BŐGŐHAJÓK MARADVÁNYAI KERÜLTEK ELŐ
Tímár Mihály ezen indult a boldogság keresésére, de a Jókai-regényhős mellett egy Szolnokra menekült tudóstanárnak is óriási szerepe van abban, hogy még ma is tudunk az úgynevezett bödönhajók létezéséről. Egy, az egykor a Tiszán is napi rendszerességgel közlekedő teherhajó maradványa ma is látható Szolnokon. Nem feltétlenül a kulturális örökséget megőrző utókornak, sokkal inkább a folyó rekord alacsony vízállásának köszönhetően
Bödönhajónak, búzahajónak, de bőgőhajónak is nevezték. Utóbbi elnevezését az orrtőkéjén lévő faragványról kapta, ilyen formák díszítették a nagybőgőt is. A legelterjedtebb folyami hajó volt a honi folyókon. Eredetileg Magyarországra betelepített német ácsok készítették, ám a magyar mesterek hamar eltanulták tőlük a technikát és néhány évtized múltán már jobb, könnyebben kormányozható, vízbiztosabb hajókat építettek. Szállítottak vele faanyagot, búzát, sót. A hajó maga egyáltalán nem szolnoki sajátosság, eredetének, készítésének feltárása azonban az. A Verseghy Ferenc Gimnázium tudós tanára, Betkovszki Jenő három könyvben dolgoztak fel a Tisza jellegzetes szállítóeszközének történetét. Ilyen fedett hajóval, a Szent Borbálával közlekedett Jókai Mór „Aranyember”- e is. A gőzhajózás, a vasúti-, majd a közúti szállítmányozás szó szerint partra vetette a bödönhajókat, így járt az is, amelynek maradványai most a Tisza alacsony vízállása miatt láthatók. Az utolsó magyarországi bödönhajót a hatvanas években Szegeden egy szocialista brigád aprította fel kommunista szombat során.