DÍJAZTÁK A KIEMELKEDŐ MUNKÁT
Átadták az óvodai nívódíjat. A kimagasló elismerést 2014-ben alapította a Szolnok Városi Óvodák. A díjat idén a Pöttyös Tagintézmény óvodapedagógusa vehette át.
A Sodrás Népzenei Kisegyüttes előadása nyitotta meg a Szolnok Városi Óvodák díjátadó ünnepségét. A rendezvényen az óvodapedagógusok, illetve nevelők több éves, szakmai munkáját ismerték el.
SZAMOSFALVINÉ TÖRŐCSIK IBOLYA, általános igazgatóhelyettes, Szolnok Városi Óvodák
„Intézményünk alakulása óta immár 13. alkalommal szervezünk egy olyan ünnepélyes estet, amikor egy pillanatra megállunk, végiggondoljuk a nevelési évet. Végiggondoljuk azt, hogy milyen eredményeink vannak és ezen a napon azok a kollégák kapnak figyelmet, akikre nagyon büszkék vagyunk.”
Az ünnepségen immár 7. alkalommal adták át az óvodai nívódíjat, amit az intézmény hagyományteremtő szándékkal alapított. Az elismerést Fási Krisztina vehette át, aki 7 éve dolgozik az óvodapedagógusként.
FÁSI KRISZTINA, óvodapedagógus
„Megtisztelő volt számomra, hogy én vehettem át ezt a díjat, hiszen számomra a gyerekek azok nagyon fontosak. Vizuális technikából indultam, a rajzolás, festés, kézimunkából. Nekem az egész családom művészhajlammal rendelkezik, ezért gondoltam a vezetőmmel, hogy ebből indulok el nívódíj minősítésre.”
Elismerést vehetett át Ferenczné Teleky Éva, aki több mint 4 évtizedes óvodapedagógiai és 30 év vezetői munka után vonul nyugdíjba.
FERENCZNÉ TELEKY ÉVA, vezető, Szolnok Városi Óvodák
„Módom volt egy teljes kerek pályát megélni. Egy olyan pályát, ami boldoggá tett engem mindennap.”
A tagintézményekben dolgozók magas szakmai tevékenységének köszönhetően a megyeszékhely óvodáiban a nevelés országosan is mintaértékű.
SZALAY FERENC, polgármester (Fidesz-KDNP), Szolnok
„A szolnoki polgárok hozzászokhattak, ahhoz, hogy számos területen minőségi szolgáltatást kapnak. Az, hogy az óvodákban ez így van, ez az egyik legfontosabb. Ez azt jelent, hogy a gyerekek rendben vannak, akkor otthon mindenki békességben van, ha a gyerekekkel baj van, akkor nincsen béke. De ha biztonságban, jó kezekben, jó nevelő környezetben vannak a gyerekek akkor az gondlom, hogy a dolog jó.”
Az ünnepségen elismeréseket vehettek át a 2020/21-es nevelési év szakmai pályázatának nyertesei is, illetve azok, akik a pedagógus életpályamodell alapján magasabb fokozatba kerültek.