Szolnok TV

Ma 2025. Május 14. Szerda, Bonifác napja van.

A RENDSZERVÁLTOZÁS OKAIT TÁRTA FEL A TÖRTÉNÉSZ PROFESSZOR

A magyarországi rendszerváltozás okai címmel tartott előadást vasárnap délután a Verseghy Könyvtárban Romsics Ignác. A nemzetközileg is elismert történész szerint négy, jellemzően egymás hatását felerősítő ok vezetett az 1989-90-es rendszerváltáshoz. Ám a Széchenyi-díjas professzor szerint a demokratikus intézményrendszereket még harminckét év után is szokjuk, tanuljuk.


A hidegháború amerikai győzelemmel zárult a nyolcvanas évek végére, a szovjet blokkra erőltetett tervgazdálkodás becsődölt, az akkori állampárt, az MSZMP-n belül a gorbacsovi engedékenységen fellelkesült reformcsoportok, valamint a párton kívüli szervezkedések együttesen vezettek ahhoz, hogy megkezdődhettek a békés átmenetről szóló tárgyalások. Jóllehet ezek a nyilvánosság teljes kizárásával folytak, mégis ennek köszönhető, hogy ellentétben például Csehszlovákiával és Romániával, Magyarország békésen fordult rá új történelmi korszakra. A Széchenyi- díjas történésszel készített teljes interjút október harmincadikán, az önkormányzatiság harminckettedik évfordulóján láthatják.

Szerző