A városháza udvarán elhelyezett játszóház is mutatja a polgármesteri hivatal valóban családbarát munkahely. 2011 tavaszán a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága megújult formában és újragondolt tartalommal hirdette meg a Családbarát Munkahely pályázatot, amelyen közel 100-an indultak és 18-an nyertek – köztük Szolnok önkormányzata is. „Elemi érdeke minden munkáltatónak, hogy figyeljen arra, hogy stressztűrésben, jókedvben, pozitív motiváló hangulatteremtésben tegye oda magát.” - mondta Dr. Lepény Éva pszichoterapeuta. Nyolc óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás – ez lenne az ideáli, mondja a pszichoterapeuta. Hozzáteszi azonban, hogy Magyarországon nehéz olyan munkahelyet teremteni, ahol mindez megvalósul. A szolnoki polgármesteri hivatal viszont törekszik erre. Az önkormányzat vezetése valódi értékként kezeli a munkatársakat – mondta Dr. Sebestyén Ildikó jegyző és nyári próbajelleggel bevezetik a rugalmas munkaidőt is – ezzel kedvezve a családosoknak. „Pénteken lesz egy családi délelőtt, ahová a munkatársakat hívjuk el gyerekkel. Lesz játszóház, bábjáték, arcfestés, lufihajtogatás és gondoltunk a felnőttekre is. Nekik is játékos vetélkedők, íjászatot tanulhatnak.” - tette hozzá Dr. Sebestyén Ildikó a város jegyzője. Eddig már hat alkalommal tartottak családi délelőttöt valamint különböző programok segítették a dolgozók konfliktus kezelését és stresszlevezetését.