Szolnok TV

Ma 2022. Május 22. Vasárnap, Júlia, Rita napja van.

KITÜNTETÉSEKET ADTAK ÁT A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁN

Munkájukkal, tevékenységükkel maradandót alkottak a megyeszékhelyen. Őket ismeri el a város minden esztendőben a Magyar Kultúra Napján. A díjazottak valamennyien kiemelkedő tevékenységet végeznek a város kultúrájáért, oktatásáért, sportjáért, tudományos elismertségéért.


Január 22-én a Magyar Kultúra Napján főhajtással emlékezhetünk meg legnagyobb közös kincsünkről, mely jelzőjét és minősítését adhatja létünknek, mely megkülönböztet bennünket más népektől. A tavalyi közönség nélkül rendezett ünnepséget követően ebben az esztendőben szűkített létszámmal ünnepeltek az Agórában.

 DR. KÁLLAI MÁRIA országgyűlési képviselő:

Szolnok nagyon áldásos helyzetben van kultúráját illetően. Mára elmondhatjuk, hogy Szolnok védjegyévé vált gazdag kulturális étele. A kiemelkedő művészi teljesítménytől az általános iskolás rajzszakkörig, az európai szintű koncerttől a gyermek néptáncig vagy éppen egy sporteredményig, hiszen mindnek nagyon is tudatos helye van.

 

A város büszke művészeire és kulturális szakembereire-emelte ki a képviselő.

 

SZALAY FERENC polgármester: 

Ők azok a nagy elődök, a jelen nagy emberei, akik rengeteget tettek le az asztalra Szolnokon, az országban, esetenként nemzetközi szinten is. És ha mi rajtuk keresztül mondjuk el, hogy mi is Szolnok, örmöteli dolog ez. A szimfonikus zenekar Bécsben lép fel, a vízilabda csapat Európa, a kosárcsapat Magyarország elején van. Oktatási rendszerünk is kiváló, a diákok meg tudják állni a helyüket az életben.

 

Az ünnepségen Kaposvári-Gyula díjat kapott Balázsiné Gődér Ágnes a VOKE Csomóponti Művelődési Ház igazgatója, Mátyus Sándor a Napsugár Gyermekház tagintézmény-vezetője,valamint Molnár László Jászai Mari díjas színművész. A város közgyűlése a pedagógusok iránt érzett tiszteletének jeléül pedagógiai díjat alapított. Szurmay Ernő díjban részesült az Ádám Jenő Zeneiskola nevelőtestülete, Csatóné Fekete-Szabó Andrea a Szolnoki Tankerületi Központ szakmai igazgatóhelyettese, Gönczölné Molnár Judit az IRAM Diáksport Egyesület elnöke, Horváth Erzsébet Alma tanár és alkotóművész, a Liget úti Egységes Gyógypedagógiai, Módszertani Intézmény nevelőtestülete, Majnárné Varga Tünde a Széchenyi Gimnázium tanára, Serfőző Antalné a Szolnok Városi Óvodák szakmai igazgatóhelyettese. A kiemelkedő tudományos tevékenységárt alapított Laki Kálmán díjat Dr. Barcsik József energetikus szakember és Dr. Gecse Annabella néprajzkutató vehette át. Szolnok Város Sportdíját, melynek neve Shihan Furkó Kálmán díjra változott, B. Tóth János a Magyar Fit Kid Szövetség elnöke, Kiss Éva a Varga Katalin Gimnázium testnevelője, valamint Nagy György a Szolnoki Sportiskola egykori vezetője, kajak edző kapta. A turizmus és az idegenforgalom fejlesztéséért adható Tiszavirág Turisztikai díjat Demény István valamint a Szolnok Művészeti Egyesület kapta. A Béres-díj Szolnok Kultúrájáért elismerést Tóthné Páncsis Edina a Széchenyi Gimnázium tanára kapta. Kővár Tamás díjban részesült Gálné Fancsali Ildikó edző, sportszervező. Az esemény felvételét január 26-án szerdán 21: 30-kor láthatják a Szolnok Televízió műsorán.

 

Szerző
Sebestyén Andrea