Szolnok TV

Ma 2025. Október 25. Szombat, Bianka napja van.

NYÍLNAK AZ ADVENTI ABLAKOK A KERTVÁROSBAN

Ismét kinyílnak az adventi ablakok a Kertvárosban. A tavalyi akció sikerén felbuzdulva 24 portát díszítettek, díszítenek fel karácsonyig. Az ablakkalendáriumnak elsősorban a kicsik örülnek, a vele járó munka viszont a felnőtteké. Tegnap az Alkony utcában kapcsolták be a fényfüzért.


Szaloncukor kínálás a kertváros egyik portája előtt. Izgalmas esti program kicsiknek és nagyoknak. A városrész portái a karácsonyi készülődés jegyében egyesével- a beosztott napok sorrendjében követik kalendáriumot, tudtuk meg Pomázi Erika ötletgazdától.

 

„Kitaláltuk, hogy más településeken, kis falvakban, városok kerületeiben már csináltak ilyen adventi ablakkalendáriumot, próbáljuk meg, hogy a Kertváros hogyan reagál erre a felhívásunkra. Tavaly kettő nap alatt elfogyott a 24 dátum és az idén már kérdezték, várták az itt lakók, hogy lesz- e az idén, lehet- e csatlakozni, újak is beléphetnek- e, lehet- e a tavalyi dátum, tehát tulajdon képpen a tavalyi nagyon jól sikerült szervezésnek köszönhetően az idén már csak az volt a érdés, hogy jó idő van- e arra, hogy sétáljunk esténként és gyönyörködjünk ezekben a fényekben, számokban és szinte műalkotásokban.”

 

Az Alkony úti porta az ötletgazdáé, az élmény viszont mindenkié.

 

„Az egyetlen ami fontos, hogy az aznapi dátumot amit ő vállalt, vagy amit kapott azt megjelenítse numerikusan is számmal valahol az ablakban, a kapun, a kerítésen, hogy a sétáló közönség jól lássa ezt a számot.”

 

A mobiltelefonok korában is érték a közös ünnepvárás, az emberi szó, a közösségi összefogás, melynek ékes példáját adja a Kertvárosi lakóközösség. A szent estéig tartó nonstop ünnepi staféta a Gagarin úti idősek gondozási központjában ér majd véget.

 

Szerző
Tálas László