A JÖVŐÉRT KÜZD
A jövőt képviseli a múlt erőivel szemben -mondta Dr. Csikós Attila. A Polgári Válasz Mozgalom országgyűlési képviselőjelöltje legfontosabbnak a fiatalok helyben tartását tartja, úgy véli a vidék Magyarországával a jelenleginél jóval többet kellene foglalkozni. A jelölt kampánya ssimbólumának a gyaloghidat választotta, hiszen az -mint jelkép- összeköti a két oldalt.
A gyaloghíd jelképe Szolnoknak és a régiónak is, egyszerre érzik magukénak az itt és a közeli településen élők. Dr. Csikós Attila a gyaloghidat választotta jelképül, hiszen ő is mindenki képviselője szeretne lenni. Mint mondta, jelenleg a politikai tábor kétfelé szakadt, köztük szakadék van, mely fölött nem ívelnek át hidak.
Dr. Csikós Attila hangsúlyozta, a 2018-as választások idején helyben az akkori ellenzék legtöbb szavazatát ő kapta. Véleménye szerint, az országban több településen nem a megfelelő személy képviseli az ellenzéket.
A kampányban az összefogással foglalkozott az ellenzék -folytatta a jelölt- de -ahogy mondta- a vidék Magyarországával is kellett volna. Legfontosabbnak a szolnoki fiatalok helyben tartását tartja, ehhez pedig munkahelyekre és lakhatás támogatásra volna szükség -mondta Dr. Csikós Attila