kampányol a Munkáspárt (2016-11-09 19:13:34)

Az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió közötti szabadkereskedelmi egyezmény várható negatív hatásait hangsúlyozza országos kampányában a Munkáspárt.

Átadták az Új Nemzedék Központ szolnoki közösségi terének új irodáját. A szervezet az Árkádok alatt találta meg a korábbinál nagyobb otthonát. A fiatalok a mai megnyitó után már minden nap birtokba vehetik a helyiséget.

Parlamenti figyelő (2016-11-08 19:12:28)

Orbán Viktor miniszterelnök az október 2-i kvótanépszavazás után tett javaslatot az Alaptörvény módosítására. A változtatással bekerült volna az alaptörvénybe egyebek mellett az, hogy Magyarországra tilos volna a csoportos betelepítés, idegen állampolgár az ország területén csupán a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelme alapján élhet.

A ma aláírt hosszú távú, 4 oldalú 2 irányú megállapodásnak köszönhetően több gyakorlati helyen is tapasztalatot szerezhetnek a vízügyi szakma tanulói. Ugyanakkor a már vizes cégeknél dolgozók szakmai képzése is biztosított lesz. Az egyezményt a Szolnoki Szakképzési Centrum Pálfy-Vízügyi tagintézményében írták alá a felek.

A II. Rákóczi Ferenc és a Szegő Gábor Általános Iskola is sporteszközöket kapott a Sport Legyen a Tiéd! program jóvoltából. Az akció tavaly indult, melynek fő célja, hogy növelje a különböző sportágak utánpótlás-bázisát.

XXVII. Vőfélytalálkozó (2016-11-07 19:11:43)

Kikiáltás vőfély módra, tyúkhúsleves, birkapörkölt, zenekarok, menyasszony. No meg kitűnő hangulat. Ez jellemezte a pénteki megyei vőfélytalálkozót, ami már a 27. volt a sorban.

XIV. Esküvő Kiállítás (2016-11-07 19:04:31)

21 szakma és 41 kiállító a XIV. Esküvő kiállításon. Újdonság a ceremóniamester, a mobil bár, a DJ és a muffintorta. A 2017-es '18 as esküvőkre már ezeket kérik a házasulandó párok. A legújabb trendekkel is megismerkedhettek vasárnap a Campuszon fiatalok és szüleik.

A november 3-i Martfűi ősbemutató után 4-én a szolnokiak is megnézhették a Martfűi rémet a Tisza-moziban. A vetítést közönségtalálkozó követte, ahol a forgatás kulisszatitkaira is fény derült.

57 név. Ennyi szerepel azon a márványtáblán, amelyet a Gulágra hurcoltak tiszteletére állítottak Kőtelken. A JNSZ megyei településről elhurcoltak közül szinte senki sem tért haza szülőfalujába. Rájuk és a közel 200 ezer áldozatra és az összesen 800 ezer elhurcoltra emlékezik a Gulág emlékév, amely keretében mintegy 250 emlékművet állítanak jövő tavaszig.

Filmforgatás a Reptárban (2016-11-07 19:14:22)

Dokumentum filmet forgattak a szolnoki Reptárban. A II. világháború híres Puma repülő vadászosztályának még élő két pilótája járt a múzeumban. A róluk készülő filmhez készítettek a veteránokról felvételeket.

1956. november 4-én indult meg a szovjet intervenció a magyar forradalom leverésére. Nagy Imre ekkor mondta el utolsó rádió beszédét a parlamenti ideiglenes stúdióban. Bőzsöny Ferenc bemondóként hallgatta végig a beszéd felvételét.

Ma 60 éve, hogy megindultak a szovjet tankok és leverték az 1956-os forradalmat és szabadságharcot. Az áldozatokra Szolnokon is gyertyagyújtással emlékeztek.

Határvadász-képzés (2016-11-04 15:50:58)

Jász-Nagykun-Szolnok Megyében is megkezdődött a határvadász képzés. Az oktatás több részből áll, a jelentkezők májusban tehetik le záróvizsgájukat.

Szolnok város felszabadulásának 72. évfordulójára emlékezett a a Munkáspárt Szolnoki Szervezete. A lebontott fáklyás szobornál majd a temetőben a magyar áldozatok és a szovjet hősök emlékműve előtt rótták le kegyeletüket.

Új tűzoltógépjárművet vásárolt a Törökszentmiklósi Önkormányzati Tűzoltó Parancsnokság. A használt, de jó állapotú jármű jóval megbízhatóbb mint elődje, melyet Franciaországból kaptak pár éve a helyi lánglovagok.

Tiszaszőlősön jártak ma a Hetényi Géza Kórház Rendelőintézetének szakdolgozói. A megyei önkormányzat kistelepülési szűrőprogramjának részeként minden helyben élő információt kaphatott általános egészségi állapotáról.

Törekvéseim (2016-11-04 15:52:49)

Törekvéseim címmel nyílt meg Kádi Péter kiállítása a Verseghy Ferenc Könyvtárban. A 23 műből álló tárlat festményei az alkotó diplomamunkájából származnak, melyek hivatásos művésszé avatták.

: Az LMP módosítaná a horgászati és halászati törvényt. Sallai R. Benedek a párt országgyűlési képviselője mai sajtótájékoztatóján elmondta: Az ökológiai, szelektív halászatra szükség van, a halászat megszüntetése amellett, hogy emberek megélhetését sodorta veszélybe, az ökológiai egyensúlynak is ártott.

Autók téli felkészítése (2016-11-03 16:56:05)

Egyre többen váltják le nyári gumijaikat télire. A város legtöbb gumiszervizeiben már csak előre egyeztetett időpontban vállalják a cserét. Nem elég azonban csak az abroncsok cseréje, más kiegészítőkre is figyelni kell az autók téli felkészítésekor.

A Jelmez Art Kft. fénymásolót adományozott az Én is Vagyok Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesületének. A cég már régóta támogatja a Szolnok Segít programot valamint más egyesületeknek is segítséget nyújt.

Még mindig sok az ártalmas csecsemőjáték a piacon. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság tesztjén a bevizsgált termékek több mint fele megbukott. A szakemberek a vizsgálatot a 3 év alatti gyermekek körében népszerű csörgő, rágó és sípoló játékokon végezték.

November végéig befejeződik a város zöldterületeinek téli felkészítése. A Munkalehetőség a Jövőért Szolnok Nonprofit Kft. dolgozói tegnap az utolsó kandeláber virágokat is elszállították, ma pedig a Verseghy parkban rendezték az ágyásokat.

Hajléktalanok téli ellátás (2016-11-02 16:02:41)

November 1-jével megkezdődött a hajléktalanok téli ellátása. Idén mintegy 1500 férőhellyel nőtt az országban a hajléktalanszállók befogadóképessége. A krízis időszakra Szolnokon 12 hellyel bővítették a Tószegi úti hajléktalanszállót.

Kihirdették az „Üdv néked ifjúság” című rajzpályázat nyerteseit. A Szolnoki Művészeti Egyesület és a Szolnoki Művésztelep felhívására több mint tíz iskolából mintegy 160 alkotás érkezett. A rajzpályázat célja az volt, hogy a gyerekek a művészet eszközeivel fejezhessék ki gondolataikat és érzéseiket az 1956-os forradalomról és szabadságharcról.

Francia vacsoraest (2016-11-02 15:57:09)

Auguste Escoffier (Auguszt Eszkofié) szakács és séf születésének 170. évfordulójára rendeztek francia vacsoraestet pénteken a Garden Hotelben. Az Escoffier Lovagrend magyarországi tagjai új lovagot is maguk közé fogadtak Kolozsvári András személyében. Kameránkkal megörökítettük a konyhai előkészületeket.

60 év múltán (2016-11-02 15:51:32)

Megszületett a végeredmény. Kiosztották szombaton a "Hatvan év múltán" című filmpályázat díjait. Az 1956- os forradalom és szabadságharcnak emléket állító alkotásokban szemtanúk mesélnek arról miként élték meg a történelmi napokat, milyen nyomot hagyott bennük, családjukban a megtorlás.

Ceglédi gyermekgyilkosság (2016-11-02 15:55:15)

Megrázó történet következik. Vasárnapra virradóra egy ceglédi asszony agyonverte 1,5 éves gyermekét. Az anyát hétfő este őrizetbe vették, kedd hajnalban pedig a rendőrség a kihallgatás után a 31 éves nő ellen emberölés gyanújával indított eljárást.

Megnyílt az ország első Szer-Telen Szórakozóhelye Szolnokon. Az egyedülálló, innovatív kezdeményezés a Z generációt célozza. A középiskolásoknak nyílt, családias hangulatú teaházat a hozzá tartozó színházteremmel és kerthelyiséggel 24 millió forintból alakították ki. A beruházást anyagilag is támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata.

Újjáéledhet a szolnoki sportrepülés és ezzel együtt megvalósulhat a fiatalok pályára irányítása a katonai, illetve a polgári repülés irányába. A feladatokat egy olyan új egyesület láthatja el, amelynek az alapításához szükséges szándéknyilatkozatot csütörtöki ülésén fogadta el a megyeszékhely közgyűlése.

Tilos lesz haza vinni a hamvakat (2016-10-28 17:19:08)

Hiába a végakarat, a hamvaknak a temetőben a helye. A katolikus egyház legfrissebb döntése szerint a keresztény hívők nem vihetik haza és szét sem szórhatják elhunyt szeretteik hamvait.

Hétvégi műsorajánló (2016-10-28 17:20:36)

Lan Party, levéltári kincseink és Szolnok hídjai. A négy napos hétvégére értékes műsorokat kínál a Szolnok Televízió. Műsorajánlónk következik.

Már ma is sokan keresték fel a temetőket, a hosszú hétvégén viszont országszerte milliók indulnak útnak, hogy leróják kegyeletüket szeretteik sírjánál. A rendőrség szerint ilyenkor a tolvajok is járják a kegyhelyeket. Éppen ezért a rendvédelmi szervek megerősített szolgálattal lesznek jelen a temetőkben és azok környékén.

Első fokon életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a Szolnoki Törvényszék azt a nőt, aki 2014. szilveszterén emberölési kísérlet szándékával magára, élettársára és kiskorú gyermekére robbantotta saját házukat. A vád szerint több ember sérelmére, visszaesőként, részben 14 év alatti, védekezésképtelen személy sérelmére követte el a bűntettet. A vádlott és ügyvédje fellebbezett az ítélet ellen.

Módosították a város költségvetését, mert az iparűzési adóból a tervezettnél várhatóan kevesebb összeg folyik be. A 300 millió forintos kiesés miatt azonban sem elbocsátásokra, sem bércsökkentésre, sem megszorításokra nem kell számítani – hangzott el a szolnoki közgyűlés mai ülésén.

Újabb fúrás Szolnokon (2016-10-27 18:58:17)

Az O&GD Central Kft. a Szolnoki Bányafelügyelet engedélyével kutatófúrást végez Szolnok belterületén, a Prizma és a Gyökér utak környékén. A fúrási munkálatok előreláthatólag november 15-ig tartanak.

Pongrác úti lakópanasz (2016-10-27 18:55:19)

Áldatlan állapotokra panaszkodnak az Őrház út környékiek. A Pongrác út egyik lakója hívta fel szerkesztőségünk figyelmét arra, hogy a csapadékos időben szinte lehetetlen megközelíteni az említett területet, hiszen csak földút vezet a házakhoz. Megkerestük az önkormányzatot is, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy a Pongrác út nem minősül lakóövezetnek.

Nemzeti ünnepeink alkalmából összesen 47-an részesültek elismerésben a megyéből, illetve Szolnokról. A kitüntetetteket a hagyományoknak megfelelően ezúttal is ünnepség keretében köszöntötte a kormányhivatal, a megye és a város vezetése. Az esemény házigazdája ezúttal a megyei kormányhivatal volt.

Elkezdődött a gombaszezon (2016-10-27 18:53:43)

Elkezdődött a gombaszezon. Az ízletes, fehérjében gazdag, többféleképpen is elkészíthető élelmiszert megéri gyűjteni, mert ma 2000 Ft kilója. A főzés előtt azonban mindenképpen érdemes bevizsgáltatni szakértővel a piacon.

Hungarikum vetélkedőt hirdet a megye vezetése. A rendezésre elnyert pályázati pénzen két fordulót bonyolítanak le. Cél, hogy a diákok is megismerjék szűkebb régiónk értékeit. A győztes csapatok képviselik majd Jász- Nagykun Szolnok megyét a Kárpát- medencei döntőn.

Ellenőrző bizottság (2016-10-26 18:30:18)

Mintegy 300 millió forinttal kevesebb helyi iparűzési adó bevétel érkezett a városhoz, mint ahogyan azt a költségvetésbe betervezték - hangzott el az Ellenőrző bizottság mai ülésén. Ezért azonnali döntést szükséges, zárolni kell a 300 millió forintot. - mondta Radócz Zoltán. A testület elnöke úgy véli, ennél több kiesés is várható, ez azonban csak év végén derülhet ki.

Új szakmai együttműködés kezd kibontakozni a Tisza középső szakaszának hasznosítói között. A mai szakmai konzultáción a többi között olyan kérdésekről tárgyaltak, minta halőrzés, a kárókatona gyérítése, vagy a haltelepítés.

Újabb adományokkal támogatta a Szolnok segít program a rászoruló családokat. A hátrányos helyzetben élők nagy száma miatt, a gyűjtéseket havi szinten fontos megrendezni. A programban ruhák mellett, háztartási cikkek felajánlását is várják.

Újabb street work out pályát avattak Szolnokon. Ezúttal a nevétől eltérően nem az utcán, hanem a Gépipari Szakgimnázium udvarán. A pályát a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum tanulói készítették és ez már nem az első.

„Derékba tört forradalom” címmel nyílt meg, az október 26-án Szolnokon is elkezdődött forradalmi eseményekre emlékezve a JNSZ Megyei Levéltár kiállítása. A Campusban látható tablók a megyében 60 éve történt mozzanatokat mutatja be.

TEK-MH GYAKORLAT SZOLNOKON (2016-10-25 20:02:44)

Túszokat szabadítottak és egy pokolgépes támadás helyszínét is biztosították a TEK, valamint a honvédség kommandósai ma Szolnokon. A feladatok végrehajtásában páncélozott járművek és helikopterek is részt vettek. A gyakorlaton a két szervezet azt demonstrálta, hogy hogyan tudnak együttműködni a kritikus helyzetek, például egy terrortámadás, kezelésében és elhárításában.

Elszállították a szobrot. Hétfő délután leemelték posztamenséről az un. Felszabadulási emlékművet. A Tiszaliget bejárójánál álló monstrum valószínűleg Budapestre kerül, ám még az sem kizárt, hogy a megyeszékhelyen találnak neki helyet.

Ösztöndíjakról tárgyalt mai ülésén az oktatási, kulturális és ifjúsági bizottság. Döntöttek a középiskolai támogatások odaítélésről és egy új ösztöndíj alapításáról is, amivel a Pallasz Athéné Egyetem szolnoki, gazdálkodási karát szeretnék vonzóbbá tenni.

MSZP lakossági fórum (2016-10-25 13:56:23)

A csütörtöki közgyűlés dönt arról, megépülhet-e a 32 férőhelyes parkoló a Szántó körúton, vagy sem. - mondta tegnap este Radócz Zoltán lakossági fórumán. A szocialista önkormányzati képviselő szerint a tervezett parkoló nem szolgálja a környéken élők érdekeit és jelentős forgalomnövekedést okozna. A lakók korábban aláírásgyűjtéssel tiltakoztak a parkoló megépítése ellen.

LAN party 1956 (2016-10-25 13:54:20)

Lan party, 1956. A 8-ik Megavers résztvevői különleges vers-színházzal emlékeztek az '56-os forradalom és szabadságharcra. Márai Sándor: Mennyből az angyal művét dolgozták fel a számítógépet kedvelő, "Z" generáció számára is érthető módon. Az előadást tegnap mutatták be az Aba-Novák Agóra Művelődési Központban.

