Volt olyan iskola, ahol már tavaly, de volt, ahol csak nyáron derült ki, hogy szeptembertől más intézménnyel közösen kezdik az oktatást. A 2008/2009-es tanévben Szolnokon több mint 10 iskolát érintettek az összevonások. A legnagyobb vitát kiváltó iskolaösszevonás a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és a Mátyás Király Általános Iskola ügye volt. A nehéz kezdetet problémamentes folytatás követte; mindkét iskola vezetője konszenzusra törekszik, és a közös programok mellett a két iskolának a saját hagyományai is megmaradtak. A Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola létrejöttét a szakképzésben bekövetkezett változások indokolták. Az új iskola öt tagintézményből alakult, így a munka összehangolásához az igazgatónak és a tagintézmények vezetőinek együtt kell működniük. A Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola szintén idén alakult, és négy tagintézményt foglal magába. Az összevonás után az első dolguk a tagintézmények működési feltételeinek kialakítása volt. Az intézményvezetők jóval a tanév kezdete előtt összeültek egyeztetni, hogy szeptember elsejére minden készen álljon. Így bár a tagintézmények vezetői és dolgozói még szokják az új rendet, ez nem okozott problémát az évkezdésben.