Szolnok TV

Ma 2022. Január 18. Kedd, Piroska napja van.

VÍZILABDA: GYŐZELEMMEL KEZDTE AZ ÉVET A SZOLNOKI DÓZSA

A második negyedben hengerelt, a negyedikben pihent a Szolnoki Dózsa az év első bajnoki mérkőzésén. De így is biztosan, hat góllal nyert a tizenhárom mérkőzés után is pont nélkül álló Debrecen ellen.


Konarik Ákos továbbra sem állhat a Szolnoki Dózsa rendelkezésére, így a fehér kilences sapka alól Melkuhn Brúnó nézett ki a lelátóra a kezdés előtt. Az új év első szolnoki gólját Ivan Zovic szerezte, ám a meccset lassan indító Szolnok ellen előbb egyenlített a Debrecen, majd többször is támadhatott a vezetésért 1-1 után. Másfél perccel az első negyed vége előtt megint csak a horvát balkezes volt eredményes, de három másodperccel a dudaszót megelőzve Kovács Gergő is bekent egyet. Majd a második nyolc percben még zsinórban hat szolnoki gól következett, a 9-1-es részeredmény után 10-2-nél cseréltek kispadot a csapatok. A harmadik negyedre azonban kiviláglott, hogy a kedd estére rendelt „melót” letudottnak tudja a csapat, hiszen érezhetően visszavett a tempóból. Ugyan még így is tudta növelni előnyét hiszen az utolsó nyolc perc 13-4-ről indult, mégsem lett nagyarányú, hanem csak „biztos” a győzelem. Lévén az egyre inkább felbátorodó debreceniek egyre pontosabban lőttek az egyre szellősebben védekező szolnokiak mellett. Ennek tudható be, hogy nyolc perc alatt több gólt lőttek, mint az addigi huszonnégyben: ötször találtak be. Míg a hazaiak csak kétszer. Angyal Dániel öt gólt lőtt, de a fiatal Pető Attila is kitett magáért: ő éppen abban a periódusban szerzett két lefordulásgólt, amikor a csapat úgy tűnt, ledobta a vasmacskát. Az utolsó negyed nemtörődöm játéka miatt egy kicsit bosszús lehetett Zsivko Gocics vezetőedző, de a három pont biztosan került be a zsákba. Az elsőosztályú férfi vízilabda- bajnokság hétvégén folytatódik, a Szolnoki Dózsa szombaton 16 órától a Szegeddel játszik a Vízilabda Arénában.

Szerző
Gutai István