AZ INTÉZMÉNYEKBEN IS GYŰJTENEK
Magánszemélyek, családi, baráti társaságok, munkahelyi közösségek kezdtek el azonnal gyűjtést szervezni a háború miatt menekülni kényszerülő családok számára. A legtöbb intézmény is csatlakozott. Szolnok óvodáiban és bölcsődéiben is rengeteg adomány gyűlt össze a napokban.
Szolnok óvodáiban is azonnal gyűjtést szerveztek a háború sújtotta területekről menekülő családok számára. Dolgozók, szülők és gyerekek is becsomagolták, amit otthon nélkülözni tudtak. Sőt sokan vásároltak is.
SZAMOSFALVINÉ TÖRŐCSIK IBOLYA intézményvezető Szolnok Városi Óvodák:
Nagyon sok nő, nagyon sok gyerek érintett ebben a krízishelyzetben, akik számára most a biztonság a legnagyobb kincs. Végiggondoltuk, hogy mi SZVÓ mit tehetnénk. Elsősorban a gyermekeknek és a gyermeket nevelő családoknak szeretnénk tevőlegesen segítséget nyújtani oly módon, hogy mivel 1800 kisgyermek jár ide, 360 dolgozó van nálunk.Őket szólítottuk meg, hiszen adni jó és ezt a címet is adtuk az adománygyűjtésnek.
Gyermekjátékokat, babaápolási kellékeket, tisztálkodós ezereket, plédeket, takarókat, édességeket, gyermekruhákat is várnak. Itt éppen a beérkezett gyermekruhákat válogatják a dolgozók.
Rengeteg szülő és nagyon sok dolgozó megmozdult erre a felhívásra és támogatja az akciót. Most itt gyűjtjük és majd szelektáljuk. Most 3 óvodáé van itt, de a mai nap folyamán 14 óvodából szállítjuk ide. Ezt az akciót csütörtök délutánig hirdettük meg. Bízom benne, hogy tovább nem kell és javul a helyzet.
A bölcsődékbe is rengeteg csomag érkezett a napokban.
PÉNTEK ÁGNES Bölcsődei Intézményegység vezető, Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatósága:
Akik kisgyermeket nevelnek azok saját magukból indultak ki, tehát, hogy mire van leginkább szüksége egy gyermeknek, pelenka, meleg ruha cipő és jöttek tartós élelmiszerek is. Érkezett még vadonatúj cumisüveg, orszi porszívó, lázmérő, babaápolási szerek, gyerekjátékok, így tudjuk őket csoportosítani és eljuttatni azok számára akik rászorulnak.
Valamennyi intézmény az önkormányzattal egyeztetve gyűjti és szállítja az adományokat a városházára, ahonnan az Ökumenikus Segélyszervezet juttatja el azokat a megfelelő helyekre.