PÉNTEKEN JAVÍTHATNAK A KOSARASOK
Két hét szünet után folytatódik a férfi kosárlabda-bajnokság. A világbajnoki selejtezők előtti szünetet megelőzően az Olaj Szombathelyen hagyta veretlenségét, péntek este azonban jó esélye lesz javítani, hiszen a tizedik helyen álló Paksot fogadja.
Legutóbbi hazai mérkőzését, a DEAC ellen biztosan nyerte a Szolnoki Olajbányász. Amely két játékost is adott a Bosznia-, illetve a Csehország elleni világbajnoki selejtezőre a válogatott keretbe. Ám Lukács Norbert és Pongó Máté távollétében a többiek sem pihentek, Kunszentmártonban játszottak felkészülési mérkőzést a Nagyvárad ellen, amelyet hat ponttal meg is nyertek. Az Olaj Szombathelyen szenvedett tizenkét pontos vereséget a válogatott szünet előtt, a Paks viszont hazai pályán kapott ki attól a Debrecentől, amelyet a Szolnok simán győzött le. De nem csak emiatt számít a holnap 18 órakor kezdődő mérkőzés esélyesének az Olaj. Hanem azért is, mert nyolc pozícióval előzi meg az Atomot, amely pénteken még kénytelen lesz eltekinteni Eilingsfeld János szolgálataitól. Az 5-1-gyel a második helyen álló Szolnok a 3-3-mal érkező Paks ellen jó eséllyel számíthat a győzelemre még akkor is, ha azt még „eilingsfeldtelenül” sem fogja olcsón adni a vendégcsapat.