EGY 230 ÉVES BOTRÁNY DOKUMENTUMAI KERÜLTEK ELŐ
A megyei levéltár minden hónapban honlapján teszi közzé a Hónap Dokumentumát. Ezúttal egy olyan iratanyag került a nyilvánosság elé, amely egy 230 éves diplomáciai út során keletkezett affért mutat be. Bár az esemény Kiskunhalason történt, mégis van megyei vonatkozása, hiszen akkoriban a Kiskunság a Jászkun Kerület része volt. Aki a most következő összeállítást nem hiszi, az járjon utána!
Megannyi kincset őriz a megyei levéltár raktára. Például a Jászkun Kerület valamennyi végzését. Azt is, amelyet honlapján most tett közzé a közgyűjtemény, mint a Hónap Dokumentumát. Az iratanyag egy 1791/92-es diplomáciai útról, illetve egy e közben történt incidensről számol be. Az 1787-ben kitört orosz- török háborúba belesodródott a Habsburg Birodalom is, amely 1791-ben a törökökkel kötött különbékével tudott kiszállni. A Porta még abban az évben követet menesztett Bécsbe, a diplomáciai kapcsolatok felvétele érdekében. Mind a Habsburg udvar, mind pedig a helytartótanács nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy a Kiskunságon is átutazó népes küldöttség semmiben se szenvedjen hiányt. Ez is jól dokumentált, mint ahogy az az affér is, amely út közben, a követség kiskunhalasi pihenője közben történt. "Kitört egy tűzeset, ezután egy török- hát, mondhatjuk, hogy- tombolásba kezdett, megtámadta az egyik helyi szenátort, akit több helyen meg is vágott - mondja Horváth Gergő, a levéltár igazgatóhelyettese.- A szenátor segítségére sietett egy, egyébként a követséggel tartó szegedi kocsis is, aki megpróbálta a törököt leállítani és emiatt ő is megsérült. Illetve volt még ennek az esetnek egy harmadik sérültje is, végeredményben ők kisebb sérüléseket szenvedtek, pár vágással végeredményben megúszták ezt az esetet. Viszont amiatt félő volt, hogy a tűz komolyabban elterjedhet, mivel a tombolás miatt a helyiek elmenekültek a helyszínről és nem mertek a tűzoltásra odasietni."
Végül az istállóról a fogadóra átterjedt tüzet eloltották. A Kamara megtérítette az épületben keletkezett károkat, sőt, még az a seborvos is kapott kárpótlást, akinek a fogadó emeletén lévő lakásában a lángok martaléka lett a felszerelése. De arról is fennmaradt dokumentum, hogy a gondatlanságból tüzet okozó török lovász, valamint az oltás helyett kardot rántó török katona is megkapta a magáét a követtől az Izsákon megejtett pihenő alatt.