RENDBE TESZIK A GÁTŐR UTCÁT, FELÚJÍTJÁK A RENDELŐT
Rendbe teszik a Gátőr utcát és megújul a Temető úti orvosi rendelő. A Közgyűlés Városüzemeltetési, Városfejlesztési és Fenntartható Fejlődés Bizottságának ülésén meghallgatták a város intézményeinek tavalyi évről szóló beszámolóit is.
Göröngyös, kátyús út, néhol alig látszódó árok, hepe-hupás járda. A Gátőr út felújítása évek óta vágya a környéken élőknek. Ez az ami látszik. A föld alatt elöregedett, 50 éves, azbesztcement ivóvízvezeték húzódik, amit szintén cserélni kell. A városüzemeltetési bizottság ülésén elhangzott: a Víz- és Csatornaművek feladata lenne a csere, ám a cég úgy nyilatkozott, hogy erre nincs fedezetük, ezért az önkormányzat pályázott a felújításra. A 166 millió forintos támogatás mellé 71 millió forint önrészt biztosít Szolnok.
A beruházásról még a Közgyűlés dönt. Szintén a bizottság elé került a Temető úti rendelő újjáépítésének kérdése. A 2 házi gyermekorvosi praxist, a 4 védőnői körzetet és 1 fogorvosi praxist ellátó épület szintén megérett a felújításra. Eredetileg 250 millió forint támogatást nyert rá az önkormányzat, idővel azonban -egyebek mellett- az építőanyag árak emelkedése miatt a beruházás költsége is emelkedett. Ennek megfelelően a beruházás 487 millió forint összköltségre nőtt, amihez újabb pályázati forrásból és 17 millió forint önrésszel biztosítja a város a szükséges fedezetet.