Adomány az állatotthonnak (2016-10-24 16:45:52)

Gyógyszerek, kozmetikumok, paszták érkeztek adományként a Szolnoki Állatotthonba. A felajánlást a martfűi paintball egyesület tette. A játékosok egy hadijáték során gyűjtöttek adományt a kutyusoknak.

'56 városi megemlékezés (2016-10-24 18:10:30)

A világháborúban elvesztett reményt a forradalom rövid időre valamennyi magyar lelkébe visszacsempészte. Szalay Ferenc polgármester a városi megemlékezésen hangsúlyozta- A magyar nép soha nem adta meg magát harc nélkül.

Zagyvarékas '56 (2016-10-24 18:12:12)

A környező településeken is megemlékezéseket tartottak. Vasárnap Zagyvarékason a helyi eseményeket elevenítették meg. Mint elhangzott- a vidék is azonnal reagált a pesti történésekre.

Olcsóbb lehet a parkolás az állomástól kissé távolabb eső területeken, a Baross úton. Viszont fizetős parkolót alakítanak ki a Tabáni részen. A Tüdőkórház elbontásának horribilis összegét pedig lakóépületek értékesítéséből fedeznék. Egyebek mellett erről is tárgyalt ma a városfejlesztési és üzemeltetési bizottság.

Csak egy egységes nemzet alakíthatja saját történelmét, vagy akár a világtörténelmet. A magyar forradalmárok társadalmi helyzettől függetlenül, egységben léptek fel a sztálinista elnyomás ellen 1956-ban. A kommunizmus legnagyobb áldozata a földjüktől megfosztott, különadókkal sújtott parasztság volt – mondta Fazekas Sándor a karcagi megemlékezésen.

Eredményesen látta el az iskolák működtetéséből eredő vagyonkezelői feladatait a város Intézményszolgálata – derült ki a közgyűlés Pénzügyi Bizottságának ülésén. A testület két alapítvány költségvetési támogatását is jóváhagyta.

'56 városi megemlékezések (2016-10-24 16:43:56)

A városban fölállított emlékművek és emléktáblák előtt tisztelegtek vasárnap azok, akik úgy érezték kötelességük leróni kegyeletüket az 1956- os forradalom és szabadságharc mártírjai és meghurcoltjai iránt. A megemlékezések sora a Kablay téren kezdődött.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60-ik évfordulója tiszteletére ünnepi műsorral várjuk nézőinket október 23-án. A Szolnok Televízióban -egyebek mellett- verssel, tánccal és filmekkel idézzük fel a hat évtizeddel ezelőtt történteket.

Több mint 2300 diák láthatta az 56-os forradalomról szóló, az angyalok nem sírnak c darabot. A Turay Ida színház vendégjátéka érzelmileg is megérintette a gyerekeket.

Simon Ferenc 2015-ben elhunyt szolnoki szobrászművészről már nemcsak utcát, hanem előadótermet is elneveztek. A Széchenyi István Gimnázium rajzterme ezen túl a művésztelep egykori alkotójának nevét viseli.

Épül a Béres új gyára (2016-10-21 19:00:06)

Több mint két évtizedes fennállásának legnagyobb fejlesztését valósítja meg a Béres Gyógyszergyár Szolnokon. A 3,2 milliárd forintos beruházással új üzem kialakítása, valamint a logisztikai raktár kapacitásbővítése valósul meg. Az építkezés a végéhez közeledik.

Bűnmegelőzés a buszokon (2016-10-21 18:58:40)

A bűnmegelőzés érdekében korábban együttműködési megállapodást kötött a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság és a Középkelet-Magyarországi Közlekedési Központ. Ennek részeként a helyi járatos buszokon már megjelentek a zseblopásra figyelmeztető piktogramok és hangosbemondón keresztül is több hasznos tanács jut el az utasokhoz. Ma a megállapodás újabb állomásaként elkezdték lecserélni a város 247 buszmegállójában a menetrendeket. Az újakon szintén bűnmegelőzési tanácsokat olvashatnak az utasok.

A Széchenyi városrész is tisztelgett az '56-os hősök emléke előtt. Péntek délelőtt a gimnázium előtti téren felállított kopjafánál rótták le tiszteletüket és helyezték el az emlékezés koszorúit.

Köszönjük neked kampány (2016-10-20 19:28:50)

Hazánk egyre több régiójában probléma a munkaerőhiány. Komoly problémát jelent a fizikai dolgozók toborzása is és a megfelelő szakemberek megtartása. A "Köszönjük neked" kampány a fizikai munkát végzők megbecsüléséért indult. Szolnokon ma köszöntötték azokat a munkavállalókat, akik részt vesznek ebben az akcióban.

Hatékonyabb nevelés az óvodákban. Ez a célja annak a programnak, melyet konferencia keretében ma mutattak be Szolnokon. A "Kisgyermekkori nevelés támogatása" kiemelt Európai Uniós projekt az óvodák és környezetük fejlesztésére, az óvodapedagógusok és köztisztviselők képzésére irányul. 3 évig tart és 1.3 milliárd forintot fordítanak rá. A megyében mintegy 100 óvodát érint a projekt.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc még köztünk élő szolnoki résztvevőit és leszármazottaikat köszöntötték ma a múzeumban. Beszédében Szolnok polgármestere hangsúlyozta az emlékezés fontosságát.

Újabb két emblematikus alakkal gazdagodott a Szolnoki Pantheon. Az 56-os forradalom 60. évfordulóára Dancsi József és Kablay Lajos arcképét leplezték le ma délután.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60-ik évfordulójának tiszteletére rendeztek vetélkedőt középiskolások számára a Verseghy Ferenc Könyvtárban. Az elmúlt egy hónapban két online fordulón 15 csapat mérte össze tudását, közülük 10-en jutottak a szóbeli döntőre.

Védelmi gyakorlat (2016-10-19 17:17:10)

Háborús állapotok, árvíz, környezetvédelmi katasztrófa, autós üldözés és vízből mentés. Délelőtt szirénázástól és fegyverropogástól volt hangos a Sportrepülőtér és a Holt-Tisza partja. A megyei védelmi bizottság komplex, mindenre kiterjedő gyakorlatot tartott.

Anonimitást kért az adományozó. Ismét rászoruló kapott pénzt a Szolnok Segít program jóvoltából. A napi kiadások fedezésére szánt összeget ezúttal Palla Istvánné Borika néni kapta meg, akinek Durst János úti házában is elkelne a segítség.

A gyalogosok biztonsága érdekében a Baross úti járda felújításánál a kereszteződésekben azonos szintben vezették át a járdát, így a járműveknek a csatlakozó utaknál lassítaniuk kell. A megoldás bevált, így a város más helyein is alkalmazni fogják. Emiatt forgalomkorlátozásra kell számítani a Dózsa György úton, illetve más munkálatok miatt a Mária úton is.

331 évvel ezelőtt szabadult fel a török uralom alól Szolnok. Az évfordulóról október 18-án a szolnoki Szent György Lovagrend tagjai a Vártemplomnál emlékeztek meg.

Valódi nemzeti konzultációt kezdeményez a Jobbik. Az akció céljairól kedden a párt alelnöke, dr. Fülöp Erik számolt be Szolnokon. A politikus hangsúlyozta, a postán eljuttatott kérdőív három témakörben kéri ki a választók véleményét.

Megyei értéktár bizottság (2016-10-18 17:02:32)

Hungarikum vetélkedőre nyert pályázati forrást a megyei önkormányzat. A diákokat megszólító tudáspróba első- járási fordulóját novemberben rendezik. A megyei értéktár bizottság mai ülésén a bejelentést követően 5 újabb jelölést tárgyaltak a testület tagjai.

Pályaválasztási kiállítás (2016-10-18 17:00:35)

Többek között a szakképzett munkaerőben hiányt szenvedő foglalkozások is bemutatkoztak a „Szakmák Világa” Pályaválasztási Kiállítás és Szakmai Napokon. Idén kétszer annyi kiállító intézmény várja az érdeklődő nyolcadikosokat, több mint 30 megyei iskola kínálatát tekinthetik meg a diákok.

Az alkotmányos- és a nemzeti identitás megőrzése a tétje az alaptörvény 7 módosításának – mondta Orbán Viktor hétfőn. A miniszterelnök vita indító exposé-jában kiemelte: a 3,3 millió nem szavazattal új egység jött létre október 2-án.

A Dominikot egyedül nevelő fiatal nagymama segítségére siettek a jóakarók.

Pénzhez jutnak a termelők és a gazdák. Idén minden eddiginél több jogcímen fizeti ki a mezőgazdasági támogatások előlegeit a Mezőgazdasági és vidékfejlesztési hivatal. A teljes támogatás mintegy 50-60 százalékához jutnak így hozzá a termelők. A kifizetések szakaszosak és november 30-ig a jogosultak mintegy 50%-a kapja meg a pénzét.

Nyárfa konferencia (2016-10-18 16:51:49)

A térségünkben is elterjedt nemes nyár jövőjéről egyeztettek ma Szolnokon az ország erdőgazdálkodói. Mint elhangzott, a munkahelyteremtő, kiemelt hasznot hozó ágazat helyzete a rendszerváltással egy időben rendült meg. Az érintettek elsősorban a túlzottnak tartott természetvédelmi szempontok átgondolását sürgetik.

Nemzetközi Filmfesztivál (2016-10-17 18:19:54)

Véget ért a Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivál. A szombat esti díjátadón a legjobb alkotások mellet, két neves művész több évtizedes munkáját életműdíjjal is értékelték.

70 éves a Tisza táncegyüttes (2016-10-17 16:06:29)

70 éves a szolnoki Tisza Táncegyüttes. Az elmúlt 7 évtizedre rendhagyó műsorral emlékeztek. A régi idők táncosainak rövid előadását követően -egymást váltva- közel 30-an léptek az Aba-Novák Agóra színpadára, hogy meséljenek "tiszás" élményeikről.

Magyar Festészet napja (2016-10-17 16:53:18)

Idén 15. alkalommal rendezték meg a Magyar Festészet Napját. Szolnokon a négy helyszínen nyílt kiállításon 140 művész 170 alkotása volt látható.

"Döbbenetes helyzet." -mondta Radócz Zoltán. A szocialista önkormányzati képviselő elfogadhatatlannak tartja, hogy fél éve, a hulladékgazdálkodás átalakítása óta az ügyfelek nem kaptak a szemétszállításról számlát. A politikus úgy véli: sokan lesznek, akik nem fogják tudni az önhibájukból elmaradt tartozást kifizetni.

Családi Egészségnap (2016-10-17 16:49:03)

Szűrések, egészséges életmód, és sport. Ezt kínálta a város 5. Családi Egészségnapon, melyet a Hetényi Géza Kórház és Rendelőintézettel és a MÁV Kórház és Rendelőintézettel közösen együttműködve valósítottak meg. A szív és érrendszeri vizsgálatokon átesettek harmadánál, a mozgásszervi szűréseken részt vevőknek pedig több mint a felénél találtak kóros elváltozást.

Ez már a 16 volt. A szolnoki 24 órás vetélkedőt ezúttal is a Varga Katalin gimnázium 50 fős csapata nyerte. A hatalmas felvonulással és kitűnő hangulatban indult sportszerű és barátságos versengésben 9 csapat 450 diák vett részt.

Ma került a parlament elé a népszavazás miatt az Alaptörvény hetedik módosítása. Szombaton Kubatov Gábor a Fidesz alelnöke szolnoki látogatása alkalmával a város vezetőjével közösen értékelte a referendum eredményét.

Közel 150 legó darabból készült el az a német második világháborús csatahajó, ami a legújabb legókiállításon várja a látogatóakt. Az építők csapata több mint egy millió legó felhasználásával készíti el a szolnoki maketteket.

420 millió forintból újult meg a Magyar Államkincstár szolnoki igazgatósága. A három szintes, neobarokk stílusú épületben nyílászárókat cseréltek, felújították a teljes informatikai és villamossági hálózatot, 4 ügyfélpultot alakítottak ki valamint a teljes homlokzata megújult. Az épületet akadálymentesítették és statikailag is megerősítettek. Szeptemberben 14 új munkahelyet teremtettek, köszönhetően a megnövekedett ügyfélkörnek.

A kolozsvári vasúti felüljáró állapotáról tartott sajtótájékoztatót az MSZP. A párt a felüljáró mihamarabbi felújítását sürgeti. A 400 millió forintos beruházásra azonban egyelőre nincs forrás.

20 ezer forint pénzadományt kapott Szabó Judit. A munkanélküli asszony a kezdetektől részt vesz a Szolnok Segít programban, többször részesült pénz és tárgyadományban is. Judit most a húszezer forintot gázórája feltöltésére fordítja, eddig ugyanis nem tudtak fűteni önkormányzati lakásukban.

„Az eltűnt idő nyomában” címmel rendezett diákkonferenciát a Besenyszögért Alapítvány. Az egész napos esemény célja, hogy a gyerekek ne csak a történelem könyvekből ismerjék a szocializmus, a gulág , vagy a malenkij robot fogalmát. A diákkonferencián részt vett Fónagy János államtitkár is, aki példaértékűnek nevezte a besenyszögiek kezdeményezését.

A KLIK és a szakképzés átalakítása, a sztrájkbizottság és a kormány tárgyalásai, érdekvédelem. Ezek voltak a legfontosabb témák a JNSZ Megyei Pedagógusok Szakszervezetének mai tanévnyitó értekezletén. A rendezvényen elhangzott: nem indult zökkenőmentesen a tanév, hiszen ismét számos változás lépett életbe. A megyei elnök szerint a pedagógusok leterheltek és állandósságot szeretnének.

Ősz, Szolnok, Filmfesztivál (2016-10-13 18:24:01)

Mozgóképektől, képzőművészektől és filmkészítőktől hangos a Tiszapart Mozi. Az októberi képzőművészeti filmszemle idén is kész arra, hogy felrázza Szolnok kulturális életét. A 4 napos fesztiválra összesen 1000 pályamunka érkezett.

Egyeztettek az érintettek. Önkormányzati vezetők és munkaadók találkoztak ma a megyeházán. A megyei foglalkoztatási paktum 2020 februárjáig irányozza elő a munkahely teremtést és munkába állást segítő projektek megvalósulását. Mint elhangzott, a legfrissebb munkanélküliségi adatok bizakodásra adhatnak okot.

Katonai megfigyelő tanfolyam (2016-10-13 18:27:47)

Végéhez közeledik a 32-ik nemzetközi katonai megfigyelő tanfolyam. A szolnoki képzésre 16 országból 29 tiszt jelentkezett. A képzés végén az elméletben tanultakat a gyakorlatban is kipróbálhatták.

Szerencsére nem történt baj. Megrepedt és megsüllyedt a burkolat az Ady Endre út piac melletti szakaszán. A feltárás kiderítette, hogy az útpálya alatt egy üreg alakult ki, amely azonnali beavatkozást igényelt. Így várhatóan hétfőig forgalomkorlátozásra számíthatnak a közlekedők, érdemes más útvonalat választani.

Elektromos töltőállomás (2016-10-13 18:09:57)

Két elektromos töltőállomás állt munkába nemrég a Kőrösi úton. A forgalom egyelőre nem nagy, 7 visszatérő vendégük van. Ez azonban nem meglepő, hiszen hazánkban összesen csupán 700 elektromos autó van üzemben. Az állomással a beruházó reménye szerint fellendülhet az elektromobil turizmus Szolnokon.

Idősek világnapja (2016-10-12 18:30:25)

Az idősek világnapját a szolnoki nyugdíjasok is megünnepelték. A nap tiszteletére városunk 15 nyugdíjasklubja gyűlt össze a HEMO-ban.

Filmszemle (2016-10-12 18:25:44)

Az ország legrégebbi filmfesztiválja kezdődött Szolnokon. A 17-ik Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemlére rekordszámú nevezés érkezett. Ezer alkotásból végül valamivel több, mint félszáz jutott a versenybe.

Az idősek hónapja keretében indított önkéntes kampány célja, hogy felhívja a figyelmet az önkéntesség fontosságára. Idén a szervezők és az önkéntesek játékokkal készültek az időseknek.

