KRITIZÁLJA A KÖLTSÉGVETÉST AZ ELLENZÉK
A közgyűlésen hozott döntésekről valamint a költségvetéssel kapcsolatos kritikai észrevételekről tartottak sajtótájékoztatót a szolnoki ellenzéki pártok önkormányzati képviselői, alpolgármesterei.
„Az ellenzéki pártok kiállnak az ukrajnai magyar honfitársak mellett és azok mellett mellett akik harcolnak, küzdenek Ukrajna függetlenségéért és szabadságáért”-kezdte a sajtótájékoztatót Györfi Mihály.
GYÖRFI MIHÁLY alpolgármester:
Közép-Európa egyik legfontosabb helikopter bázisával rendelkezünk és egy különleges dandárral. Ez mindenképpen érinteni fogja ezeket az alakulatokat a következő hetekben a k9nfliktus megoldása érdekében. A mi véleményünk is az, hogy ki kell maradnia Magyarországnak a háborús konfliktusból. Ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy a háború nem úgy szokott történni, hogy abból könnyen ki lehet maradni. Erre föl kell készülni és Magyarországot meg kell védeni.
A költségvetés kapcsán Dr. Füle István hangsúlyozta, hogy „azért szavaztak igennel a költségvetésre, mert amit a decemberi koncepció során ellenzéki képviselőként megfogalmaztak, azokat sikerült beépíteni. Ilyen a gyermekétkeztetési norma emelése, a bérszabályozás, az illetményalap emelése, az út-híd keret emelése.” Mindemellett több problémát is megfogalmaztak.
DR. FÜLE ISTVÁN önkormányzati képviselő:
Szembe kell nézni azzal, ami változatlanul bizonytalannak tűnik, hogy az iparűzési adó milyen mértékű lesz. Azt tudjuk, hogy a kedvezményeket a kormányzat meghosszabbította. Ez a megyei jogú városok esetében kb. 150 milliárd forintos kiesést jelent, amire azt mondta a megyei jogú városok szövetsége, hogy minimum 200 milliárdos kompenzáció kellene. Részben pedog az infláció miatt kellene.
„ Kellene a minimálbér bérfelhajtó erejének kompenzálására, az élelmiszerárak 30%-os emelkedésének kompenzálására, valamint kellene az építőipari árak duplázódása miatt”-tette hozzá. A 19 milliárdos működési bevétel kapcsán kitért a 1,5 milliárdos likviditási hitelre mely nem valóságos bevétel, hiszen azt az adott évben vissza kell fizetni. Költségvetési rendeletet tartalmaz egy 850 milliós állami kompenzációt, ami még nincs ott az önkormányzat számláján. Az ukrán-orosz konfliktus és az annak kapcsán kialakuló helyzet sok mindent átírhat” -véli.
MISKOLCZI LÁSZLÓ alpolgármester:
2020-ban ahogy a pandémiás helyzet elindult közel 427 millió forint volt az az összeg, amit a városüzemeltetéstől átcsoportosítottak a koronavírus védekezésére létrehozott alapba. Szorosabbra kellett húzni a nadrágszíjat, nem történt meg az utcanévtáblák cseréje és a buszvárók felújítása sem.
A városüzemeltetéssel kapcsolatban Miskolczi László üdvözölte, hogy plusz 100 millió forintot szavazott meg a közgyűlés.