Szolnok TV

Ma 2022. Január 18. Kedd, Piroska napja van.

CSALÁDI NAPPAL BÚCSÚZTATTÁK A NYARAT

Miénk itt a tér. Nyárbúcsúztató családi napot szerveztek a Széchenyi lakótelepen. A már hagyományos rendezvényen több mint 200 kisgyerek lépett fel. Ahogyan a szervezők mondták: a délután legfőbb értéke, és üzenete maga a gyermek volt.


Egyszer sokan, aztán még többen a Piros iskola előtti téren. Élettel telt a színpad és a nézőtér is, hiszen a „Miénk itt a tér” rendezvényen a lakótelep valamennyi oktatási intézménye bemutatkozott. Négy óvoda, két általános iskola és egy gimnázium, mintegy 250 fellépő. Volt itt próza, ének és tánc. A gyerekek elsősorban az iskolákban, óvodákban választható szabadidős tevékenységeket mutatták be. A produkciókból kitűnt, színes a kínálat, sok a fiatal tehetség. Egy-egy ilyen rendezvény lehetőséget biztosít az intézményeknek, hogy bemutassák értékeiket, a gyerekeknek pedig, hogy megmutassák szüleiknek, mit tanultak. A nézők közt akadtak olyanok is, aki épp most merítettek ihletet. Míg a nagyok szóló énekkel, az iskolások elsősorban tánccal, addig a legkisebbek és az óvónénik interaktív mesejátékkal készültek. Az elmúlt több mint két évtizedben nyárbúcsúztatóként szervezték az eseményt. Minden évben nagy volt az érdeklődés. A késő délutánig tartó műsorfolyam idén is mosolyt csalt a szülők és a nézők arcára.

Szerző
Skultéty József