Szolnok TV

Ma 2022. Január 18. Kedd, Piroska napja van.

SZOLNOKON MÁR ÉPÜL A KARÁCSONYI VÁSÁR

Már elkezdték kitelepíteni a Hild téren a karácsonyi vásárnak helyet adó faházakat. Hétfőn pedig a Kossut téri adventi falu mobil házait pakolják. Bár a járvány miatti korlátozó intézkedések lehetőségével is számolnak, készülnek arra, hogy mégis megtartható a két programsor.


Az Agóra közben már felállították a faházakat. A koronavírus negyedik hulláma miatt azonban bizonytalan a helyzet.

 RIBÁR ZSUZSANNA szervező, Szolnoki Sportcentrum: 

Mindenképpen elkezdtük az építkezési munkákat, hiszen ennek az egész egy hónapos rendezvénysorozatnak elő kell készülni. Természetesen figyelembe vesszük az új jogszabályokat és alkalmazkodunk is hozzá. Jelen pillanatban a Hild tér előkészületi munkái folynak, a faházak kihelyezése, a Kossuth téren pedig a fényfüzérek felrakása indult el.

 

Az Agóra közbe 40 faházat, a Kossuth térre 20-30-at terveznek.

Pont a tegnapi nap folyamán volt egyeztetés külön területenként figyelembe véve az ő igényüket is és az ő vállalkozásukat is. Tényleg nagyon át kell gondolnunk az egészet. Velük megállapodtunk. Jövő héten már szerződéseket kötünk. Ők is elfogadták azt, hogy bármilyen jogszabály van azt nekünk ugyanúgy be kell tartani.

-tette hozzá ribár Zsuzsa.

A héten befejezik a munkákat a Hild téren, jövő héten kezdik építeni a Kossuth téri adventi falut. Jelenleg zajlik a felajánlott fenyők közül a város karácsonyfájának kiválasztása. Az Agóra közben az árusok kínálják portékáikat, míg a Kossuth térre a vendéglátó egységek települnek ki. A színpadi programokat és a gyertyagyújtásokat is szervezik- a koronavírus járvány negyedik hulláma kapcsán hozott esetleges korlátozásoktól azonban sok minden függhet.

Szerző
Sebestyén Andrea