Egyre rosszabb a helyzet az Őrház úton. Egy környékbéli hobbitulajdonos kereste fel szerkesztőségünket panaszával, miszerint lassan illegális hulladéklerakóvá alakul át az egyébként nyugodt, zöld területi övezet. Stábunk is ellátogatott a problémás helyre és lépten nyomon hulladékba botlott.

Fogy a tűzifa (2016-10-12 15:41:39)

Nagy a forgalom a tüzéptelepeken, egyre többen keresik a fát és a szenet. Az általunk felkeresett tüzépen azt mondják: folyamatos a kiszállítás, nem csak Szolnokra, ha a környező településekre is viszik a tüzelőt. A fa ára tavalyhoz képest némileg nőtt, a széné viszont változatlan.

BI-KA Szolnoki gazdasági fórum (2016-10-12 15:40:37)

"Változáskezelés és innováció" címmel rendezett gazdasági fórumot a Bi-Ka Logisztikai Kft. A konferencián a versenyképes tudás adó oktatásról, a Brexitről, a migráció-, de még a pletyka gazdasági hatásáról is szó esett. Szalay Ferenc polgármester a város gazdasági lehetőségeiről beszélt.

Wittner Mária előadása (2016-10-11 17:55:53)

Az 1956-os forradalom és szabadságharcról, annak üzenetéről, az átélt borzalmakról mesélt tegnap este Wittner Mária a Szent Imre Művelődési Házban. A forradalom szabadságharcosát '56 után először halálra ítélték, majd életfogytiglani büntetést kapott. Vallja: azért maradt életben, hogy elmondja mindazt, ami 60 évvel ezelőtt hazánkban történt.

Nem tűnik soknak, de a jelentősége annál nagyobb. Egyelőre 100 méter hosszan épül új védvonal az ideiglenes töltés helyén Tószegen. A vízügyi szakemberek azonban azt remélik, hogy a korábbi rekonstrukciós munkálatokból kimaradt szakaszokat is meg tudják erősíteni.

Szolnoki iskolák a TOP 100-ban (2016-10-11 17:45:19)

Megjelent a Heti Világgazdaság 2015. év eredményei alapján készített, középiskolai rangsorokat is tartalmazó különszáma. E szerint a Verseghy Ferenc Gimnázium a 30. a Varga Katalin Gimnázium pedig az 52. helyet szerezte meg. A két tanítási nyelvű gimnáziumok között a Varga a 3. lett, míg a környezetvédelem és vízgazdálkodás szakmai rangsorban a Pálfy Vízügyi Szakgimnázium bizonyult az ország 2. legjobb iskolájának.

Módosította az adótitkokra vonatkozó szabályozást a parlament. Ezentúl a kultúra támogatásakor adótitoknak számít a támogatást nyújtó adózó megnevezése, az általa egy szervezetnek nyújtott támogatás összege, a támogatott szervezet megnevezése és a támogatott által az egyes támogatóktól külön-külön kapott támogatási összegek. A parlament 138 igen szavazattal, 31 nem ellenében fogadta el adózás rendjéről szóló törvényt módosító javaslatot, amelyet a kormány hétfőn nyújtott be a Háznak.

Tűzriadó volt ma délelőtt a Széchenyi István Gimnázium tornacsarnokában. A katasztrófavédelmi kirendeltség ezúttal itt rendezett kiürítési gyakorlatot. A cél az volt, hogy megtanítsák a diákokkal, hogy nem csak egy kijáraton lehet és érdemes menekülni baj esetén.

10 éves a Lux filmdíj (2016-10-11 17:48:42)

Továbbra is előkelő helyen a Tiszapart Mozi. A szolnoki filmszínház ismét bizonyította, hogy nemzetközi és országos szinten is remekül megállja a helyét. Az Európai Parlament 10 éves Lux filmdíjának, tavalyi győztes alkotását városunkban láthatta először a magyar közönség.

Kassais diákok a Városházán (2016-10-10 15:33:46)

”Szolnok a mi városunk”. Ez a címe annak a projekthétnek, melynek keretében az alsós Kassais diákok ismerkednek lakóhelyükkel. Ma a városházán fogadta őket Szalay Ferenc polgármester, aki még saját székébe is beültette a gyerekeket.

Dunszt fesztivál (2016-10-10 15:31:14)

Egész napos programokkal, bemutatókkal, helyi termékek vásárával várta a látogatókat az első szolnoki Dunszt! Fesztivál vasárnap. Az őszi betakarítás köré épült eseményen volt szörpkészítés, lekvár főzés, egyedi lekvárok kiállítása, must mustra, a legkisebb kedvéért pedig körhinta és bábszínház is.

Állatok világnapja (2016-10-10 15:26:47)

Kétnapos programsorral ünnepelte az Állatok világnapját a Nefag Erdei Művelődési Háza. Szombaton bemutatókkal, állatsimogatóval, kézműves foglalkozásokkal, vasárnap futóversennyel várták az állatbarát családokat. Az esemény fénypontja Vili, a láma megkeresztelése volt.

TÍzezredik látogatóját köszöntötte a Reptár szombaton. A repülőmúzeum alig egy hónapja nyitotta meg kapuit, és 50%-kal jobban teljesített, mint ahogyan előzetesen várták. A tízezredik látogató családi belépőt, exkluzív tárlatvezetést és még “pilótaebédet” is kapott.

Láncolvasás a könyvtárban (2016-10-07 18:29:40)

Az olvasásé volt a főszerep ma a Nagy Könyvtári Beavatás című egy hetes könyvtári napok mai programjaiban. Míg a Művészeti Szalonban ismert emberek mutatták be kedvenc könyvüket, addig a könyvtár előtt a város tanulói rendeztek különleges flash mobot, ahol természetesen ők is olvastak.

Újabb régóta várt beruházás valósul meg legkésőbb jövő év tavaszáig a Városi Sportcsarnokban. Felújítják a mára már korántsem tökéletesen működő légkondicionáló berendezést. Ezzel a szurkoló régi vágya teljesül majd.

72 óra kompromisszum nélkül (2016-10-07 18:28:07)

Már ketyeg az óra. Délután a Kossuth téren elstartolt a 72 óra kompromisszum nélkül címet viselő önkéntes akció. A fiatalokat megszólító misszió részeként egyebek mellett parkgondozás, kórházi kisegítő munka, programlebonyolítás is szerepel.

1914. július 28-án az Osztrák Magyar Monarchia Szerbiának küldött hadüzenetével tört ki az I. Világháború. Kevesen tudják, hogy a világégés első áldozata egy abádszalóki fiatalember, Kovács Pál volt. Az ő emlékére nyílt kiállítás Rákóczifalván, ahol eredeti fegyvereket, kitüntetéseket, egyenruhákat és egy lövészárok részletet is láthatnak az érdeklődők. A tárlat október 14-ig várja a látogatókat.

Eszméletlen emberen is segített már a szolnoki Település-segítő Szolgálat. Egy idős férfi életét mentették meg a déli iparvidéken dolgozó járőrök augusztus végén. Az április óta zajló programban 15 közfoglalkoztatott vesz részt, akik nemcsak a közbiztonságra vigyáznak, hanem a környéken élő időseket is segítik. Ottjártunkkor épp a szolnoki karitásznak segítettek.

Gyermekkardiológiai konferencia (2016-10-07 18:26:17)

Ma évente 5-800 kisbaba születik szívproblémával . A modern diagnosztikai eljárásoknak és műtéti technikáknak köszönhetően ma már 90%-uk megéri a felnőttkort. Egyebek mellett a legújabb eljárásokról is szó esik azon a 2 napos konferencián, melyet az ország gyermekkardiológusainak szerveztek Szolnokon.

Frontérzékenység (2016-10-06 15:57:20)

A hidegfront nem kímél sem fiatalt, sem időset. A múlt heti jó időt követő nagy mértékű lehűlés és eső miatt egyre több panaszos érkezik a rendelőkbe érrendszeri problémákkal, és keringési zavarokkal.

Október 9-én vasárnap egész napos programokkal, bemutatókkal, helyi termékek vásárával várja a látogatókat az első szolnoki Dunszt! fesztivál. Az őszi betakarítás köré épült eseményen lesz szörpkészítés, lekvár főzés, egyedik lekvárok kiállítása must mustra, a legkisebb kedvéért pedig körhinta és bábszínház is. A fesztiválon minden program ingyenes.

A Szolnok Segít Programot szerkesztőségünk is támogatja. Erről több alkalommal is beszámoltunk már. Most egyik kolléganőnk gyűjtött össze mintegy 10 család számára használható holmit.

Gyors egymásutánban sorjáznak a premierek a Szigligetiben. Holnap este ismét egy vígjátékot mutatnak be a színházban. Noel Coward: (Káuárd) A vidám kísértet című darabját az angol humor kedvelőinek ajánlja a rendező Kiss József. A főbb szerepekben Kertész Marcella, Barabás Botond, Molnár Nikolett és Gombos Judit látható.

Csányi Vilmos könyvbemutató (2016-10-06 11:38:43)

Már csak évekre vagyunk attól, hogy megjelenjen a világot irányítani képes szuper intelligencia. Egy veszprémi professzor idegrendszerét másolják számítógépre és létrejön az első "szingleton". Csányi Vilmos biológus legújabb könyve az "Ő ott bent" ezt a témát járja körbe. Az íróval kötetlen beszélgetésen találkozhattak tegnap délután az olvasók.

„Rák ellen-, együtt-, egymásért!” egészségfórum már negyedik éve hívják fel a figyelmet a szűrővizsgálatok fontosságára. Az előadások és a tájékoztatók mellett már gyógyult, tünetmentes volt betegek is meséltek gyógyulásukról.

A városban egyedülálló, innovatív szabadidőpark épül a Széchenyi lakótelepen. A beruházást az Auchan áruház 4.200 euróval, azaz csaknem 1 milió 300 ezer forinttal támogatja. Az összeget szimbolikusan ma - a szolidaritás napján - adták át a Contact Mentálhigiénés Konzultációs Szolgálatnak.

Harmadik alkalommal rendezik meg az Országos Haditorna Versenysorozatot. Ma a Jász-Nagykun-Szolnok megyei 4 főből álló középiskolás csapatok között dől el, hogy melyik település képviselheti a megyét az országos döntőben. A versenyre többek között Újszászról, Mezőtúrról, Jászberényből és Kunhegyesről érkeztek résztvevők. A gyerekek a többi között honvédelmi TOTÓ-ban, akadálypályán, kézigránát-dobásban és fegyveres-váltófutásban versenyeznek a csapatok.

Egy a Szolnok Segít Programot a kezdetektől támogató fiatal pár most 5 rászorulónak segített adománnyal. A Humán Szolgáltató Központban ma ketten vehették át a készpénzt és a tartós élelmiszercsomagot.

Csapatzászlót és zászlószalagot kapott, illetve felvette a magyar hadi ejtőernyőzés úttörője, Vitéz Bertalan Árpád a nevét az MH 2. Különleges Rendeltetésű Ezred. Az alakulat elsősorban különleges feladatokat lát el Afganisztánban és Irakban, de a Magyarország határainak védelmében is részt vesznek.

70 éves a Tisza Táncegyüttes (2016-10-04 17:52:16)

A Tisza Táncegyüttes 7 évtizedét mutatja be az október 15-én kezdődő, egészen februárig tartó programsorozat. A rendezvények között szerepel fotókiállítás, egy különleges fellépés valamint nagyszabású gálaműsor is. A részletekről az együttes vezetése számolt be.

Híd, ami összeköt (2016-10-04 17:53:39)

Híd, ami körbevesz. Ezzel a címmel tartottak tegnap este kerekasztal-beszélgetést Szolnok hídjairól. A Múzeumok őszi fesztiválja keretében rendezett eseményen múzeumi szakemberek, hídépítő mérnök és vízügyi szakember segítségével járták körbe a hidak építésének folyamatát, valamint szerepüket a város közlekedésében.

Ovis sorváltó (2016-10-04 17:48:31)

Óvodások versenyeztek a Tiszaligetben. Idén már 29. alkalommal rendezték meg a hagyományos sorváltót. 14 csapat indult, a végén pedig mindenki győzött.

Október a látás hónapja (2016-10-04 17:50:50)

Az emberek több mint 50%-ának lenne szüksége valamilyen látáskorrekcióra-derül ki a legfrissebb felmérésből. Ennek ellenére Magyarországon 1,5 millióan még sosem voltak szemvizsgálaton. Ezt a statisztikát javítaná az idei látás hónapja kampány. Szolnok legtöbb optikájában ingyenes vizsgálattal várják a betérőket.

Szalagot tűztek. A Szigligeti Színház művészei is csatlakoztak a Rákellenes színházi stafétához. A vasárnap délutáni előadást megelőzően Dr. Bene Ildikó országgyűlési képviselő hívta fel a nézők figyelmét az ügy fontosságára.

Tiszai Hal Napja (2016-10-03 17:55:03)

A halról szólt minden szombaton a belvárosi Tisza parton. A Tiszai Hal Napján a gasztronómia és a sporthorgászat mellett a halászaté volt a főszerep. A szerencsések idén is részesei lehettek a délre meghirdetett látványtelepítésnek.

Az időjárásnak köszönhetően idén rendkívül színesek az erdők. Szép lassan sárgulnak a falevelek, csodás színekben pompáznak az erdők. Ezt megfigyelhetik a héten a Széchenyi Parkerdőben járók is. Az erdők hete c. országos rendezvénysorozathoz a NEFAG Zrt. Erdei Művelődési Ház is csatlakozott.

Kvóta népszavazás (2016-10-03 17:53:55)

A szavazásra jogosultaknak 40,17 százaléka adott le érvényes szavazatot a vasárnapi voksoláson, közülük 98,32 százalék mondott nemet a kötelező kvótára. Szolnokon zavartalanul zajlott a vasárnapi referendum. Azok is voksolhattak akik egészségi állapotuk miatt nem tudtak az urnák elé járulni.

120 éves Abádszalók (2016-10-03 13:42:10)

120 évvel ezelőtt egyesült Tisza-Abád és Tisza-Szolnok, így létrejött a mai Abádszalók. A település születésnapját a város napjával, valamint hal és vadfőző versennyel ünnepelték. Ezen a napon avatták nagykorúvá a 18-ik életévüket betöltött abádszalóki fiatalokat is.

Kevesebb, mint 36 óra múlva nyitnak a szavazókörök. Október 2-án vasárnap rendezik a népszavazást a nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítéséről. Szolnokon minden készen áll a referendum zökkenőmentes lebonyolítására.

Tiszai Hal Napja halosztás (2016-09-30 19:06:46)

Negyedik alkalommal is Tiszai Hal napja Szolnokon. A gyaloghíd városi oldalánál, illetve a Tiszai hajósok terén családi programok, utcazene és sokféle hal étel várja szombaton az érdeklődőket. 20 csapat nevezett halfőzésre, ők ma kapták meg a pontyokat, melyekből készíthetik a finomságokat.

Idősek világnapja (2016-09-30 19:09:06)

Október elseje az Idősek világnapja. A jeles dátum alkalmából a szolnoki valamint a Szolnok kistérségi szépkorúakat is köszöntötte a város. Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban rendezett ünnepségen Szabó István polgármester köszöntötte az időseket.

A volt Tüdőkórház területének rendbetételét, az őspark megóvását és új lakóövezet kialakítást tervezi a város. A csütörtöki közgyűlésen nem született döntés azt erről szóló napirendi pontban, a képviselők további egyeztetés után a következő közgyűlésen döntenek majd.

Új korszak kezdődik a Verseghy Ferenc Könyvtár életében. Október elsejétől új igazgató, CZAKÓNÉ GACOV KATALIN veszi át az inétzmény irányítását. Az tegnap megválasztott vezető elsősorban a megújulásra és a digitális könyvtár fejlesztésére helyezné a hangsúlyt.

Krumpli ABC (2016-09-29 18:36:08)

Krumpli ABC. Szeptember eleje óta a boltokban és piacokon árult burgonyának már nem csak a nevét és fajtáját, hanem főzési tipusát is fel kell tüntetni. Ez alapján A, B és C típust különböztet meg a jogszabály.

