ÚJ TULAJDONOSA LEHET A TISZA SZÁLLÓNAK
Új tulajdonosa lesz, talán már van is a Tisza Szállónak. Az egyik legismertebb ingatlanos honlapon hirdették meg a patinás épületet még az ünnepek alatt. Ma délelőttre azonban a felhívás eltűnt.
Egymilliárd- nyolcszázmillió forint. Ennyire tartja tulajdonosa a Tisza Szállót. Az 1928-ban épített szálloda hamar a városkép elválaszthatatlan része lett, alig készült olyan képeslap Szolnokról, amelyen ne szerepelt volna. A második világháború előtt a megyeszékhely egyetlen idegenforgalmi célpontjának számított, hiszen a kor prémium szolgáltatásait nyújtotta a Tisza közelségével, saját palackozott ásványvizével és a török fürdőkre emlékeztető balneológiai szolgáltatásaival. Még a hetvenes- nyolcvanas években is fogalomnak számított, aztán elindult lassan, de nagyon biztosan a lejtőn. Állapota, megítélése éveken át romlott. Olyanná vált, mint a valamikori előkelőségét vesztett arisztokrata, aki már nem fényben és pompában fürdik, hanem a sárban hempereg. Így előkelőbb társaságnak tagja már nem lehet. Kilencvenhárom esztendős korára újra eladó sorba került, kétmilliárd forintot sem kérnek, kértek érte. Az ingatlan.com oldalon jelent meg a Tisza Szálló eladása, ám ma délelőtt a honlapon már nem lehetett megtalálni a hirdetést, „Az ingatlan valószínűleg gazdára talált.”- olvasható az ajánlatra kattintva. Az új tulajdonosnak lesz dolga bőven, hogy visszanyerje régi respektjét a szálló.