HÉTFŐ 20 ÓRAKOR SZOLNOK - DVTK
20 órakor lép pályára a Szolnoki MÁV FC labdarúgó csapata. A másodosztály 5. fordulójában a tavaly még első osztályú Diósgyőrt látják vendégül a Tisza-partiak. A találkozót az M4 Sport is élőben közvetíti.
Remek rajtot vett a Szolnoki MÁV FC, mely 4 forduló után még veretlenül áll a tabella élmezőnyében. 2 győztes meccsel és 2 döntetlennel 8 pont álla csapat neve mellett. Ugyanezt lehet elmondani a diósgyőriekről is, ők is ilyen mérleggel állnak 4 meccs után. A kétszeres kupagyőztes és egyszeres ligakupa-győztes piros-fehérek nem titkoltam a visszajutás céljával vágtak neki ennek a szezonnak, de csakúgy, mint a tavalyi az idei pontvadászat is igencsak erős, így nem lesz könnyű dolga a DVTK-nak. A dolgát pedig tovább, már este nehezítené a MÁV, mely a legutóbbi fordulóban Ajkáról hozott el 1 pontot. Előtt pedig kétszer is győzött, ráadásul úgy, hogy összesen 6 gólt lőttek a kék-fehérek. Góltermelésben pedig élen jár az egyik új szerzemény Sipos Zoltán, aki már háromszor is bevette az ellenfelek kapuját. A túloldalon is ugyanennyit szerzett a házi gólkirály, aki nem más, mint a korábban a válogatottban is betaláló Könyves Norbert. De nem csak ő számít úgymond nagy névnek a miskolciaknál, hiszen a csapatot erősíti többek között Molnár Gábor, Németh Márió, Asmir Suljic és Szatmári Csaba is. No meg egy korábbi szolnoki Bárdos Bence. Vezetőedzőjüket sem igazán kell bemutatni senkinek, a Lokival nyert bajnokságot és kupát is, Kondás Elemér. A MÁV FC-re idén is jellemző a stabilitás, de egy-egy kilengés mindig volt, hiszen minden meccsen kaptak gólt a Tisza-partiak, összesen a 4 találkozón 5-öt, de mellette rúgtak 8-at. Diósgyőri oldalon más a helyzet. Az egyik legkevesebb gólt rúgták a bajnokságban, szám szerint 5-öt, viszont csak három gólt kaptak náluk csak a Haladás tud jobb mutatót hozni ebben a kategóriában. A DVTK alaposan kicserélődött a nyáron, 17 labdarúgó érkezett, míg 27 focista távozott szóval szinte kompletten új csapat épült. A két klub egyébként eddig 28 másodosztályú meccset játszott egymással ebből 12-t nyert a DVTK, 8-at a Szolnok és 8 összecsapás végződött döntetlenre, a gólarány 41:36. Érdekesség, hogy a 10 első osztályú találkozójuk esetében viszont a Szolnok áll jobban. Az esti meccs játékvezetője a 30 éves Káprály Mihály lesz, aki 2 éve debütált a másodosztályban és eddig 15 meccset vezetett, az NBI-ben pedig 16-ot. Érdekesség, hogy a DVTK-nak nem, a Szolnoknak viszont már vezetett meccsét, 4-et is, ebből 2-t megnyert, 1-et elveszítettet a csapat, egyszer pedig döntetlenre végzett.