Legyőzte a Szolnok a Diósgyőrt
A labdarúgó NBII 5. fordulójának záró meccsén 2-0-ra legyőzte a Szolnoki MÁV FC a Diósgyőrt. A kék-fehérek gyakorlatilag esélyt sem adtak a miskolciaknak, végig irányították a játékot és magabiztosan, megérdemelten győztek. Ezzel felléptek a tabella második helyére, de Csábi József csapatának ugyanannyi pontja van, mint az éllovas Nyíregyházának.
Az eső áztatta meccs első igazán nagy helyzetére a 34. percig kellett várni. Ekkor Sipos került helyzetbe Tisza csúsztatása után, a hazai védelem bizonytalansága is kellett hozzá, a szolnoki támadó viszont már kisodródott, így nem tudott a kapuba találni. A 40. percben viszont már nem hibázott. Kurdics húzott el a jobb oldalon, lerázta védőjét, felnézett, Siposhoz passzolt, aki két állítás után magabiztosan lőtt a diósgyőri kapuba megszerezve a vezetést a hazaiaknak. A MÁV gólja teljesen megérdemelt volt, többet birtokolták a labdát, veszélyesebben is játszottak és a meccs ezen periódusában benne is volt a gól a Szolnokban. A második félidő elején pedig gólpasszt adott a góllövő, szabadrúgásból pazarul tekerte a labdát Tisza fejére, aki 15 méterről fejelt a látogató kapujába, így az 54.percben már 2-0-ra vezettek a hazaiak. TCS 1 Ez sem rázta fel a DVTK-t, az első kaput eltaláló lövésük a 75. percben volt, de ez a szabadrúgás veszélytelen volt. A Szolnok még lőhetett volna gólt, de Rokszin életerős bombája a felsőlécet is érintve fölé ment, így maradt a 2-0.