MÁRTON NAPI LIBALAKOMÁK
November tizenegyedike, azaz Márton napja után kezdődik a karácsonyt megelőző negyven napos böjt. Ilyenkor évszázadokon át kiadós lakomákat tartottak. E nagy étkezések alapanyaga a liba, amit részben Szent Márton püspöknek, részben pedig a tudatos állattartásnak köszönhetünk.
Aligha van még egy olyan szentje a katolikus egyháznak, akinek személye annyira összenőtt volna egy madárfajjal, mint Mártoné. A mai Szombathely Krisztus előtt 316-ban még Savaria néven neveztetett, itt született a később a franciaországi Tours városának püspöke. Ő maga nem tartotta méltónak magát e tisztségre, elbújt, ám a libák gágogása lebuktatta. Hogy Márton madarára mikor ragadt a „buta” állandó jelző, az nem tudható. Viszont november tizenegyedike gyásznap a nagy méretű madarak számára, ez ugyanis még manapság is a nagy lakomák ideje. Márton napján kénytelen szembesülni azzal az evolúciós sajátossággal szakács, vendég egyaránt, hogy a legfejlettebb libának is jellemzően csak két combja van, nem pedig hat, esetleg nyolc. A Márton napi libalakoma oka, hogy ez a Karácsony előtti negyvennapos böjt utolsó ünnepnapja, éppen ezért november tizenegyedikén még degeszre ehették magukat az emberek. És micsoda véletlen, ilyenkorra lesznek vágásérettek a tömött libák. Amelyből négy- öt órás lassú tűzön főzés után készül a libagége- leves, elmaradhatatlan a sült libacomb káposztával, vagy a ludaskása. A sült liba mellcsontjából az időjárásra következtettek: ha a csont barna és rövid, akkor sáros lesz a tél, ha viszont hosszú és fehér, akkor havas.
