ÁTADTÁK A FUTÓPÁLYÁT A TISZALIGETBEN
Megnyílt a futás szerelmesei előtt a Tiszaliget futópályája. Az 1 km hosszú kör a Csónakázó-tó melletti területen várja a sportolni vágyókat.
A minden edzést megelőző bemelegítés ez alkalommal sem maradhatott el. Nem árt a későbbiekben azoknak is így tenni, akik mozogni érkeznek a Tiszaliget futópályájára, melynek átadóján Szolnok polgármestere hangsúlyozta, a város gazdasági és oktatási stratégiája mellett kiemelt fontosságú a lakosság egészséges életmódra ösztönzése.
„A harmadik, ami kapcsolódik az elsőhöz és a másodikhoz, az egészséges életmódra nevelés programja. Ami arról szól, hogy a mindennapos testneveléssel, a szabadidős sportlétesítmények használatával város lehetőséget adjon, hogy lehetőséget adjon a város arra, hogy egészségben nőjetek fel.”- mondta Szalay Ferenc a város polgármestere.
Az ünnepségen részt vett Révész Máriusz kormánybiztos, aki köszöntőjében elmondta, a kormány célja, hogy olyan szabadidős sportolási lehetőségeket támogasson és valósítson meg, melyekkel a mozgás iránti érdeklődés folyamatosan fenntartható legyen.
„Nekünk olyan lehetőségeket kell biztosítanunk a fiataloknak, amik versenyképesek a mobiltelefonon futó, és egyébként nagyon izgalmas játékokkal. Az kell éreznie a gyermekeinknek és fiataljainknak, hogy mozogni, sportolni, vándortáborba járni az egy trendi, cool dolog.”-mondta Révész Máriusz kormánybiztos
Az 1000 méteres futókör a szolnokiakat minden évszakban várja. A pálya állapotára egy kiépített kamerarendszerrel ügyel a város.
„A pályát nem csak mi fogjuk vigyázni, hanem ti is. Nagyon kérjük, hogy vigyázzatok a pályára, bár kamerarendszerrel elvan látva, de nem szeretnénk visszanézni, hogy ki használta és milyen formában. Rollerrel, autóval, biciklivel, motorral és egyéb dolgokkal ne használjuk, mert gyorsan tönkre fog menni.”- mondta Lits László a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. ügyvezető igazgatója.
A nemzeti színű szalag átvágása után a Szolnoki Sportcentrum fiataljai avathatták fel a futópályát.