KÉPEK A MÚLTBÓL
A rendszerváltást megelőző évtized mindennapjait örökítették meg a nyolcvanas évek közepén azok a lelkes amatőrök és profi fotósok akik csatlakoztak a hazafias népfront felhívásához és a lakóhelyükön készített fényképeiket el is küldték a megadott címre. A fekete- fehér képekből nyílt hétfőn tablókiállítás a szolnoki TiszaPArt Moziban
Az irodaház tetejéről készült fénykép (AA8004) még korabeli állapotában mutatja a szolnoki piacot és a mai Boldog Sándor István körutat. A kép egyike a szolnoki levéltárban őrzött fotóknak, melyek a nyolcvanas évek közepén készültek. A Magyar Nemzeti Levéltár és a Szentendrei Skanzen közös kutatási projektje a rendszerváltás időszakát dokumentálja. Ennek egyik fontos eleme a fotók ismételt leltározása, kiértékelése és bemutatása.
CSÖNGE ATTILA igazgató, MNL JNSZ Megyei Levéltár
„A fényképeket most először láthatja a nagyközönség, hiszen ezeket a képeket úgy gondolták, hogy 10- 20 év elteltével a felszabadulásnak az újabb kerek évfordulóján propaganda célokra fölhasználják.”
Erre azonban a politikai váltás miatt már nem került sor. A fotonegatívok viszont megmaradtak és az akkori Állami Építőipari Vállalat hasonló témájú képeivel együtt ma szemléletesen idézik meg a kort.
CSÖNGE ATTILA igazgató, MNL JNSZ Megyei Levéltár
„Lehet látni ezeken a fényképeken ahogy az áruházakban megjelenik az önkiszolgáló rendszer- ma már ez természetes, akkor még újdonság volt. Ugyanígy a köztereknek a formálódását- ott is ahogy a politika próbálja a köztereket hogy így mondjam a saját arculatára formálni, de a járókelőkön a divat váltakozását megfigyelhetjük és hát számtalan más olyan apróságot amit hát őgy gondolok, hogy a kollégák éles szemmel fölfedeztek a fényképeken és akár popkulturális utalásokkal fölcsempésztek a tablókra.”
A gyűjteményt újra feldolgozó és kiegészítő megyei levéltár összesen 14 tablót állított össze, melyek egy ideig Szolnokon időznek, majd Jászberényben mutatják be őket.