Zavartalanul elindult az első tanév a Pallasz Athéné Egyetem Gazdálkodási karán. Több mint háromszáz elsős kezdte meg tanulmányait szeptemberben a főiskolából átalakított egyetemen. Dr. Lakatos Vilmos dékán azt mondta: terveik szerint hamarosan mesterképzést indítanak a szolnoki intézményben.

Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése is támogatja a kényszerbetelepítés elleni népszavazást. Az erről szóló előterjesztést – élénk vitát követően – 12 igen, 1 nem és 3 tartózkodó szavazattal fogadta el a testület. Ma tárgyalták a féléves költségvetési tájékoztatót is. A pénzügyekért felelős alpolgármester szerint bár egyes bevételek elmaradtak a várttól, az idei gazdálkodás sikeres és eredményes lesz.

12. helyezéssel tért haza Olaszországból Kröpfe Erzsébet kutyájával Gamennel. A mentőkutya világbajnokságon 126 résztvevő nyomkeresés, területkutatás és romkutatás kategóriájába mérkőzhetett meg.

A Munkáspárt arra biztat, fejezzék ki az emberek tiltakozásukat az Európai Unió migrációs politikájával kapcsolatban. A baloldali párt országos elnöke a vasárnapi népszavazás kapcsán tartott sajtótájékoztatót Szolnokon.

Múzeumok Őszi Fesztiválja (2016-09-28 15:31:29)

Ismét Múzeumok Őszi Fesztiválja Szolnokon is. A több napos rendezvény különleges, nem egyszer interaktív módon mutatja be a múzeumi munkát, nyit kaput a kicsik és az idősebb korosztály előtt. Az idei fesztivál a "hidak" tematikára épít.

Kávé és vers. Rendhagyó találkozóra invitálta vendégeit az egyik szolnoki kávéház. Jenei Gyula szolnoki költő tartott felolvasást kedden műveiből. Az érdeklődők az ESŐ legújabb számába is belelapozhattak.

Hazatért a ciprusi misszió (2016-09-28 15:30:11)

Hazatértek. Harmincöt békefenntartó katona tért haza Ciprusról. A kontingenst ma köszöntötték a helikopterbázis művelődési otthonában.

Ne maradjanak otthon és voksoljanak nemmel. Erre kéri a választópolgárokat Dr. Bene Ildikó. A fideszes országgyűlési képviselő mai sajtótájékoztatóján kifejtette: a népszavazáson Szolnok biztonságáról és gyermekeink jövőjéről döntünk. A politikus álláspontja szerint csak a magyarok dönthetik el, kivel szeretnének együtt élni, és kivel nem.

Növelné a tanári szabadságot az MSZP. Ezt Dr. Hiller István az MSZP választmányi elnöke mondta mai szolnoki sajtótájékoztatóján. A diákok mai indokolatlanul nagy leterhelése miatt új alapokra helyeznék a közoktatást.

Akár a 300-400 millió forintot is elérheti az az összeg, amennyivel kevesebb bevétel várható a helyi adókból. Ezt a rendelkezésre álló adatok és információk alapján mondta a közgyűlés Ellenőrző Bizottságának elnöke. Radócz Zoltán szerint az okokat fel kell tárni és ha kell, be kell avatkozni a folyamatokba.

Szolnokra érkezett Mága Zoltán Hangok és Harangok jótékonysági zenei fesztiválja. A jótékonysági koncertet a város díszpolgára a Belvárosi Nagytemplom felújítására ajánlotta fel.

Fáklyavivő helyett Szolnok installáció. Többek közt a munkásmozgalmi szobrok elhelyezéséről is tárgyalt ma a közgyűlés oktatási, kulturális és ifjúsági bizottsága. A diktatúra még megmaradt jelképeit az 56-os forradalom hatvanadik évfordulójának alkalmából a szobortörténeti parkba szállítanák. A testületi ülésen szó volt az Artjáró összművészeti fesztiválról is, ahol helyszíni ellenőrzést tartottak a bizottság tagjai.

Várják a szolnoki szobrokat (2016-09-27 18:53:45)

Budapesten, a Memento Park fogadja a 3 szolnoki szobrot. A szabadtéri kiállítóhelyen már kijelölték az érkező alkotások helyét. A szoborparkot üzemeltető alapítvány elnöke szerkesztőségünk kérdésére elmondta, a legnagyobb- jelenleg a Tiszaliget bejárójánál álló fáklyás szobor mozgatása sem okoz majd gondot.

Otthon maradásra biztatja a választópolgárokat Molnár Gyula. A Magyar Szocialista Pár elnöke mai szolnoki sajtótájékoztatóján tét nélkülinek nevezte a népszavazást.

Esküt tettek a szolnoki szavazatszámláló bizottság tagjai. Október 2-án a tagok 69 szavazókörben segítik a népszavazás lebonyolítását.

Az önkénteseket fogadó szervezetek számára rendezett ma képzést a Contact Mentálhigiénés Szolgálat. Kiderült, hogy a legfrissebb KSH felmérés szerint országosan Szolnok megyében önkénteskedtek legtöbben, dupla annyian, mint az országos átlag.

Városfejlesztési bizottság (2016-09-26 18:32:26)

Megújul a Móra Ferenc úti rendelő, korszerűbb lesz a Véső úti sporttelep csapadékelvezető hálózata, és felkerül Budapestre a Fáklya vivő szobra. A Közgyűlés Városfejlesztési és Üzemeltetési Bizottságán elhangzottak szerint sikeres évet zárt a Szolnok Városi Polgárőr Egyesület, de beszámolójukból kiderül: nem egy esetben az éjjeli órákban 13-14 éves, ittas fiatalokon kell segíteniük.

Püspöki szentmisével vette kezdetét a Teréz Misszió IX. országos találkozója. A Szolnokon rendezett egész napos rendezvényre az ország több pontjáról és külföldről is érkeztek hívek.

Kunhegyes felkerült az ország gyógyászati központ térképére. 450 millió forintból épült meg a SILOÁM Gyógyászati és Konferencia Központ az egykori munkásőr laktanya területén. A komplexumban balneológiai központ is működik, illetve más mozgásszervi betegségeket is ellátnak.

Elfogadta a város első félévi gazdálkodását bemutató költségvetési tájékoztatót a Pénzügyi Bizottság. Bár az iparűzési adóból tervezett bevétel elmarad az időarányostól, a szakemberek szerint nincs ok az aggodalomra.

7. Újvárosi Családi Nap (2016-09-26 15:41:13)

Szombaton az újvárosban a Dancsi József téren a víztoronynál szerveztek családi napot a környéken élőknek. A többnyire hátrányos helyzetű családokat egészségügyi szűrésekkel, ingyen ebéddel, kézműves foglalkozásokkal és játékokkal várták.

Nagykorúvá vált a Széchenyi Nyárbúcsúztató. A 18. alkalommal megszervezett eseménynek ezúttal a Szent-Györgyi Általános Iskola előtti tér adott otthont. A két napos rendezvényen a helyi óvodások, egyesületek is bemutatkoztak

Még körülbelül 450 szabad álláshely vár munkavállalóra a tiszapüspökiben épülő gabonafeldolgozóban. A cég munkatársai folyamatos állásbörzékkel várják a jelentkezőket. A kivitelezés is a terveknek megfelelő ütemben halad, a termelés várhatóan 2017 nyarán megindulhat.

Megyei Közgyűlés (2016-09-23 16:25:24)

Csökken a munkanélküliek száma megyénkben, sikeres a közmunka program és a bíróságok egyre szívesebben alkalmazzák térségünkben is a "közérdekű munka" büntetés lehetőségét. Mindezekről a Megyei Közgyűlésen hallhattak beszámolót a képviselők, akik döntöttek arról is, hogy erősítik a megye kínai kapcsolatait.

Adásunkkal egy időben zajlik a Szigligeti Színház új évadának első nagyszínpadi bemutatója. Vajda Katalin: Anconai szerelmesek című komédiáját Molnár László rendezte. A két felvonásos darab felhőtlen szórakozást és hamisítatlan olasz hangulatot ígér a közönségnek.

Maga is függő: pipázik, sokat kávézik, edzésfüggő és napi 2 tábla csoki az adagja. Dr. Zacher Gábor nagy sikerű, telt házas előadást tartott Szolnokon Mindennapi függőségeink címmel.

Népszavazási határidők (2016-09-23 16:17:52)

Közelegnek a határidők. Azok, akik az október 2-án a népszavazáson külföldön szeretnék leadni voksukat, holnap délután 4 óráig kérvényezhetik külképviseleti névjegyzékbe vételüket. Több idejük van azoknak, akik itthon, de lakcímüktől eltérő helyen szavaznának. Ők jövőhét péntek délután 4 óráig kérhetik átjelentkezésüket. Országosan eddig mintegy 30 ezren jelezték, hogy nem a lakóhelyükön akarnak szavazni.

Immár X. alkalommal szervezik meg a nemzetközileg is elismert Ars Sacra Fesztivált. A rendezvény célja a remény jeleinek felmutatása a kultúrában, valamint, hogy a művészet eszközeivel segítsen visszatalálni gyökereinkhez, keresztény értékeinkhez.

Autómentes nap a Kodályban (2016-09-22 17:02:10)

Busz és bringa előnyben - ma van az autómentes világnap. A Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola ötödik alkalommal csatlakozott a naphoz. Ma aki csak tehette kerékpárral, gördeszkával vagy rollerrel érkezett az iskolába, sőt még egy rövid biciklitúrán is részt vettek a gyerekek. A nap célja, hogy felhívják a figyelmet a megnövekedett autóforgalom okozta környezeti problémákra.

Minden igényt kielégítő 20x40 méteres műfüve focipályát adtak át ma délelőtt Törökszentmiklóson. A település a Magyar Labdarúgó Szövetség pályázatán indult és második körben nyerte el a beruházás lehetőségét.

1963 óta segíti a mikrocenzus, hogy a 10 évente megrendezett népszámlálások között is pontos képet kapjanak az ország és a társadalom helyzetéről a KSH szakemberei. 2016 őszén ismét lesz népesség-összeírás, amelynek egyik újdonsága, hogy teljesen elektronikus úton készül el, valamint 5 -féle kiegészítő kérdéssor is helyet kap benne a kettő kötelező mellett.

Az új tanévben is folytatódik a szünidei gyermekétkeztetés. Az őszi, téli és tavaszi szünetre vonatkozó támogatásra már pályázhatnak a hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzetű családok.

Hatalmas érdeklődés mutatkozik a MÁV-START Zrt. Szolnoki Járműjavítójában gyártott síndiagnosztikai járműve iránt Berlinben. A 11. InnoTrans nemzetközi vasútijármű- és közlekedéstechnikai kiállításon 60 ország csaknem 3000 kiállítója vesz részt.

Családi park kialakítására pályázik a város és a Contact Mentálhigiénés Konzultációs Szolgálat. Ha a pályázat sikeres lesz, akkor a Malom út végében egy 300 négyzetméter alapterületű, játszótérrel, homokozóval, bográcsozóval ellátott szabadidő park kap majd helyet. Az Egészségügyi, Sport, Turisztikai és Szociális Bizottság ülésén sporttámogatásról is szó volt.

MSZP sajtáj – Bursa Hungarica (2016-09-21 17:19:26)

Többet többeknek. A bizottság tárgyalt a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíj rendszer 2017-es csatlakozásáról is. A szocialisták szerint az előterjesztésben megfogalmazottakhoz képest jóval több hallgatót, jóval magasabb összeggel kellene támogatna a városnak.

Kresz-feszt a Hild téren (2016-09-21 16:02:05)

Kresz-feszt a Hild téren. Óvodások és iskolások ismerkedtek meg a Kresszel valamint a rendőri hivatással a balesetmegelőzési bizottság jóvoltából. A prevenciós napon a rendőrség mellett a katasztrófavédelem, a megyei vöröskereszt és a Gördögök SE is programokkal várta a kicsiket. A program célja, hogy már a legkisebbek figyelmét is felhívják a biztonságos közlekedés fontosságára.

Szolnokon ülésezett a Megyei Jogú Városok Szövetségének Ifjúsági- Oktatási- Sport Albizottsága. A két napos szakmai konferenciára 18 településrol érkeztek résztvevők és a többi között a szolnoki sporttámogatási rendszerekről, a város ifjúságpolitikájáról, valamint egy új szemleletű oktatás megvalósításának feltételeiről és lehetőségeiről hangzottak el előadások.

Egyre romlik Európa biztonsági helyzete - mondta tegnap este szolnoki fórumán Bakondi György. A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója hozzátette, hogy több görögországi sziget is megtelt, sőt némelyiken felkelést szítottak a menekültek. Kijelentette azt is, hogy a kötelező betelepítési kvóta ellen csak a népszavazással lehet harcolni.

Változnak az adójogszabályok (2016-09-20 17:20:37)

Bővül az adómentes juttatások köre, csökkennek az adminisztratív terhek, és könnyebbé teszik az adójogszabályok alkalmazását. Csak néhány azokból a változásokból, amelyekről a NAV munkatársai hívták fel az érdeklődők figyelmét.

Új szolgáltató veszi át a TIGÁZ helyét Szolnokon is. A szolgáltatóváltással kapcsolatban az ügyfeleknek nincs teendője, október 1-től automatikusan megtörténik. A gáz ára nem emelkedik.

Rácsok mögött az ősz. Ezzel a címmel nyílt kiállítás a Szolnoki Törvényszéken. A festményeket a megyei büntetés-végrehajtási intézet két munkatársa és számos elítélt készítette.

ÜGYÉSZSÉGI ÉPÜLET ÁTADÁS (2016-09-20 15:37:28)

Új irodaházba költözött a Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészség. Az épületet ünnepélyes keretek közt adták át. Mint elhangzott: XXI. századi környezetben végezhetik munkájukat a jövőben a munkatársak.

Elégedetlenek a taxisok (2016-09-20 16:01:33)

Elégedetlenek a szolnoki taxisok és az utasok is panaszkodnak. Megnőtt a menetidő és drágult a fuvar, mióta nem hajthatnak át a Kossuth téren. A két új taxidroszt sem vált be, ezért mindkettőt megszüntetik. Az egyes parkolóban alakítanak ki egy új, hatállásos állomást, melyet várhatóan két múlva vehetnek igénybe a taxisok. Megkeresésünkre Fejér Andor alpolgármester elmondta: nem kívánják ismételten megnyitni a Kossuth teret a taxisok előtt.

Jobbik sajtótájékoztató (2016-09-19 17:24:32)

Az október 2-i népszavazáson való részvételre és nemmel voksolásra biztatja a választókat dr. Szotyori-Lázár Zoltán. A Jobbik önkormányzati képviselője azt mondta: rendkívül fontos, hogy érvényes legyen a népszavazás, hiszen ellenkező esetben - ahogy fogalmazott - aduászt adunk Brüsszel kezébe.

Új szolgáltató veszi át a TIGÁZ helyét Szolnokon is. A szolgáltatóváltással kapcsolatban az ügyfeleknek nincs teendője, október 1-től automatikusan megtörténik. A gáz ára nem emelkedik.

10 szolnoki katona indul holnap Afganisztánba. A szolnoki honvédek helikoptervezetői oktatást tartanak majd a szövetségesek oldalán harcoló afgán katonáknak. A miszzió nemzetközi együttműködésben valósul meg és 2017 elejéig tart.

12. alkalommal adták át pénteken este a JNSZ Megyei Területi Príma Díjakat a Szigligeti Színházban. A megye egyik legrangosabb ünnepi gáláján az év vállalkozóit is elismerésben részesítették.

Kulturális Örökség Napjai (2016-09-19 15:28:00)

Először szervezte meg a tabániak és Sipos tériek találkozóját a Damjanich János Múzeum. A Kulturális Örökség Napjai keretében szervezett eseményen a vártnál is többen vettek részt. Jövőre lesz ötven éve, hogy a Sipos téri iskola átköltözött a Fiumei úti épületbe. Az évfordulót méltó módon kívánja megünnepelni a múzeum.

Tallin nap 2016 (2016-09-19 13:08:34)

Nyolcadik alkalommal rendezték meg a Tallin napot – ezúttal a hungarikumok jegyében. A rendezvényen a tánc és ének bemutatók mellett főzőversennyel, mini vidámparkkal és még számos kulturális programmal várták az érdeklődőket.

