ADVENT: MÁR HÁROM GYERTYA MUTATJA AZ UTAT ISTENHEZ
A legfontosabb, hogy mindannyian visszataláljunk Istenhez. Ezt üzente a szolnokiaknak Győri Péter Benjámin evangélikus esperes a szombati gyertyagyújtáson. A harmadik gyertya az örömé, mely megtöri az adventi bűnbánatot és arra emlékeztet, hogy jön az örvendés időszaka.
Zsúfolásig megtelt szombaton délután a Kossuth tér. A meghitt, ünnepi hangulatot Győri Péter Benjámin evangélikus esperes és közössége garantálta. A gyertyagyújtást megelőzően Szalay Ferenc polgármester megköszönte az esperes városért tett munkáját.
"Készítsétek az Úrnak útját!" – talán ez is lehetne az adventi várakozás mottója – fogalmazott az esperes. Ehhez az igazságot kell keresni. A mai világban sokszor nincs út, nincsen cél, ezért a térkép mely Istenhez vezet mindannyiunk számára fontos. A térkép pedig nem más, mint a Biblia.
Bár advent időszakának liturgikus színe a lila, a harmadik vasárnap színe rózsaszín. Míg a lila a bűbánat és a böjt színe, addig a rózsaszín az örömé. Advent harmadik vasárnapját örömvasárnapnak is nevezik: a latin kifejezés jelentése „Örvendjetek”. Az örömvasárnap megtöri a szigorú adventi bűnbánatot és emlékeztet rá, hogy közeledik Jézus eljövetele, az öröm ideje. A város adventi koszorújának negyedik gyertyáját szombaton a katolikus egyház gyújtja majd meg.