AZ EGÉSZSÉGÜGY DOLGOZÓI IS MEGMÉRETTETTÉK MAGUKAT
A megmérettetés jegyében telt a hét a Hetényi Géza Kórház Rendelőintézetében. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara területi szervezete a hét első felében a tanulóknak szervezett szakképzési versenyt, ma pedig az egészségügyben dolgozók mérettették meg magukat. A vármegyei döntőben négy csapat mérte össze tudását. A feladatok egy elméleti és két gyakorlati részből álltak. A versenyzők az újraélesztési, továbbá alap és szakápolási szituációs gyakorlatok mellett játékos feladatokban mérhették össze tudásukat. A vizsga legügyesebbjei képviselhetik vármegyénket az országos döntőben márciusban.