Első alkalommal szervezték meg a Tiszavirág Kupa műkörmös – díszítő és építő tanuló versenyt Szolnokon. A vetélkedőn -melynek fővédnökségét a JNSZ Megyei és Iparkamara vállalta- 12 megyei műkörömépítő vett részt.

Szolnokra is megérkezett. A megyeszékhely hivatásos tűzoltósága is kapott egy vadonatúj gépjárműfecskendőt. A magyar fejlesztésű és gyártású tűzoltóautók városi környezetben és nehéz terepen egyaránt bevethetők, műszaki mentéseknél is jól használhatók, az állomány munkáját pedig a legmodernebb technika segíti.

A következő félévben tovább erősödhet a magyar gazdaság, amely új munkahelyeket, növekvő fogyasztást és magasabb béreket eredményezhet – hangzott el ma egy szakmai fórumon Szolnokon. A gazdasági gyarapodáshoz hozzájárul az alacsony infláció, és a kedvező banki környezet is.

Móricz emléknap Zagyvarékason (2016-09-16 17:36:49)

Móricz Zsigmond halálának 74-ik évfordulójáéra emlékeztek Zagyvarékason. A településen 1993-óta tartanak Móricz emléknapot, hiszen a nagy magyar prózamondó az 1930-as években sok időt töltött a településen. Fia, Dr. Móricz Imre is Zagyvarékason nevelkedett.

20 éves az Iron Maidnem (2016-09-16 17:35:27)

20 évesek lettek. Székesfehérvári koncertjével emlékezik a legendás brit heavy metal együttes, az Iron Maiden 1986- os magyarországi koncertjére a fennállásának 20 éves jubileumát ünneplő szolnoki Iron Maidnem. A csapat tagjai idén is több koncertet adtak külföldön.

A katonai ejtőernyős világbajnokságon aranyérmet szerző csapat szolnoki tagjait köszöntötte ma a városházán Szalay Ferenc polgármester. A friss vb győztesek elmesélték, hogy élték át a megmérettetést és azt is, hogy miként győztek mindössze 1 centiméterrel.

Nemzeti ügy és Magyarország jövőjéről szól az október 2-i kvótareferendum – mondta Fónagy János tegnap Szolnokon. Az államtitkár hangsúlyozta: a népszavazás nem pártpolitikáról, nem egyéni érdekekről, hanem a nemzet sorsáról szól. Szolnokra érkezett a Fidesz kvótareferendummal kapcsolatos fórumsorozata.

Szolnokon is bezárt. A sajtóban megjelent híreket támasztja alá a tény, miszerint a megyeszékhelyen működő CBA áruház is lehúzta a rolót. Legalábbis erre utalnak a jelek. Az üzlet bejáratára egy cédulát ragasztottak.

Kutyapiszok (2016-09-15 17:04:51)

Hangos kutyaugatás, kutyapiszok, kellemetlen szagok. Annak ellenére, hogy május elsejével életbe lépett a város állattartási rendelete, melyben pontosan szabályozzák hogyan lehet otthon állatot tartani - nagyon sokan nem tartják be ezeket a követelményeket. Van olyan társasház, ahol mindennaposak a vitás esetek.

Tucatnyian lopták az áramot (2016-09-15 15:37:59)

Több mint egytucatnyi házból lopták az áramot Szolnok egyik utcájában. A szabálytalankodókra közösen csaptak le a rendőrök és a szolgáltató szakemberei. Az ügyben eljárás indult, a kár mértékének megállapítása pedig folyamatban van.

Meglepetést szereztek. Játékadományt kapott a Hetényi Géza Kórház Csecsemő- és Gyermekosztálya. Az intézményben lábadozó gyermekek közül lesz aki meg is kaphatja az ajándékot.

8 éve nem változott a közalkalmazotti bértábla, a közszolgák 2/3-a minimálbérért dolgozik évek óta -mondta tájékoztatóján Radócz Zoltán önkormányzati képviselő és Györfi Mihály az MSZP Szolnoki Választókerületének elnöke. A politikusok azért csatlakoztak a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete mára meghirdetett sztrájkjához, hogy felhívják a figyelmet a közalkalmazottak megélhetési gondjaira.

Most már biztos, hogy a Tiszán létesülő kiemelt vízitúra megállóhelyek egyike Szolnok lesz. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség fejlesztési terveit ugyanis az irányító hatóság jóváhagyta és 100%-os támogatásban részesítette. A beruházás megvalósításához szükséges megállapodásokat mai, soron kívüli ülésén hagyta jóvá a megyeszékhely közgyűlése.

Október másodikán az dől el, hogy Magyarország meg tud-e maradni Magyarországnak, vagy pedig tőlünk távol Brüsszelben a fejünk fölött döntik el, hogy kikkel kell kötelezően együtt élnünk – mondta tegnap Kövér László Jászberényben. Lakossági fórumot tartottak kedden a legnagyobb jász településen a kvótareferendumról.

A közigazgatási és munkaügyi bíráskodás 2013-as felállítása óta Szolnokon mennyiségi, minőségi és időszerűségi mutatók tekintetében is kiváló – mondta a a Szolnoki törvényszék elnöke mai sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a folyamatosan emelkedő ügyszám mellett is az eljárások döntő többsége egy éven belül befejeződik. Dr. Bana Imre, Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnöke beszámolt az éves statisztikáról és a közigazgatási bíráskodás átszervezésével kapcsolatos törvénytervezetről is szólt.

Derűs órák (2016-09-14 17:35:29)

Derűs órák az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban. Őszi mulatságra hívta tagjait a 22 klubot tömörítő Szolnok Városi Klubok és Nyugdíjasok Érdekvédelmi és Kulturális Egyesülete. A rendezvény késő délutánig tartott.

Újabb sikeres művészcsere ért véget a németországi Reutlingen és Szolnok között. A program eredményeként született meg Ulrich Wirner 74 képből álló kiállítása a Művésztelepen.

Exportra fel gazdasági fórum (2016-09-13 17:07:51)

"Exportra fel!" A cégek külpiacra lépésének ösztönzése, a támogatások megismertetése és a hazai beszállítói kapacitások fejlesztése érdekében rendeztek gazdasági fórumot szolnoki vállalkozók részére. A magyar gazdaság fejlődéséhez egyre több exportőr vállalkozásra van szükség -hangzott el a konferencián.

Betöltötte a kilencvenet (2016-09-13 17:09:36)

90. születésnapja alkalmából köszöntötték hétfőn Csengeri Bálintot. A Kertvárosi Közösségi Házban tartott rendezvényen a város köszöntését is fogadhatta az ünnepelt.

19. alkalommal tartottak Levéltári Napot Szolnokon. Az egész napos szakmai konferencián elsősorban helytörténeti vonatkozású előadásokat hallhattak a szakembere, de kitekintésként Széchényi életművéről, céljairól is új nézőpontot ismerhettek meg.

A második világháború borzalmai, Szolnok bombázása, Budapesti ostroma, orosz hadifogság, menekülés, szerelem és hit. Ez mind benne van a fiatal Verseghys diák történetében, aki 1956-ban hagyta el az országot, hogy végül Amerikában kezdjen új életet. Dr. Szele György tegnap mutatta be a megyeszékhelyen első "Egy Széchenyi varázsa" című regényét.

Ciprusi misszió (2016-09-13 14:59:03)

Harminchat békefenntartó katona indul holnap Ciprusra, egyéves kiküldetésre. A kontingenst ma búcsúztatták a helikopterbázis művelődési otthonában.

Negyedik alkalommal rendezték meg a kengyeli Büszke Vidék Fesztivált. A három napos rendezvény idén nem csak a helyik körében volt népszerű.

18. Szolnoki Gulyásfesztivál (2016-09-12 17:54:50)

A becslések szerint csaknem 40 ezer látogatója volt az idei gulyásfesztiválnak. A rendezvényre érkeztek résztvevők egyebek mellett Finnországból, Németországból, Lengyelországból és Ausztriából is. Az idei gulyáskirály a Viharsarokból érkezett.

Ősszel megkezdődik a szolnoki citromsavgyár építésének előkészítése. Az információt a beruházó cég vezetője is megerősítette. A kínai delegáció szombaton nem csupán a várossal, a megyével is megerősítette kapcsolatát- így hozzávetőleg két év múlva tartományi szinten is megindulhat a partnerség kiépítése.

15 évvel ezelőtt omlottak össze a New York-i World Trade Center ikertornyai. A terrortámadásban közel 3000-ren haltak meg köztük mintegy 400 tűzoltó. Rájuk emlékeznek minden évben a világ tűzoltóságain egy perc szirénázással és sorfallal.

V. Tóth Éva kiállítás (2016-09-12 12:20:44)

V. Tóth Éva festményeiből nyílt kiállítás pénteken az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban. A különleges hangulatú képek szeptember 30-ig tekinthetők meg.

Szoptatás világnapja (2016-09-09 17:10:24)

Az anyatejes táplálást segítendő délelőtt a szolnoki édesanyáknak szerveztek ünnepséget és kiállítást, délután pedig az ország védőnőit várták szakmai konferenciára.

Volt tájékoztatás, vagy sem? A Szántó körút Várkonyi tér, Pozsonyi út körforgalmak közti szakaszán forgalmi rend változtatást tervez a városvezetés, ezt a lakók egy része ellenzi. Kétsávos útról, megszűnő és új építésű parkolókról szól a vita. A szocialisták és a lakók szerint nem kaptak tájékoztatást, a Polgármesteri Hivataltól kapott információ szerint hirdetmény útján informálták a környékbelieket.

Szeptember 13-ig igényelhető az iskolákban az ingyenes méhnyakrák elleni védőoltás. Aki elmulasztja az igénylőlap kitöltését, ősszel az oltások megkezdésénél már nem kérheti a vakcinát.

Már nem legelnek lovak és tehenek a Széchenyi lakótelepi Botár Imre út és Karczag László út végén. Lakossági bejelentés alapján nemrégiben indult hatósági eljárás az ügyben. A Közterület-felügyelet munkatársai az elmúlt hetekben rendszeresen ellenőrizték a területet. Megtalálták a lovak tulajdonosát és közigazgatási hatósági eljárást indítottak

Ops Libris – régi könyvek a Damjanich János Múzeum gyűjteményéből címmel nyílt tárlat az intézményben tegnap délután. Csaknem 200 kötetet, köztük több soha nem látott ősnyomtatványt állítottak ki. A kötetek egykor a ferences rend könyvtárát gazdagították. A Tárlatot a magyar ferences könyvtár és levéltár megbízott vezetője nyitotta meg.

Tegnap este a hagyományos motoros felvonulással megkezdődött, ma pedig a jótékonysági főzéssel folytatódott a 18. Gulyásfesztivál. A bevételt a "Minden Gyermek Fontos" Családbarát Egyesület kapja.

Megkezdődött a halak mentése Rákóczifalván. A foki gazdálkodás eddigi eredményei biztatóak, az idei szaporulat többségét pontyok és kárászok alkotják. A pontyok szelektálás után a Tiszában találnak új otthonra, a kárászokat pedig – mivel tájidegen halak- megsemmisítik.

Első közös programját tartotta tegnap este a Vállalkozók és Vezetők Klubja a Söráriumban. A fórum meghívott vendége Szalay Ferenc polgármester volt, aki a város jelenéről és jövőjéről tájékoztatta az érdeklődőket.

Az egyházi kulturális örökség turisztikai fejlesztésére nyílik lehetőség 7,3 milliárd forintos keretösszegig a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében. Szolnokra a „ hitvallók és vértanúk” zarándokútját tervezik. Az önrész nélküli előfinanszírozású 1, 5 milliárd forintos pályázat nagy fejlődést jelenthetne.

Átépül az Aranylakat (2016-09-08 16:30:09)

Nem rombolja tovább az egykor szebb napokat látott Aranylakat étterem a városképet. A több mint negyven esztendős épületet egy szolnoki cég megvásárolta és az elmúlt hetekben le is bontotta. Helyére egy exkluzív szolgáltató és lakóépület kerül majd, melyben kávézó, bisztró, Apartman hotel, és 17 penthouse lakás is helyet kap majd. A komplexum mellé kikötőt is építenek

Új, bárki számára elérhető, ingyenes, 300 órás nyelvtanulási lehetőség indul most szeptemberben, a jelentkezők esti tagozaton tanulnak majd - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán. A képzés Szolnokon és környékén is elérhető.

Karcagi festő szolnoki képeiből nyílt kiállítás a Szoboszlai Galériában. Kabai László több munkáját is a Tisza és Zagyva torkolata ihlette. Az alkotó egy interneten közzétett fotónak köszönhetően fedezte fel a megyeszékhely talán legszebb részét.

Sikeres a közmunka program Jász- Nagykun Szolnok Megyében. Ezt bizonyította egyebek mellett az a 27 kiállító, mely a megyei kormányhivatal jóvoltából a Kossuth téren mutatkozott ma be. A második Közfoglalkoztatási Kiállításon elhangzott, a megyében idén több mint 12 ezren jutnak jövedelemhez a köz érdekében elvégzett munkáért cserébe.

Heveny tüsszögés, fokozott orrfolyás, orrviszketés, orrdugulás, garatviszketés, fül és , szemviszketés, levertség. A magyar lakosság jelentős része szenved most ezektől a tünetektől. Elérte ugyanis csúcspontját a parlagfű koncentrációja Szolnok környékén is. Az időjárás miatt idén több a parlagfű, az irtást elhagyók elleni eljárások száma pedig duplájára nőtt.

A Parlament Felsőházi Termében adták kedden ünnepélyes keretek között az a Magyar Termék Nagydíj pályázat idei elismeréseit. Több kitüntetettnek szolnoki vonatkozása is van.

Csütörtökön a hagyományos motoros felvonulással megkezdődik a 18. Gulyásfesztivál, a város egyik legnépszerűbb, leglátogatottabb szabadtéri rendezvénye. Több száz bográcsban rotyog majd a legmagyarabb étel, a legfinomabb gazdája pedig idén is elnyeri a Gulyáskirály címet. A részletekről ma számoltak be a szervezők.

Megújult a szolnok.hu (2016-09-06 16:24:33)

Megújult Szolnok honlapja. Az új weboldal felhasználóbarátabb és egyszerűbben áttekinthetőbb lett. A tartalom mellett a külső is megújult, most már szorosan együtt működik a legnagyobb közösségi portállal is.

Szeptember 5-én Lőrinc belepisilt a dinnyébe. Tartja a hagyomány és a néphit. Az esős idő ellenére azonban még finom édes, friss, lédús a dinnye Szolnokon. Az árusok szerint szeptember végéig még kiváló minőségben kapható.

Az Ady Endre út és a Baross út felújítását követően sem álltak le a Modern Városok Program keretében megvalósuló rekonstrukciós munkálatok. Ezekben a napokban, hetekben is több helyszínen kell ideiglenes forgalomkorlátozásokra számítani.

Növelik a vízellátás biztonságát. Megkezdődött a Szántó körút egy részén az ivóvízhálózat rekonstrukciója. Jelenleg a Kolozsvári és Szántó körút kereszteződésében dolgoznak a Víz- és Csatornaművek szakemberei. A jelenlegi több, mint fél évszázados vasvezetéket, modern műanyagra cserélik. A vízellátás csak a bekötés napján szünetel majd pár órára.

Múzeum sajtótájákoztató (2016-09-06 13:25:20)

Ismét színes programokkal készül a Kulturális Örökség napjaira a Damjanich János Múzeum. Szeptember 17-én nyitott műhely, épület és tárlatvezetés és tabániak találkozója várja a szolnokiakat. Ezt megelőzően azonban egy különleges kiállítás nyílik a múzeumban, melynek keretében soha nem látott könyveket tárnak a nagyközönség elé.

Megnyílt a Szapáry Szalon (2016-09-06 12:34:47)

Időutazásra várta a szolnokiakat pénteken a város új közéleti szalonja. A Szapáry út történetét bemutató megnyitó előadást a Sziluett Művészeti és Alkotó Egyesület kiállítása előzte meg. A házigazdák folytatást ígérnek.

