300 MILLIÓBÓL ÚJULTAK MEG RÁKÓCZIFALVA ÚTJAI
Mintegy 55 000 négyzetméteren, 10 kilométer hosszon újították fel Rákóczifalván a belterületi utcák aszfaltburkolatát. A település szinte minden utcájában történt kisebb-nagyobb beavatkozás, számos helyen útalap készült. A fejlesztés 300 millió forint kormányzati támogatásból valósult meg.
Az elmúlt harminc évben nem volt hasonló mértékű beruházás a településen. A legtöbb utcában földút volt, most viszont Rákóczifalva minden utcáját aszfalt borítja.
Az elmúlt időszakban számos fejlesztés megvalósult a településen. Megújult az óvoda, a főtér, elkészült a Tűzoltóság és a polgárőrség központja, rákóczifalvi lakosok legfontosabb kérése azonban a belterületi utak felújítása volt.
A Szolnok környéki települések közül Rákóczifalva az egyetlen, mely nincs a Magyar Falu Program támogatott települései között. Itt ugyanis ötezer főnél magasabb a lakosságszám. A 300 millió forintos támogatás egyedi kormánydöntés eredménye – mondta Dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő.
Dr. Túróczi Imre elmondta: a munkagépek ugyan levonultak, de jövő év elején visszatérnek, hogy kijavítsák az esetleges hibákat.