Szolnok TV

Ma 2023. Június 6. Kedd, Norbert napja van.

NÉMET VENDÉGMŰVÉSZ KETTŐS SZEREPBEN

A Berlini Filharmonikusok vezető oboaművésze a Szolnoki Szimfonikus Zenekar felkérésére tartott mesterkurzust kedden. Albrecht Mayer az előadás első felében szólistaként, a másodikban karmesterként mutatkozott be.


A Szolnoki Szimfonikus Zenekar még a pandémia előtt- két és fél éve kezdte meg a program szervezését, mely a világhírű oboista vendégszereplését készítette elő. Albrecht Mayer a német nagykövetség közbenjárásával jutott végül el Szolnokra. Tudtuk meg Patkós Imre ügyvezető- szakmai igazgatótól.

 

„A zenekar pedig mint karmester, mint oboaművész megismerhetett egy elragadó személyiségű és nagyon szenvedélyes embert aki- hát talán azt lehet mondani, hogy ő a „hangszerének a Ronaldója”, tehát egy olyan tipikus személyiség aki magával ragadja nem csak a hallgatóságát, nem csak a kollégáit, hanem egy olyan többlet energiát, egy többlet szenvedélyt tud adni az előadásnak ami nagyon élvezetessé teszi ennek a hangszernek a hallgatását.”

 

A Berlini Filharmonikusok oboistája az előadás első felében szólistaként, a másodikban karmesterként mutatkozott be.

 

"Úgy gondolom, hogyha valaki hozzám hasonlóan 45 éve játszik már egy zenekarban egy idő után késztetést érez arra, hogy mást is csináljon. Mondjuk vezényeljen- azaz a hangszerén túl is nyújtson."

 

Azt est vendégművésze szólistaként az „oboairodalom” legnehezebb versenyművével- Elgar egy darabjával állt a közönség elé, majd ezt követően Mozart egy művét dirigálta végig. Albrecht Mayer a hangversenyt megelőzően a Szolnoki Szimfonikusok felkérésére mesterkurzust is tartott.

Szerző
Tálas László