Szolnok TV

Ma 2022. Augusztus 9. Kedd, Emőd napja van.

A KÉPZŐMŰVÉSZET ÜNNEPE KEZDŐDÖTT SZOLNOKON

A Képzőművészet Ünnepe kezdődött Szolnokon. Tizedik alkalommal rendeztek installációval, műterem-látogatással, bronzszobrászati szimpóziummal és a Szolnoki Képzőművészeti Társaság festménykiállításával kulturális ünnepet a városban. A Magyar Festészet Napja országos rendezvénysorozat egyik karizmatikus állomása a szolnoki, nem véletlen, hogy az ország egészéről érkeztek művészek és érdeklődők a kiállítássorozat megnyitóira.

 


A művészet maga az élet, a legtisztább, legnemesebb formájában. Ennek a gondolatnak jegyében ünnepelték már tizedik alkalommal Szolnokon a Képzőművészetet. 160 alkotó 3 tárlaton, de ennél több helyszínen mutatkozott be. Installációk és tájba készített művészet csak az első állomása volt a szombati napnak. 

„Megpróbáljuk a közvélemény figyelmét ebben az időszakban a kortárs képzőművészetre irányítani, és a fontosságára annak, hogy a vizuális kultúra nem csak a magas kultúra, tehát a műtárgyak elkészítése és élvezete, hanem a környezetünk alakítása szempontjából is mennyire fontos.” -mondta Verebes György, a Művésztelep vezetője. 

 

A Szolnoki Művésztelep nyári, Bronzszobrászati Szimpóziumának alkotói a világtól elvonultan alkottak. Munkáikból nyílt kiállítás a Damjanich János Múzeumban.

„Kivételes helyzetben vagyunk, és azt is elmondhatom, hogy kellően irigyek ránk a szakmában a kollégák, mert amikor ide jönnek Szolnokra egy olyan miliővel találkoznak mi valóban csábító és ideális az alkotásra.”

„Szolnokon jó helye van a képzőművészetnek.” Ez már a Szolnoki Képzőművészeti Társaság „PART” elnevezésű kiállításának megnyitóján hangzott el. Különleges tárlat ez, hiszen a festmények egyszerre két helyszínen, a Művelődési Központban és a Galériában szólítják meg a nézőt.

Szalay Ferenc polgármester beszédében elismerően szólt a város kulturális intézményeiről. A Szigligeti Színház, a Damjanich János Múzeum, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar és a Művésztelep vezetői és szakemberi felpezsdítették a megyeszékhely művészeti életét, így 2035-ben pályázik Szolnok az Európa Kulturális fővárosa címre. A szolnoki művészet fejlődő, szerteágazó, színes és gazdag -mondják azok, akik találkoznak az alkotásokkal. Szolnok súlya nem csak a hazai, a nemzetközi képzőművészeti életben is jelentős -vallják a szakemberek. Ennek igazolása a Képzőművészet Ünnepe, melynek tárlatai december 15-ig tekinthetők meg.

Szerző
Szanyi Brigitta