Hetek óta nyári üzemben működik a Véső út MÁV strand. A víz minősége kiváló, a lángos is finom -mondta kérdésünkre Rózsa József a Sportcentrum ügyvezető igazgatója: hozzátéve mindent megtesznek azért, hogy a házirendet betartassák azokkal is, akik nem a megfelelő módon viselkednek. ...
Újszászon is köszöntötték az egészségügyi dolgozókat Semmelweis-nap alkalmából. A jelenleg is praktizáló orvosok, védőnők mellett ezúttal sem feledkeztek meg a város orvosprofesszoráról, a 2013-ban elhunyt Dr. Szegedi Gyuláról. ...
Hárman vehették át idén a vármegyeszékhely legrangosabb egészségügyi elismerését. A Kálmándi- díj – fogalmaztak az esemény megnyitóján- több mint orvosszakmai elismerés..- Köszönet az odaadásért, főhajtás a mindennapos áldozatvállalásért. ...
Növelnék a hatékonyságot. Terepjárókat kapott a kormányhivatal. A 9 gépjárművet elsősorban a mezőgazdasági feladatok és támogatások ellenőrzésére használják majd. A „Technikai segítségnyújtás” pályázaton országosan több mint száz autót kapnak a vármegyék. ...
Ünnepi műsorral emlékeztek a jubileumát ünneplő zsinagógára és az egykoron virágzó zsidó közösségre Abonyban. A holokauszt áldozataira emlékeztek, majd zenei műsorral köszöntötték a 200 évet. Ahogyan elhangzott: a zsidóság és a város régi vágya, hogy mielőbb régi pompájában álljon a ma még kissé romos épület. ...
Újabb rekorddöntésre vállalkozott Sinka Zsolt, akit sokan csak Popeyként emlegetnek. A magyar erőművész korábban már autókat, kamionokat, daruskocsit, sőt, repülőt és tankot is elhúzott puszta erejével, kizárólag a fogaival tartva a kötelet. Hétvégén Mezőtúron egy több mint 18 tonnás kamiont próbált meg elhúzni, hogy ezzel megdöntse a „foggal elhúzott legnehezebb közúti jármű” Guinness-rekordját. ...