LEHET JÓL SEGÍTENI A HAJLÉKTALANOKNAK
A hideg idő beköszöntével egyre többen keresik fel a Prizma úti nappali melegedőt, és az éjjeli menedékhely forgalma is nagyobb. A tapasztalatok szerint mostanában a huszonévesek is megjelentek Szolnok utcáin. A hajléktalan ellátásban dolgozó szakemberek azt hangsúlyozzák, hogy nem feltétlen azzal segítünk, ha pénzt, vagy élelmet adunk a padon kucorgónak.
A Prizma úti nappali melegedőből tartanak a Tószegi úti éjjeli menedékhelyre az otthontalanok. A Humán Szolgáltató Központ 40 férőhelyes nappali melegedőjében a hideg januári napokon 54-en jelennek meg.
DABISNÉ ZSOLDOS MÓNIKA vezető, Hajléktalan - segítő Szolgálat HSZK:
Mi biztosítunk étkezést, tudnak fürödni, kapnak ruhát illetve napközben el tudják tölteni itt az idejüket. Olvasnak, rejtvényt fejlenek, illetve van itt szociális iroda, ahol a munkatársunk a munkahely vagy lakhatás keresésben tud segíteni.
Míg 2021 előtt évről évre csökkent a hajléktalanok száma, addig az elmúlt másfél évben emelkedést tapasztalnak. Ráadásul az átlagéletkor is csökken.
DABISNÉ ZSOLDOS MÓNIKA vezető, Hajléktalan - segítő Szolgálat HSZK:
Azt látjuk, hogy nagyon sok huszonéves kerül be hozzánk, 19-25 éves korig. Döbbenetes. Mert az eddigi munkánkban azt tapasztaltuk, hogy a 30 felettiek és az idősebbek. A 48-as átlagéletkor azt jelenti, hogy vannak idősebb ügyfeleink is.
Elmondásaik szerint a családdal romlik meg a fiatalabbak kapcsolata, de szerhasználókkal is találkoznak a szakemberek. A lakosság többsége érzékeny az utcán élő emberekre, sokan szeretnének segíteni, előfordulhat azonban, hogy a legjobb szándék ellenére sem az jelent segítséget, amit mi annak vélünk. Nem biztos, hogy az adott személyen az segít ha pénzt agy élelmet adunk neki az utcán.
Ha ő az utcán kap segítséget, pénzt, élelmet, ruhát, akkor nem lesz neki oka miért bejönni hozzánk és elmozdíthatatlan lesz. Ha hozzánk érkeznek az adományok, mi tudjuk ki az aki leginkább rászoruló, és lehet, hogy nem a város közepén van, hanem a város szélén egy fűtetlen kis bódéba, de akkor el tudjuk vinni neki a takarót és az élelmiszert.
A rendszer komplexitása miatt a motivált ügyfelek ki is kerülhetnek az ellátásból, van aki ma már albérletben él és biztonsági őrként önellátó. Ha segítségre szoruló embert látunk az utcán minden esetben a Humán Szolgáltató Központ munkatársait kell értesíteni, mert a szakemberek tudják, hogyan kell jól segíteni az adott helyzetben. Súlyosabb esetben mentőt kell hívni. A szolnoki helyzetről az Aktuális után kezdődő UPSZ c. műsorban láthatnak további részleteket.