SPORTHÉTVÉGE: EGY GYŐZELEM, KÉT VERESÉG
Mindhárom szolnoki topcsapatnak volt elfoglaltsága hétvégén. A pólósok nagy győzelmet arattak a Ferencváros felett, az Olaj viszont a szezon leggyengébb játékával hazai pályán kapott ki a Zalaegerszegtől. A MÁV is vereséget szenvedett, így egyre kilátástalanabb a helyzete az NB II-ben.
Óriási gólváltással kezdődött a Szolnok- Ferencváros pólómeccs. A nézők csak kapkodták a fejüket, hiszen kilenc gólt láthattak az első negyedben. Az elsőt Varga Dénes szerezte büntetőből, az utolsót Nagy Ádám szabaddobásból, ezzel vezetett 5-4-re a Dózsa. Amely a második negyedben még négyet berámolt Vogel Soma kapujába és csak egyet kapott, vagyis két negyed után szemet gyönyörködtető 9-5 állt az eredményjelzőn. Ekkor már egy- egy katonát vesztett mindkét csapat, ugyanis Vámos Márton és Teleki András addig- addig dorgálta egymást, míg páros cserés kiállítással kivonták őket a forgalomból a játékvezetők. A harmadik negyed is szolnoki góllal kezdődött, öt góllal állt jobban a hazai csapat. Csakhogy a Fradi éppen attól is Fradi, hogy ekkora különbséget is képes ledolgozni. Három és fél perccel a negyedik negyed vége előtt Vigvári akciógóljával 11-9-re zárkózott a Ferencváros, Varga Dénes a mínusz egyért lőhetett büntetőt, de Bányai kivédte a löketet. Még egyszer ötméterest kapott a Fradi, Merkulov be is vágta, de a hátralévő tizenkilenc másodpercre lenyelte a labdát a Szolnok és 11-10-re nyert.
Minden előjel arra mutatott, hogy az Olaj legyőzi a Zalaegerszeget. Ám a tizenkettedik helyen álló vendégek nem akartak erről tudomást venni és a mérkőzést gyakorlatilag végig kézben tartva a huszonötödik forduló meglepetését szállították azzal, hogy 74-63-ra nyertek. A szolnoki csapat nagyon enerváltan, kevés energiát mozgósítva játszott, csapnivaló százalékkal dobott. A szezon ötödik hazai veresége annak fényében különösen fájó- jóllehet a csapat helyezése szempontjából semmiféle jelentősége nincs-, hogy a ZTE sem csinált semmi extrát, csak megérezte a vérszagot. Határozottabban, gyorsabban játszott az Olajnál és harmadik idegenbeli sikerét érte el.
Győznie kellett volna Budafokon a MÁV-nak, hogy legalább némileg megnyugodhasson a másodosztályú labdarúgó- bajnokság hajrája előtt. Nem így történt. Bátortalan kezdés után a hazaiak előtt adódott több lehetőség, majd kiegyenlített, de nem magas színvonalú játék után a 87. percben meg is szerezték a győztes gólt: Kulcsár szabadrúgása után Kovács Dávid fejet a szolnoki kapuba. A MÁV továbbra is a huszadik helyen áll, öt pontra a bentmaradást jelentő tizenhetedik helytől.