Pallasz Athéné tanévnyitó (2016-09-05 17:00:44)

290 elsős hallgatóval elkezdődött a 2016-17-es tanév a szolnoki Campusban, mely július 1-e óta a Pallasz Athéné Egyetem Gazdálkodási Karaként működik. Az új szervezeti forma az ország oktatási és gazdasági versenyképességének nüvelése érdekében jött létre -hangzott el a tanévnyitó szenátus ülésen.

Szakmai Tanévnyitó Konferenciát rendezett a Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ. A térség intézményvezetőit és pedagógusainak szervezett eseményen a legfontosabb változásokról is szó esett.

Civil kavalkád 2016 (2016-09-05 14:23:39)

A szolnoki napi programokhoz kapcsolódva idén is megszervezték a Civil kavalkádot. Szombaton sétáló utcává változott az eseménynek otthont adó Szapáry utca. A civil szervezetek számos színes rendezvénnyel várták a szolnokiakat. Több megyei hivatal és szervezet is részt vett a kavalkádon, hogy a szolnokiak jobban megismerhessék tevékenységüket.

Senior maraton (2016-09-05 14:22:08)

A Szolnok napi programok keretében 9. alkalommal rendezték meg a senior maratont. Az időseket megmozgató programra idén 23 nyugdíjas klubból érkeztek a futók.

Szolnok napja 2016 (2016-09-05 16:09:10)

Három napos programsorozattal ünnepelte Szolnok fennállásának 941. évfordulóját. Szombaton zsúfolásig megtelt a Hild tér, ahol egyebek mellett méhésznap, sportágválasztó, színpadi műsorok szórakoztatták közönséget. Itt szeletelték fel Szolnok 941 szeletes csokis kekszes tortáját is. Kihirdették a Szeretem Szolnok pályázat nyertesét, este pedig koncertek szórakoztatták a nagyérdeműt.

Koszorúzások Szolnok napján (2016-09-02 19:19:56)

Szolnok Napjához kapcsolódóan négy emlékhelyen: a Széchenyi városrészben, a Vasútállomásnál, a Katonai temetőben és a Szent István téren helyeznek el emlékkoszorúkat.

Ma mutatták be azt a vasúti mérőkocsit, amelyet a Szolnoki Járműjavítóban készítettek egy motorvonat és egy síndiagnosztikai jármű összeépítésével. Az új eszköz segítségével ezentúl gyorsabban és pontosabban kaphatnak képet a szakemberek a vasúti pálya állapotáról. A mérőkocsit hamarosan külföldön is bemutatják.

Szolnok napjához kapcsolódva csütörtökön este adták át az Ezüst Pelikán díjakat és a Szolnok Díszpolgára címet.

A JNSZ Megyei Pedagógiai Szakszolgálat életében is elkezdődött az idei tanév. A járások tagintézményeinek munkatárai ma tanévnyitó értekezleten találkoztak, ahol a változásokról és a feladatokról is szó esett.

Színházi évadnyitó (2016-09-01 19:46:25)

Idén is hat nagyszínpadi bemutatóval várja a színház szerelmeseit a Szigligeti. A teátrum vezetője Balázs Péter ma nyitotta meg a 2016/2017-es évadot. A szezon első előadása szeptember 22-én lesz, akkor az Anconai szerelmesek című komédiát láthatja a közönség.

REPTÁR átadás (2016-09-01 19:51:16)

Kitűnő landolással földet ért a szolnoki Reptár. Közép-kelet Európa legnagyobb repülőmúzeuma megnyitotta kapuját. Az ünnepélyes megnyitón az égből érkezett az olló is, mellyel átvágták az interaktív múzeum szalagját.

Megyei foglalkoztatási paktum (2016-09-01 19:49:46)

Látványos eredményt vár a megye vezetése a ma aláírt foglalkoztatási paktumtól. A dokumentum 2020 februárjáig irányozza elő a munkahelyteremtést és munkábaállást segítő projektek megvalósulását. A célra összesen mintegy 4.4 milliárd forint fordítható, hangzott el a megyeháza márványtermében.

Becsöngettek (2016-09-01 19:48:49)

1,3 millió diák kezdte ma a tanévet országszerte. A megyeszékhelyen 6000 általános iskolás, 2500 gimnazista, és 4500 szakképző iskolás diák ült ma be az iskolapadba. Az iskolakezdés nagyobb közúti forgalommal is jár, amire a rendőrség hívta fel a kisdiákok figyelmét.

Az elmúlt 2 évben 3 alkalommal próbálták betörni a szolnoki árvízvédelmi támfalmúzeum üvegét. A város védelmi rendszerének 2014-es átépítéskor az egykori támfal 8 méteres szakaszát -mintegy mementoként- meghagyták eredeti állapotában és az üvegen keresztül bárki láthatta. A múzeum továbbra is megmarad, viszont az egy tonna teherbírású üveget erősebbre cserélik, illetve ezentúl más műszaki megoldásokkal is védik.

Elkészült Zrínyi Miklós portréja. A Zrínyi emlékév kapcsán a szolnoki Soósur Georgius kapta a felkérést, hogy vesse papírra Zrínyit, mint egy hőst. A kép a Zrínyi múzeumban lesz látható.

Befejezeődött az Ady Endre és a Baross út aszfaltozása , így újra lezárták a Kossuth teret. A Szolnok Napi rendezvények miatt pedig további útlezárásokra kell számítani a következő napokban.

Múzsák kertje előadássorozat (2016-08-31 17:48:36)

Különleges előadásra hívja az érdeklődőket a Maláta Sörkert. "Nők a képzőművészetben" címmel interaktív, beszélgetős találkozót szerveznek szeptember 1-én 18 órától. A "Múzsák kertje" elnevezésű előadássorozat első állomásán Zsolnay László művészettörténész beszélget a vendégekkel.

MSZP sajtótájékoztató (2016-08-31 17:45:12)

A most kezdődő tanévben az állam teljesen elveszi az önkormányzatok oktatási és a megmaradt intézményfenntartási feladataikat - mondta mai sajtótájékoztatóján az MSZP országos elnökségének tagja. Király József hangsúlyozta: választási győzelmük esetén 2018-ban visszaadják a városoknak az iskolákat.

Szolnokon is számos programmal, eseménnyel tisztelegnek az 1956- os Forradalom és Szabadságharc 60. évfordulója előtt. Az emlékév kapcsán több helyi intézmény és szervezet is együttműködik az önkormányzattal, mely 10 millió forintot biztosít a lebonyolításra. A részletekről ma tájékoztatták a sajtó képviselőit.

Unokáját egyedül nevelő nagymama kér segítséget a Szolnok Segít Programban. Tartós élelmiszerre, mosógépre és hűtőre is szükségük volna.

Bejelentés alapján az albérletekben is vizsgálódhat a NAV. Az adóhatóság megkülönbözteti a hosszú időre szóló- és a rövid távú bérbeadást. Az előbbi a klasszikus albérlet, az utóbbi a pár vendégéjszakát feltételező jellemzően turisztikai célú bérbeadás. A lakástulajdonos több lehetőség közül választhat.

Richter cirkusz Szolnokon (2016-08-30 16:35:32)

Négy napra a Szandai rétre költözött a Richter Flórián Cirkusz. A 70 fős társulat a klasszikus állatos és artista számok mellett soha nem látott technikai produkciókat hoznak el Szolnokra. A cirkusz hat előadást tart a megyeszékhelyen.

Az ország legrégebbi, már 22 éve működő mentőcsoportjának talán ez volt a legszívmelengetőbb akciója. A napokban 6 kiskutyát és anyjukat mentették ki egy szolnoki vízátfolyóból az Életjel Mentőcsoport önkéntesei. A kutya család karanténben várja, hogy örökbe fogadják őket.

Nézőpontok fotókiállítás (2016-08-30 15:24:54)

Szolnok városnapi programsorozatának keretein belül nyitották meg a „Nézőpontok” fotókiállítást. Az Agórában kiállított fényképek a Jászkun Fotóklub és a békéscsabai Márvány Fotóműhely közös kiállítása.

Az iskolakezdés közeledtével az ország más részeihez hasonlóan Szolnokon is kampány indult a kábítószer, alkohol, a vagyon elleni bűncselekmények és az iskolai, családon belüli erőszak megelőzésére. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a sikeresen működő újvárosi ifjúsági klubban találkozott a környékbeli gyerekekkel.

33 tanszercsomagot vehettek át a rászorulók. Az iskolakezdési segítséget A Szolnok Segít Program résztvevői kapták.

Szolnok napja beharangozó (2016-08-29 17:55:26)

Egy héten keresztül tart a Szolnok Napjához kapcsolódó programsorozat. Minden napra jut valami, de az egyik legjobban várt esemény kétségkívül a Reptár csütörtöki átadása lesz. A legnagyobb forgatagra szombaton kell számítani, de a péntek kora esti katonazenekari találkozó is sokakat vonz majd a Tiszai Hajósok terére. A szervezők ma számoltak be a részletekről.

Sikeres volt az idei Parti-Túra (2016-08-29 17:57:51)

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar az 5. Parti-Túra koncertsorozat keretében szakított a hagyományokkal. Pénteken és szombaton nem csak a Tiszai -Hajósok Terén, hanem a Széchenyi Lakótelepen is hangversenyt adott a zenekar.

Újabb állandó kiállítással gyarapodott a Damjanich János Múzeum gyűjteménye. Péntek óta a híradástechnika, a televíziók és a rádiók közel 50 éves történetét is bemutatják, Vasziliádisz Anesztisz gyűjteményén keresztül.

Idén is kutatták a barlangot (2016-08-29 18:00:07)

Barlangász múzeum nyitására kérte föl Bükkzsérc önkormányzata a tiszaföldvári hajnóczisokat. Szolnoki és tiszaföldvári diákok fedezték föl 45 éve az Odorvári cseppkőbarlangot. Azóta minden évben expedíciót szerveznek a helyszínre. Nem volt ez másképp idén sem.

7 kategóriában 45 modellhajó állt rajthoz az Elektromos Hajómodellek Országos Bajnokságának szolnoki futamain ezen a hétvégén. A modellek egyedi építésűek, és akár 80 km/h-ás sebességet is elérhetik. A 25 versenyző hazánkból, illetve Szlovákiából érkezett.

142 szolnoki diák a polgármesteri hivatalnál és annak intézményeinél dolgozott a nyáron. A lehetőség mindkét fél számára gyümölcsözőnek bizonyult. A diákmunkára 4. éve ad alkalmat a város, idén azonban újdonságokkal is szolgáltak.

Buszjárat indul a RepTárba (2016-08-26 17:28:17)

A RepTár minél jobb megközelíthetősége érdekében az önkormányzat új járatot indít a vasútállomás és a repülőmúzeum között. Az autóbuszok szeptember 2-tól, ütemes menetrend szerint, 2 óránként közlekednek majd.

Reptár Szolnokon (2016-08-26 17:30:00)

Közel 50 repülőgép és helikopter, légvédelmi ágyúk, rakéták és repülőszimulátorok. Ez csak néhány azokból a látnivalókból amelyekkel a szolnoki repülőmúzeum várja látogatóit. A RepTárban tapinthatóvá válnak az elmúlt 100 év magyar vonatkozású repülőgépei, illetve az interaktív tárlókon a hadi aviatika történetével is megismerkedhetnek az érdeklődők.

33 méteres vízilabda medence épülhet a Martfű Termál Spa területen, ha az Invictus Úszó és Vízilabda SE TAO-s pályázata elnyeri a szükséges összeget. A szolnoki, ám martfűi telephellyel is rendelkező indította egyesület nemrég alakult, célja az utánpótlás nevelés. Ezen felül a halastó környezetét is bővítenék, 130 millió forintra pályáztak.

Útfelújítás (2016-08-26 16:11:41)

Több tíz kilométer utat, járdát és kerékpárutat újítanak fel 2017 tavaszáig Szolnokon. A beruházássor jó ütemben halad, a belvárosi legnagyobb útszakaszok rendbetétele hamarosan befejeződik. Az útfelújítás forgalmi rend változással is jár majd.

Több mint 200 millió forintból újítják fel és bővítik a Simon Ferenc úti bölcsődét. A beruházás keretében kettő új csoportszoba épül, illetve a főzőkonyhát is átépítik. A fejlesztéssel 28 férőhellyel bővül az intézmény. A munkák idején a gyerekek a Móra, a Jósika és a Kolozsvári úti bölcsődében helyezik el.

Sclerosis multiplexben szenvedő betegek egyesületeinek vezetői találkoznak Szolnokon a „Régiós összefogások” konferencián. A négy napos találkozó célja, hogy megismerjék egymás problémáit, lehetőségeit, illetve hogy tapasztalatot cseréljenek a résztvevők.

Szolnok ad otthont a Magyar Radiográfusok Egyesülete 19. Országos Kongresszusának. A három napos eseményen csaknem 270 képalkotó diagnosztikával foglalkozó szakember vesz részt. Az előadások többnyire a szakmát érintő technikai, technológiai fejlődésekről szól. A kongresszuson elhangzott: a képalkotó diagnosztika az egyik leggyorsabban fejlődő orvostudományi ág.

A diákok 60-65%-a ingyen kapja meg a tankönyveket a KLIK Szolnoki Tankerületében. A tankönyv és munkafüzet csomagokat legkésőbb a mai napon meg kellet, hogy kapják az iskolák. Úgy tudjuk, a határidő betartásával nem volt gond. A tanulók egyébként az intézmények által meghatározott módon és időpontban vehetik át az tankönyveket.

Dr. Kálmándi Mihály évtizedeken át volt Szolnok elismert és köztiszteletben álló orvosa. A róla elnevezett egészségügyi díjat 1994 óta adják át. A szaktekintély dédunokája filmes szeretne lenni, ma még az első lépéseknél tart. A tizenéves Christopher álma volt, hogy ellátogathasson a Szolnok Televízióba.

Jobbik sajtáj (2016-08-24 17:50:58)

A lakásproblémákkal küzdő fiatalok megsegítésére és támogatására 4 pontos programot dolgozott ki a Jobbik -hangzott el a párt szolnoki sajtótájékoztatóján. Szociális bérlakás építés, kollégiumi férőhelyek számának növelése, önkormányzati bérlakások építése és eladásra váró üres ingatlanok megvásárlása segítheti a lakhatást -mondta Galló György az ifjúsági tagozat szolnoki elnöke.

Lezárult a szúnyoggyérítési program az országban, így megyénkben is. Az elmúlt tíz hétben megyénkben hét település kért ismétlést, a legtöbb beavatkozásra pedig a Tisza-tó környékén volt szükség. A program során Szolnok térségében 42 ezer hektáron légi kémiai, további tízezer hektáron pedig földi kémiai módszerrel végeztek munkálatokat.

Kelendőek a Szigligeti Színház szabad bérletei. Eddig az összes állandó jegy ¾-e kelt el. Majdnem minden bérletből van még szabad példány, ez alól kivétel a két nyugdíjas szezon-ticket, amelyek már elfogytak.

Valamennyi önkormányzati lakásbérlőnek igazolnia kell, hogy nincs közüzemi tartozása, vagy a hátralékra a szolgáltatóval részletfizetési megállapodást kötött. Az ezzel kapcsolatos tájékoztató leveleket folyamatosan küldi ki az érintetteknek a Szollak Kft. Az ügyfeleknek 60 napjuk van a szükséges igazolások beszerzésére és bemutatására.

Kőleves főtt ma a Tabáni Tájházban. A ház munkatársai ismét mesejátékkal, drámapedagógiai foglalkozással várták a gyerekeket. Ezúttal a Kőleves című magyar népmesét dolgozták fel, sőt valóban meg is főzték a nem mindennapi ebédet.

Három napon át országszerte fokozott ellenőrzésekre kell számítani a közutakon országszerte. A rendőrök a sebességhatárok betartása mellett az alkoholfogyasztást is ellenőrizhetik.

Újra avatták a felújított I. és II. világháborús emlékművet Rákóczifalvát. A hősi halottak tiszteletére állított emlékműre az elmúlt időszak kutatásai alapján előkerült áldozatok nevei is felkerültek. A megemlékezést egy fotókiállítás is kísérte.

