Szolnok TV

Ma 2024. Február 21. Szerda, Eleonóra napja van.

JÁRDÁRA HAJTOTT

Baleset történt csütörtök délután a Szapáry úton. A rendőrségtől kapott információ szerint egy figyelmetlen sofőr okozta a bajt. A Szapáry úton az Ady Endre út irányába közlekedő személyautó vezetője későn észlelte, hogy az előtte haladó személygépkocsit. mely a forgalomirányító fényjelző készülék tilos jelzése miatt megállt. A személygépkocsi sofőrje ekkor erőteljes fékezésbe kezdett és járművét az úttest jobbra széle felé kormányozta, azonban manővere ellenére az álló járműbe ütközött, majd a járdára felhajtva egy kerékpártárolónak és egy elosztó szekrénynek ütközött. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, azonban a gépkocsikban és az utcai berendezésben jelentős anyagi kár keletkezett.

Szerző
Szolnok TV