Szolnok TV

Ma 2025. Október 26. Vasárnap, Dömötör napja van.

MESEKÖNYVVEL IS ÜNNEPELTÉK A 145 ÉVES MEGYÉT

Rendhagyó testületi üléssel, majd egész napos programmal ünnepelte ma a megyei önkormányzat Jász- Nagykun- Szolnok Megye fennállásának 145. évfordulóját. Az esemény adott alkalmat két régen várt kiadvány bemutatására is.


Két napirendet tárgyalt tíz percet alig meghaladó rövidített ülésén Jász- nagykun- Szolnok megye közgyűlése. A képviselők a Bursa Hungarica önkormányzati ösztöndíjprogram pályázati forrásait hagyták jóvá, illetve az M4 szolnoki elkerülő pihenőhelyeire kiírt névpályázat előkészítéséről szavaztak…. Ezt követően kezdődött a megyeháza nagytermében az ünnepi program. A jászkun előljárók bevonulását követően Hubai Imre ismertette az emléknap jelentőségét. A megyei közgyűlés elnöke elmondta- bár az eseménynek még nincs komoly múltja, szükség van egy olyan közös ünnepre, mely identitásunkat erősíti. Kiemelt hangsúlyt kap a fiatal generáció megszólítása, melyet stílusosan egy mesekönyvvel és egy tankönyvvel tesz meg a megye.

 

„Mindkettő a gyermekeknek szól- kisiskolásoknak, illetve óvodásoknak. Különösen fontosnak tartottuk, hogy a projektben közvetlenül ezt a két korosztályt is megszólítsuk, hiszen megyei értékeink és gyökereink megismerését, a térséghöz való kötődés erősítését már a gyermekkorban el kell kezdeni.”

 

A megyetörténeti tankönyv eljut majd az iskolákba és a könyvtárakba, a pedagógusoknak pedig külön segédletet is összeállítottak. A szerzők történészek, néprajzosok voltak- nem úgy a MesélŐ című megyei mesekönyv esetében, melyet gyerekek írtak.

 

„Pályázati felhívásunkban olyan mesék beküldését kértük tőlük, amelyek a megye természeti, kulturális kincseinek a történetét, hagyományait szokásait mutatják be népmesei formában.”

 

A „megyei identitásfejlesztés JNSz megyében” címmel elnyert TOP pályázat által finanszírozott program a díszteremben tartott ünnepség után szakmai- és szabadtéri programokkal folytatódott.

Szerző
Tálas László