Albérlethelyzet (2016-08-23 14:15:41)

Kevés az albérlet, sok az igénylő. Szolnokon elsősorban a sportolók és az üzletemberek keresnek albérletet, nem egy esetben akár 100-120 ezer forintot is fizetnek egyért havonta. 40 négyzetméterestől a több száz négyzetméteresig minden típusú lakás megtalálható Szolnokon.

Erdélyi diákok a városházán (2016-08-23 14:13:54)

Közösségépítő programokkal, történelmi előadásokkal és kirándulásokkal telt az idei Szent Korona tábor. A résztvevő erdélyi diákok ma indultak haza Szentendréről, de útba ejtették Szolnokot is. A városházán Szabó István alpolgármester köszöntötte őket.

Ma van a totalitárius diktatúrák európai emléknapja. Az 1939. augusztus 23-án aláírt Molotov-Ribbentrop paktum emléknapján arra a több tíz, vagy akár százmillió emberre emlékezünk, akik a nácizmus, vagy a kommunizmus áldozatai lettek.

50-60 kilós kenyerek indultak útnak augusztus 20-án Szolnokról. A Kárpát-medence kenyere megsütése program részeként a Művésztelepen a felvidéki, délvidéki, erdélyi és kárpátaljai magyaroknak is készült cipó. A településekre még aznap megérkezett kenyereket megáldották és szétosztották a jelenlévők között.

Kárpát-medence kenyere 2016 (2016-08-22 18:29:32)

Minden eddigi rekordot megdöntve idén mintegy háromszáz kilogrammos lett a Kárpát-Medence kenyere. Az óriáscipó ezúttal is zentai kovászból, beregszászi forrásvízből, Révkomáromi pityókából, Parajdi sóból és alföldi lisztből készült. A Kárpát-medence kenyere a magyar nemzet határokon átívelő összetartozását szimbolizálja.

Fölszentelték szombaton a pápalátogatás emlékére emelt keresztet a Kőrösi úti temetőben. Az 1991- ben állított emlékmű állaga az elmúlt 25 év során annyira megromlott, hogy elkerülhetetlenné vált felújítása. Az újraavatáson köszönetet mondtak mindenkinek aki részt vett a munkában.

Vízi és légiparádé (2016-08-22 18:28:08)

Idén is óriási sikert aratott az augusztus 20-i víziparádé és honvédségi bemutató. Az érdeklődők megismerkedhettek a flyboarddal, majd két izgalmas jet ski versenyt szurkolhattak végig. Mindezek után is marad izgalom, hiszen a honvédség megmutatta mit kell egy vízi csata esetén.

A nemzet egységét a keresztény Európa értékeinek megőrzését helyezi előtérbe idén is az ünnep. A Vártemplomban tartott szentmisét celebráló Máthé György esperes- plébános államalapító királyunk szívós kitartását, elkötelezett tenni akarását állította példaként a ma embere számára.

21-ik alkalommal is megtöltötte a Tisza hajósok terét az Örökség Világzenei Fesztivál. Az augusztus 19-től 21-ig tartó koncertsorozaton közel 20 előadó és együttes lépett színpadra. A fesztivál idén is nemzetközi jelleget öltött.

Művésztelep rendezvények (2016-08-19 19:33:14)

Adásunkkal egy időben is sül az idei első, 300 kilogrammos óriáskenyér a Művésztelep kemencéjében. Az augusztus 20-i Kárpát-medence kenyere ünnepségsorozat részeként azonban nem csak óriáscipó készült a fás ligetben. Festők alkottak, művészek mutatták be installációjukat, a színpadon pedig zenekarok, énekesek és színjátszók szórakoztatták a közönséget.

60 katona 2 helikopter hajó és csónakok. Holnap ismét lesz augusztus 20-i légi és viziparádé Szolnokon. A látogatókat ezúttal is a Tisza parton várják.

Több mint kétmilliárd forint adósságot halmozott fel a Hetényi Géza Megyei Kórház a tavaly áprilisi adósságkonszolidációja óta. Az országban több kórháznak milliárdos tartozása van. Az állam által fenntartott intézmények tartozásállományának június végi listáján a a szolnoki intézmény a hatodik helyen szerepel. A Hetényi egy hónap alatt átlagosan 150 millió forinttal növeli adósságát.

Több mint harminc millió forint értékben végeztek karbantartási, felújítási munkálatokat a Szolnok Városi Óvodákban. Volt köztük nagyobb beruházás is, komplett tetőcserét végeztek a Kertvárosi Óvodában, akadálymentesítették a Tündérkertet és a Mátyást. Emellett 9 óvoda kap új udvari játékokat, melyeket szeptember közepéig telepít majd a kivitelező.

Keresik a "Nagy háború" elesettjeit. Egyre több település él a megyei levéltár nyújtotta új szolgáltatással. Felkérés esetén a szakemberek segítenek kiegészíteni a I. Világháborúban elesett helyiek névsorát, ami azért különösen fontos, mert sok helyen most újítják fel a kort megidéző emlékműveket.

Ismét trükkös csalók csaptak le Szolnokon. Újból telefonon keresztül csaltak ki több tízezer forintot egy hölgytől. A rendőrség fokozott óvatosságra int, a tolvajoknak ugyanis több módszerük is.

Megyei díjak átadása (2016-08-18 18:28:30)

Köszönetet mondtak a legjobbaknak. Több tucat elismerést adtak át délelőtt a kultúra, a művészet, az oktatás, a közigazgatás, az egészségügy és a gazdaság terén kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyeknek. Az ünnepelteket augusztus huszadika alkalmából a megyeháza dísztermében köszöntötték.

Már csak két napjuk van a színházkedvelőknek megújítani bérleteiket. Pénteken és hétfőn tehetik ezt meg, utána szabad a vásár. A szolnoki Szigligeti Színház 98%-on felül értékesít, sőt évről évre érkeznek új nézők is.

Begyújtották a kemencét (2016-08-18 18:26:23)

Már befejeződtek az első próbasütések a Művésztelepen. A kemence hőfoka lassan eléri azt a szintet, amire a 300 kilogrammos Kárpát-medence megsütéséhez lesz szükség. A pékek is megérkeztek, így hamarosan minden készen áll az augusztus 19-től 20-ig tartó program megrendezéséhez.

Zentán jártunk (2016-08-17 17:13:36)

Zentán már készülnek az augusztus 20-i Kárpát-medence kenyerének megsütésére. A Szolnok Televízió által szervezett kenyérsütéshez a Vajdaságból érkezik majd a kovász, mely lelkét adja majd az óriáscipónak.

Patkányirtás (2016-08-17 17:05:17)

Szolnok több pontján is patkányok keserítik meg a mindennapokat. A városi irtás ma lezárult, a csapdák újratöltése pedig folyamatosan zajlik. Az akció összesen 29 millió forintba kerül. Hasonló mértékű patkányirtásra 2000 óta nem volt példa.

Megérkezett az Eötvös cirkusz (2016-08-17 17:11:41)

Szolnokra érkezett a világhírű Eötvös cirkusz. Az ötven fős társulat eddig nem látott produkcióval készül: egy időutazás segítségével vezetik be a nézőket a cirkusz különleges világába. A társulat ma rövid időre lebénította a forgalmat a városban: hangos felvonulással köszöntötték a szolnokiakat.

Jól teljesít a Tisza- tó (2016-08-17 17:42:16)

Bár a szezon a végéhez közeledik, még mindig sokan érkeznek a Tisza-tó partjára. A szálláshelyek üzemeltetői szerint van esély rá, hogy 2016- ban a tavalyinál is jobb eredmények születnek.

I. nyári vonós mesterkurzus (2016-08-17 17:09:37)

Hétfő óta tart az I. szolnoki nyári vonós mesterkurzus a Bartók Béla Zeneiskolában. Az önkormányzat támogatásával hétfőn indult el a négy napos tréning. Az órákat szakavatott művészek, Banda Pál és Berényi Zsuzsa vezetik.

A zajvédő fal megépítését sürgetik a vasút melletti, Thököly úti felüljárótól a Zagyva vasúti hídig fekvő utcák lakói. A megrepedt házfalak és zavart TV adások, bosszúsággal kísért pihenések is indokolják kérésüket-vélik. A tervek elkészültek, forrás azonban nincs.

Legyen az Tiszaligeti strand az év fürdője. Hogy ez a megtisztelő cím a városé lehessen, nem kell mást tenni, mint szavazni az interneten keresztül Szolnok 8 hektáros strandjára. A Magyar Fürdőszövetség és a termálfurdo.hu közös pályázatán a fürdők három kategóriában versenyeznek egymással. A szolnoki az „Év fürdője 2016” címet nyerheti el.

A bűnmegelőzés érdekében együttműködési megállapodást kötött a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság és a Középkelet-Magyarországi Közlekedési Központ. Ennek részeként a helyi járatos buszokon már megjelennek a zseblopásra figyelmeztető piktogramok és hangosbemondón keresztül is több hasznos tanács jut el az utasokhoz.

Komáromban jártunk (2016-08-16 16:01:21)

Megjártuk a Felvidéket is. Hétfőn Észak- Komáromba utaztunk, ahonnan burgonyát hoztunk. A Kárpát- medence kenyerének tésztájába szánt alapanyagért cserébe alföldi liszttel kedveskedtünk. Augusztus 20- án ismét Szolnokra várjuk a helyi pékmestert.

Augusztus 28-án reggel kilenckor megfordul a Dózsa György út és az Arany János út behajtási iránya. A változtatásra azért volt szükség, mert az utóbbi időben megszaporodtak a két utca környékén az anyagi káros balesetek. A közlekedőket lámpa is segíti majd. A város szórólap segítségével értesíti ki az érintett utcákban élőket.

Holnaptól Lamos Imre nyugállományba vonulása miatt új parancsnok vezeti az MH 86. Szolnok Helikopter Bázist. Dr. Koller József ezredes hét évig parancsnokhelyettesi tisztséget töltött be az ország egyik legjelentősebb katonai bázisán, így nem lesz számára ismeretlen a feladat.

Rendkívüli közgyűlés (2016-08-15 18:26:24)

A soron kívüli testületi ülésen további pályázatok sorsáról is döntöttek a képviselők. Ennek megfelelően felújítják a Mester úti laktanya helyét és az oda vezető utat, bővítik, illetve átépítik a Simon Ferenc úti bölcsődét és a Hold úti Óvodát. A testület határozata alapján hamarosan rendbe teszik a Tisza parkot és a Tüdőkórház parkját is.

Soron kívüli közgyűlésen döntött Szolnok megyei jogú város képviselő testülete a Mester út és környékének rendbetételéről. A több, mint 2 milliárd forint összértékű beruházás híd- és útfelújítást is tartalmaz. A közgyűlést követően Szalay Ferenc polgármester aláírta a Magyar Államkincstár képviselőjével a fejlesztés támogatási szerződését is.

Szombaton hivatalosan is megkezdődött az október 2-i népszavazást megelőző kampány. A választási eljárásról szóló törvény szerint ugyanis a kampány 50 nappal a voksolás előtt kezdődik és a szavazás napjáig, annak befejezéséig tart. A mai nappal befejeződött a választók értesítése is, a posta mintegy 8 millió borítékot kézbesített ki.

Vasárnap este negyed hat körül kisiklott egy személyvonat az újszászi vasútállomáson. A baleset következtében több vonalon jelentős késések voltak. A balesetben senki sem sérült meg.

Partitúra – Varnus Xavér (2016-08-15 14:06:18)

Hatalmas sikert aratott a „Parti-túra Szolnoki Szimfonikus Nyár” első koncertje. Szombaton este nem mindennapi parádé részesei lehettek a fesztivállátogatók, ugyanis Varnus Xavér orgonaművész közreműködésével, Izaki Maszahiro vezényletével egy nagyszabású orgona estet hallhatnak szimfonikus zenekari kísérettel.

Lipóton jártunk (2016-08-15 13:35:00)

A Kápát-medence kenyere programban a Lipóti pékség képviseli a magyarországi pékeket. Stábunk ellátogatott a dunántúli községbe, ahol bejárhattuk az üzemet is.

Elbúcsúztatták Szurmay Ernőt. Szolnok Díszpolgára, aki irodalmi műveltségével, pedagógiai jártasságával, humánumával és egyéniségével maradandót alkotva lett a város kulturális életének egyik meghatározó személyisége, a Verseghy Ferenc Könyvtár egykori igazgatója 93 éves korában hunyt el.

Hamarosan virágzik a parlagfű (2016-08-12 17:30:02)

40 milliárd forint évente. Ennyit költenek a parlagfű-allergiások a tüneti kezelésekre. A növény már szórja pollenjeit, és bár az irtás kötelező: lépten -nyomon parlagfűbe botlunk.

Folytatódott a Hetényi Géza Kórház Gyermekosztályának festése. A különleges és hagyományteremtő akciók során önkéntesek varázsoltak mesehősöket az egyes részlegek falaira

Elimeréseket adtak át az arra érdemes katonáknak és megkoszorúzták a Repülők emlékművét azon a Nagyboldog Asszony napi ünnepségen, melyet a Repülők védőszentjének tiszteletére rendeztek. Az ünnepségen szó esett a mai katonák helytállásáról is. A magyar katonai repülés a magyar légierő, a magyar haderő és az egész magyar társadalom történetének szerves része.

17 kárpátaljai gyermek és három kísérő vesz részt a Nefag Zrt. erdei táborában. A vendégek hétfőn érkeztek, azóta kirándultak, strandoltak valamint megismerték az Alföld növény és állatvilágát. A táborba azok a gyerekek jöhettek el, akik szép eredményt értek el a Kárpátaljai Református Egyházkerület szemléjén.

Hangay Szabó László szobrászművész alkotásaiból nyílt kiállítás tegnap délután a Damjanich János Múzeumban. A Tiszai sellők című tárlat különös mítoszvilágba kalauzolja a látogatókat. A sellők és kérészek augusztus végéig díszítik a múzeum Folyosó Galériáját.

Mára virradóra teljesen kiégett az a szandaszőlősi lakás, amely tetőszerkezetébe villám csapott. A lángokat a szolnoki tűzoltók fékezték meg, viszont az oltás idejére 15 embernek el kellett hagynia ingatlanát. A balesetben senki sem sérült meg.

Az Ady Endre úton folytatódnak, míg a város más részein megkezdődnek az út- és járdafelújítások. A beruházás-sorozathoz a Modern Városok Program keretében kapott 4 milliárd forint nyújt fedezetet.

Bevásárlás az iskolára (2016-08-11 16:16:13)

Elkezdődött a tanszerek beszerzése Szolnokon is. A legtöbb üzlet különféle akciókkal várja a diákokat és a szülőket. Az árak mellett érdemes megnézni a minőséget is. Az olcsóbb füzetek lapjai pl. nehezebben radírozhatók.

Éremesővel érkeztek haza a szervátültetettek a 9. Európa Bajnokságról. A Szervátültetettek és Művesekezeltek hazai csapatában 3 szolnoki sportoló is érmet szerzett.

Lovak a Széchenyi lakótelepen (2016-08-11 16:21:34)

Tehenek és lovak legelnek a Széchenyi lakótelepi Botár Imre út és Karczag László út végén. Az állatok egyre jobban zavarják az ott élőket. A legelő önkormányzati tulajdonban van, az állatok tulajdonosa ún. mezei szabálysértést követ el., hisz jogtalanul legelteti állatait.Az ügyben hatósági eljárás indult.

Lisztet hoztunk Jászberényből (2016-08-11 16:13:25)

A jó lisztet biztosítják. Idén is a jászberényi Szatmári Malom adja a Kárpát-medence kenyértésztájának alapanyagát. A 600 kilogramm, kiváló minőségű lisztet a Szolnoki Sportcentrum segítségével ma hozta el stábunk a Jászságból.

Trükkös tolvajok a megyében (2016-08-10 18:35:06)

Trükkös csalók csaptak le a megyében. Karcagi és mezőtúri áldozata is van azoknak a tolvajoknak, akik telefonon csalnak ki idősebb emberektől több tízezer forintot. A rendőrség óvatosságra int, a tolvajoknak ugyanis több módszerük is.

