Szolnok TV

Ma 2026. Június 9. Kedd, Félix napja van.

LETETTÉK A HOTEL ALAPKÖVÉT

Kategóriájában egyedülálló hotel épül Szolnokon, melynek alapkövét ma tették le. A Holt-Tisza partján megvalósuló szálloda jelentősen hozzájárul a szállásférőhelyek bővítéséhez, a szolnoki oktatási-, konferencia-, valamint termál- és egészségturizmus fejlesztéséhez, valamint a sportturizmus további fellendüléséhez. A komplexum 3,5 hektáron helyezkedik el. A 4*superior szálloda 17 ezer négyzetméter hasznos alapterületen 4 „kavics” alakú épületből áll majd.


A Riverstone Hotel egy olyan 15 milliárd forintos beruházás eredményeként valósul meg, melyhez a Kisfaludy 2030 program keretében 4 milliárd forint támogatást biztosított a magyar állam. A komplexumban 4 szinten 155, különböző színvonalú szoba várja a vendégeket. A kiszolgálásról 350 fő befogadásra alkalmas szekcionálható konferenciaközpont, 2 étterem, 2 bár, felnőtt és gyerek játszóterem, 3000 nm-es fürdő és a hozzátartozó, magas színvonalú 4000 nm-es strand gondoskodik, melyet saját termál és hideg vizes kút lát el. Az ünnepélyes alapkőletételét megelőzően az igazságügyi miniszter hangsúlyozta a holisztikus szemlélettel, megújuló energiaforrásokkal megvalósuló szálloda innovációit.

 

 VARGA JUDIT igazságügyi miniszter:

A fejlődés útvonala a turizmus lehet, hiszen ugrásszerű növekedésnek indultak az eltöltött vendégéjszakák. A covid előtti időkben 40 ezer feletti érték volt. Fontos, hogy ezt az igényt egy megfelelő minőségű szálloda kiszolgálja. A Magyar Kormány nevében nagyon örülök 4 milliárd forinttal tudjuk támogatja ezt a beruházást.

 

Narráció: Egy jó fejlesztés az adottságokra fókuszál-mondta beszédében a térség országgyűlési képviselője. Az épülő szálloda komplexitása és elhelyezkedése egyedülálló.

 

 DR. KÁLLAI MÁRIA országgyűlési képviselő:

Az, hogy wellness központ, konferencia központ, sport központ és rehabilitációs lehetőség. Ez így együtt jól fogja szolgálni az itt élőket is és az ide látogatókat is. Sok rendezvényen megéltük, hogy nincs elég szálláshely, alig várom, hogy itt ez megnyithassa a kapuit.

 

A wellness-központ része lesz a medencék mellett egy külső és belső szaunapark, jakuzzi, szépségfarm, fitnesz- és jógaterem, gyermek részleg. A távlati tervek között szerepel az 5. kavics megépítése, az épületben sport rehabilitációs központ jönne létre. Szolnok polgármestere a befektetőről is beszélt.


SZALAY FERENC polgármester Szolnok:

A szálloda építésen túl a mellettünk lévő idősotthont is segítette. Ez a terület, amit megvásárolt, ennek az ára befektetésre került az idősotthon bővítésébe. 75 szobát alakítottunk itt ki. Plachy László komoly segítséget adott, hogy ez megvalósulhasson.

 

A beruházás 3 év előkészítő munka után kezdődik. A térségben hiánypótló 155 szobás 4*superior szálloda várhatóan 2024 őszétől fogadja majd a vendégeket.

 

 PLACHY LÁSZLÓ általános vezérigazgató, Green Plan Cégcsoport:

Formavilágát a kavics ihlette, ívekből és hullámokból áll, ami sok építészeti elemben visszaköszön majd. Nem titok: a cél egy olyan szálloda megvalósítása, amely még nem volt a térségben, de reméljük, hogy az országban is egyedülálló lesz.

 

 A nívós kajak-kenu versenyek résztvevői, a világhírű sportolók és olimpikonok a legmagasabb színvonalon pihenhetnek itt. Modern technikák, megoldások, energiatakarékos, környezetkímélő technológiák sora valósul majd meg Szolnok új szállodájában.

Szerző