Szolnok TV

Ma 2022. Január 18. Kedd, Piroska napja van.

CSAK A FOCISTÁKÉRT IZGULHATUNK

Egyetlen mérkőzésre szorítkozik ezen a hétvégén a szolnoki élsport, hiszen sem a pólósoknál, sem a kosarasoknál nem rendeznek bajnoki fordulót. A labdarúgók viszont két hét után újra pályára lépnek, a Szolnoki MÁV FC vasárnap kora délután a Szegedet fogadja.


Ugyan hétvégén nincs tétmérkőzés formájában megmutatkozó elfoglaltsága a szolnoki vízilabda- csapatnak, friss információ mégis van: a Magyar Vízilabda- Szövetség elkészítette a Magyar Kupa négyes döntőjének sorsolását. CSÍK 1 E szerint az elődöntőben a Ferencváros a Vasassal találkozik, a másik párban pedig Szolnoki Dózsa- OSC mérkőzést rendeznek. A kupadöntő házigazdája idén Sopron lesz, így a négy csapat közül egyik sem élvezheti a hazai pálya előnyét. Az elődöntőket december 10-én, pénteken rendezik, a finálét pedig másnap. A versenykiírásnak megfelelően bronzmérkőzést nem rendeznek, így az elődöntő vesztesei automatikusan a harmadik helyen végeznek. Ebben a szezonban már két fronton volt Szolnok- Szeged összeakaszkodás. A kosárlabda- bajnokság első fordulójában 77-76-ra az Olaj nyert, míg a pólósoknál a harmadik játéknapon Szegeden győzött a Dózsa 13-8-ra. Vasárnap lesz teljes a paletta, hiszen a Szolnoki MÁV FC a Szeged- Csanád Grosics Akadémiát fogadja a Tiszaligeti Stadionban 13 órától. A Szeged tizenöt forduló után az ötödik helyen áll 25 ponttal. Legutóbb október 17-én Csákváron szenvedett vereséget, 3-1-re kapott ki. Azóta kétszer játszott döntetlent, a tizennegyedik fordulóban 2-0-ra legyőzte a Kecskemétet. Idegenben ötven százalékos a mérlege, hiszen háromszor nyert, kétszer játszott döntetlent és háromszor szenvedett vereséget vendégként. CSÍK 2 Nincs túl jó szériában a Szolnoki MÁV FC, amely tizennyolc megszerzett pontjával a tizenkettedik helyen áll jelenleg. Legutóbb október harmadikán a Budafok ellen tudott nyerni 1-0-ra, azóta ötmeccses nyeretlenségi sorozatot él a csapat. Amely ezen az öt mérkőzésen csak két pontot szerzett két rúgott és öt kapott góllal. Igaz, a két döntetlen éppen az előző két fordulóban jött össze a Békéscsaba és a III. Kerület ellen. Hazai pályán nem rossz a MÁV, hiszen eddigi 18 pontjából 12-t a Tiszaligeti Arénában szerzett: háromszor nyert, ugyanennyiszer ikszelt és kétszer kapott ki. Nagyon nem jönne jól, ha ennek a sormintának mindegyik mutatója hármas lenne vasárnap délután.

Szerző
Gutai István