Megnyílt a Nagykőrösi Nemzetközi Művésztelep kiállítása. A tárlat a Szolnoki Művésztelep KERT Galériáján szeptember 4-ig tekinthető meg.

Két új taxiállomás Szolnokon (2016-08-10 18:31:46)

Hétfőn megszűnt a Kossuth út Árkád Üzletház előtti taxiállomás. A taxidrosztot a Kossuth térre és a Baross úti parkolóba helyezték át. A megüresedett állomást áruszállítók használhatják majd, de csak engedéllyel és korlátozott ideig. A taxisok egyelőre szokják új helyeiket, de nemcsak ők, utasaik is.

A fogvatartottak bevonásával 25 zárkát újítottak fel a szolnoki börtönben. Az európai előírásoknak megfelelő : leválasztott mellékhelyiséget alakítottak ki. Maguk a fogvatartottak is dolgoztak, sokan büntetésüket töltve ismerték meg a munka fogalmát.

Erdélyben jártunk (2016-08-10 18:29:11)

Stábunk tegnap késő este érkezett meg Erdélyből, ahonnan Kolozs megyei búzát és Parajdi sót hozott haza a Kárpát-medence kenyeréhez. Diószegi László sepsiszentgyörgyi pékmester azt mondta: nagy kihívás lesz a 300 kilogrammos kenyér megsütése, de bízik benne, kollégáival együtt ezt a feladatot is megoldják.

Ebben az évben közel 70 általános iskolás gyermek vesz részt a Szolnoki Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési és Életmód Táborában. A 8. alkalommal megrendezett egy hetes rendezvényen a gyerekek a többi között csapatépítő foglalkozásokon, drogprevenciós előadásokon vesznek részt, de emellett honvédségi akadály pályát is teljesítettek és a mai nap a kommandósok életébe is betekinthettek.

A városban 14 társasházon dolgoznak ezekben a hetekben is a szakemberek. Az Otthon melege program segítségével nyílászárókat cserélnek és hőszigetelik az épületeket. Várhatóan a fűtési szezonra végeznek. Így a téli gázszámla már kevesebb lehet. Ez 529 lakást érint és mintegy 640 millió Ft értrékről van szó.

Két éve nyitotta meg kapuit Szolnokon a megyei rendőr-főkapitányság prevenciós irodája, amelynek elsősorban az a célja, hogy az áldozattá válást megelőzze. Többek között a trükkös lopások elkerülésében és otthonaink védelmében kaphatnak tanácsot az érdeklődők.

Nyári élményeiket örökítik meg a szajoli kerékpáros aluljáró falán általános iskolás gyerekek. A diákok több táborban jártak ebben az évben, amelyek legjellemzőbb és legmaradandóbb pillanatait festették meg ecsettel, hengerrel és sprével a mai napon.

Újabb információs füzettel gazdagodhat a Damjanich János Múzeum. A Nívó-díjas múzeumpedagógiai kötettel is rendelkező intézmény a Galériáról szóló kötet után a Tabáni Tájházról is kiadna egy füzetet.

29. alkalommal rendeztek nemzetközi mézvásárt és méhésztalálkozót Jászberényben. A méhészeti termékek és a mézkülönlegességek vására mellett élő méhkaptárat is láthatott a közönség.

4 új, ólomüveg ablakkal gazdagodott a Xavéri Szent Ferenc Kápolna. A Verebes György által megálmodott és elkészített ablakokat a vasárnapi szentmisén áldották meg.

Séf Randevú (2016-08-08 17:00:41)

Két napos gasztro-piknik várta az érdeklődőket pénteken és szombaton a Hild téren. A Séf Randevún 15 -féle ételt kóstolhatott a közönség.

Telekom hálózat fejlesztés (2016-08-08 16:51:53)

Szolnokon is fejleszti széles sávú internet elérését a Magyar Telekom. A távközlési hálózat kiépítésének, illetve modernizálásának második üteme augusztus 1-én kezdődött Szandaszőlősön.

I. Életadó Családi Fesztivál (2016-08-08 17:03:12)

Az augusztus elsejei szoptatás világnapjához kapcsolódva szerveztek családi napot a Széchenyi lakótelepen. A Zöld ház előtt színes programok és előadások várták az érdeklődőket.

Egész héten magyar és román rendőrök ellenőrizték a közlekedőket Szolnok útjain. Az együttműködés célja egymás munkájának segítése. A tapasztalatok hasonlóak, mindkét országban ugyanazokat a szabálysértéseket követik el leggyakrabban, így ma is szabtak ki ittas vezetés, gyorshajtás és tiltott helyen előzés miatti büntetést.

TAXI (2016-08-05 17:27:47)

Megszűnik az Árkád Üzletház előtti taxiállomás. Az önkormányzat döntése nyomán viszont két helyen is új parkolókat festenek fel számukra. Arra voltunk kíváncsiak, elégedettek- e a szolnokiak a szolgáltatással?

Ma van a sör világnapja. A legkülönfélébb kinézetű, színű és ízű ital évszázadok óta népszerű, és ez a népszerűség a nyári nagy melegben csak fokozódik. A szolnoki Sörárium július 22-én nyitott, ahol a helyi gyártású sörök mellett más különlegességeket is megkóstolhatnak a betérők

2012 januárja óta működik az önkormányzattal szoros kapcsolatban a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Oltalom Idősek Otthona. Az intézmény naptárjában piros betűs alkalomnak számított a csütörtöki nap.

Több ezer rászorulón segít a Magyarok Kenyere program. Ebben az évben országszerte, illetve Felvidéken, Délvidéken, Erdélyben, Kárpátalján és Moldáviában is gyűjtik a gabonát.

Reintegrációs őrizet (2016-08-04 18:37:04)

Országos viszonylatban mintegy 170 elítélt tölti jelenleg büntetésének utolsó hónapjait un. reintegrációs őrizetben. A Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Büntetésvégrehajtási Intézetből is majd tucatnyian kaptak ellenőrzött eltávozást, hogy időben megkezdhessék visszailleszkedésüket a mindennapi életbe. A tapasztalatokat összegezték ma a szakemberek és az érintettek.

Valamennyi szolnoki iskolában zárt kapukat találunk. Szerdánként tartanak ügyeletet. Így erre a napja időzítették a tankönyv-kiszállítást is. Iskolánként változó, hogy még augusztusban, vagy majd a tanév első napján kapják majd meg a diákok a könyveket, a szülők pedig a befizetésre váró csekkeket.

Indul a Parti-Túra (2016-08-04 18:33:16)

A komolyzene ismét kiköltözik az utcára. Jövő szombaton indul útjára az 5. Parti-Túra. A 3 előadást tekintve most szakítanak a hagyományokkal és a nemcsak a Tiszai Hajósok Terén, hanem a Széchenyi Lakótelepen is rendeznek nagykoncertet. A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be.

Kárpátalja magyarlakta területeinek egyik legjelentősebb központjában, Beregszászon járt stábunk szerdán. Idén hatodik alkalommal sütjük meg a Kárpát-medence kenyerét, melynek összetevői az előző évekhez hasonlóan a Trianonban elcsatolt területekről érkeznek. Beregszászról a kenyér megsütéséhez szükséges vizet hoztuk.

Szolnok egyes városrészei is felfedezhetők a Xavéri Szent Ferenc Kápolna új, festett ólomüveg ablakain, melyek egyelőre még az alkotónál pihennek. Verebes György festőművész munkáit szentmise keretében áldják meg a hétvégén.

Kutyabarát üzlet (2016-08-03 19:19:29)

Egyre több kutyás család igényli, hogy együtt nyaralhasson kedvencével, de akár vásárolni is szívesen vinné a négylábút. Erre ma még kevés lehetőség van, de Szolnokon találtunk kutyabarát üzletet.

Kevés az anyatej (2016-08-03 18:48:22)

Kevés az anyatej a Szolnoki Anyatejgyűjtő Állomáson. Ma csak 11 babának tudnak segíteni, pedig van olyan csecsemő, akinek napi 600 ml tejet írt fel a háziorvos. A vérrel ellentétben az anyatejért fizet a Társadalom Biztosító: ma literenként 1800 forintot, de a hamarosan ezt 2700-Ft-ra emelik majd.

Országszerte most keresik a szeptembertől a felsőoktatásban tanuló diákok az albérleteket. Szolnokon azonban nem a diákok, hanem a sportolók vesznek ki több albérletet.

Lakatolj okosan! (2016-08-02 18:35:54)

Lakatolj okosan! Kampányt indított a rendőrség a kerékpártolvajok ellen, a biztonságos kerékpártárolás népszerűsítésére. Az akciót szórólapok hirdetik a város több pontján. Stábunk a vasútállomásnál járt, ahol köztudottan sokan hagyják magára biciklijüket.

Napokon belül véget ér az átfogó városi patkánygyérítési program első üteme. A fertőző betegségeket terjesztő rágcsálót speciális méreggel irtják. A legfertőzöttebb városrészekben többször is megismétlik a beavatkozást.

Újabb támogatások érkeznek az agrár-szektorba. Augusztus elseje óta közel 50 milliárd forint támogatásra pályázhatnak a gazdák öntözőrendszereik felújítására, vagy kiépítésére. A fejlesztések a terméshozam növekedésében is jelentős szerepet tölthetnek be a szakemberek szerint.

Elhunyt Szurmay Ernő (2016-08-02 18:33:33)

Elhunyt Szurmay Ernő. A város díszpolgára,kiváló tanár, nemcsak az oktatás, hanem a közművelődés, az irodalom, a színház és a könyvtárügy területén is maradandót alkotott. A Verseghy Könyvtár egykori igazgatója 93 évet élt.

7. Szolnoki Tuning Találkozó (2016-08-01 18:03:00)

Fanatikusok találkoztak Szombaton. Egyedi kialakítású és teljesen restaurált autók töltötték meg a Hild téri parkolót a 7. Szolnoki Tuning Találkozón. Volt olyan autó amelyen a fényezés, vagy a hangrendszer, vagy a motor teljesítménye volt különleges, de az érdeklődők olyan Alfa Romeo-val is találkozhattak, amely gyári állapotában is felvette a versenyt a többi járművel.

16. Strandparti Szolnokon (2016-08-01 18:00:12)

16. alkalommal jöttek az ország nyugdíjasai Szolnokra fürdőzni egy kellemes stranparti keretében. Az egész napos programon több mint 700-an vettek részt és a medencék mellett a kulturális programok is főszerephez jutottak

Átalakul a szertelen ifiház (2016-08-01 17:58:40)

Színpaddal, kávézóval és búbos kemencével is bővül az átalakítás alatt álló Szertelen Ifjúsági Ház. A 14 éve működő, fiataloknak hasznos és kellemes elfoglaltságokat nyújtó ház a jövőben még több programmal várhatja a betérőket.

Ma van a szoptatás világnapja. Az anyatejes táplálás semmivel nem pótolható. Ma már tudományos tény, hogy a cukorbetegség, a magas vérnyomás, sőt az allergia is megelőzhető, elkerülhető segítségével.

Tisza-parti nyár zárás (2016-07-29 17:06:39)

Utolsó állomásához érkezik szombaton a Tisza-parti nyár. A Hild térről motorok és tuning autók indulnak majd városi felvonulásra. Majd rockabilly hangulat és 1,5 órás Karthagó koncert várja az érdeklődőket.

Szeretem Szolnokot (2016-07-29 17:05:38)

Lehet még pályázni a "Szeretem Szolnokot" elnevezésű versenyre. Fotó, film, festmény, montázs vagy épp vers is kifejezheti mindazt, amit az alkotó gondol a megyeszékhelyről. Ilyen műveket várnak augusztus 14-ig a városháza szakemberei.

Visszatérőben a hollandok. Bizakodásra ad okot az idegenforgalmi szezon első fele. Jász- Nagykun- Szolnok Megye egyre népszerűbb turisztikai célpont. Ha a folytatás is hasonló lesz, akkor idén is rekord évet zárhatnak az idegenforgalommal foglalkozók. A külföldről érkezők újabban nem csak élményt, hanem biztonságot is keresnek.

17. Euroatlanti Nyári Egyetem (2016-07-29 17:03:36)

Szükség van a jó szakemberre! 80 rendőr, katona, bírósági dolgozó és doktorandusz vehette át az Euro-atlanti Nyári Egyetem elvégzését igazoló tanúsítványát. A hallgatók elsősorban biztonságpolitikai és globális kérdésekkel ismerkedtek meg.

„A DETOX nem buli!” (2016-07-29 13:14:58)

Évente mintegy 5-6000 esetben riasztják a mentőket alkoholos problémák miatt. Ezekből az esetekből, mintegy 4-500 esetben életmentő beavatkozásokra van szükség. Többek között ezért is fontos felhívni a figyelmet a mértéktartó alkohol-fogyasztás fontosságára.

Pécs mellett egy szolnoki lépcsőház is versenyben van egy villamosenergetikai napelemes pályázaton. A facebookon lehet szavazni, azért, hogy Szolnok révbe érjen. A Széchenyi lakótelep egyik legszebb 10 emeletes épületében az utóbbi években számos fejlesztést valósítottak meg.

Korai fejlesztésre is várják a gyerekeket a Pedagógiai Szakszolgálatnál. Évente csaknem 3 ezer gyermeket segítenek. Köztük sokan -a nullától öt éves korig zajló- korai fejlesztésben vesznek részt. A fejlesztet gyermekek fele normál óvodába járhat, egészséges gyermekként.

Napraforgó helyzetkép (2016-07-28 15:41:15)

Idén is rentábilis lehet a napraforgó termés a gazdáknak. Az időjárás ugyan veszélyeztette a vetési időszakot is, gombás megbetegedés mégsem támadta meg az állományt. A napraforgót pár hét múlva aratják.

Hétfőn nyit a Hild Könyvtár (2016-07-28 15:15:35)

16 év után megújul a Zöld Ház földszintjén működő felnőtt olvasó szolgálat. A Hild Könyvtárban a polcok többsége már a helyére került, ám akad még munka, amivel azonban a hétfői nyitásig garantáltan végeznek majd. Az intézményrész felújítása 8 millió forintba kerül.

Ezen a héten is több mint 100 szolnoki iskolás vesz részt a város ingyenes nyári napközis táborában. A sok játék mellett a tűzoltók, a rendőrök és a környezetvédők is színesítik a programkínálatot. Ezúttal pedig a védőnők tanították meg a gyerekeknek az egészséges életmód alapjait.

Zagyvarékasi gyilkosság (2016-07-27 18:15:18)

Továbbra is javító-nevelő intézetben maradnak az ez év januári, zagyvarékasi gyilkosság gyanúsítottjai. Féléves fogva tartást követően az ügyészség és a védelem is ezt kérte. A gyanú szerint januárban az édesanyát saját lánya, és annak barátja ölte meg.

Tegnap minden eldőlt. Este 8 kor nyilvánosságra hozták a felvételi ponthatárokat. Továbbra is népszerű az orvostudományi és közgazdász képzés, de az előző évek tendenciája megfordulni látszik és egyre többen jelentkeznek a pedagógus és mérnök szakokra is.

A Tabáni Tájházban kiállított 100 éves ladik ihlette azokat a meséket, amiket maguk a gyerekek találtak ki a mai különleges foglalkozáson. A Damjanich János Múzeum hasonló eseményekkel várja a múzeumlátogató felnőttekké váló gyermekeket.

Állásbörzét tart a MÁV (2016-07-01 15:17:41)

Több száz betöltetlen, vagy hamarosan megüresedő állás van a MÁV-nál. A közlekedési társaság ezért munkaerő-toborzásba kezdett.

Zöld lámpát kapott az M4-es (2016-06-29 18:49:13)

Zöld lámpát kapott az M4-es. A több, mint egy éve leállított építkezés körüli huza-vona végére pont került és már az első szakaszok megépítését pályáztatja a kormány. A beruházásnak 2018 végéig kell befejeződnie.

SzolnokTV Zrt. - 5000 Szolnok, Hild tér 1.
Tel: +36 56 426 244 Fax: +36 56 410 262
E-mail: szolnoktv@szolnoktv.hu
Média ajánlat | Impresszum