DÍJAZTÁK AZ ÖNKÉNTESEKET
Díjak az önkénteseknek. A Jász-Nagykun-Szolnok Esély Egyesület, a Család Esélyteremtő és Önkéntes Ház 2020-ban alapította az „Önkéntes Tevékenységért Díjat”. Ahogyan tavaly, úgy idén is azoknak a személyeknek és szervezeteknek ítélték oda, melyek hosszú évek óta, szerteágazó segítséget nyújtanak a rászorulóknak.
A koronavírus járvány idején felértékelődött az önkéntes segítségnyújtás szerepe -hangzott el azon az ünnepségen, melyen a megye példamutató önkénteseit jutalmazták. Míg korábban sokan nem is hallottak az önkéntes segítségnyújtásról, addig az elmúlt években egyre többen vállaltak szerepet ebben a munkában. A 2020-ban alapított „Önkéntes Tevékenységért Díj”-at tavaly elsősorban azok kapták, akik a covid idején tettek többet embertársaikért, idén e mellett figyelembe vették azt is, hogy mióta tart és milyen szerteágazó a tevékenység.
Az idén 21 jelöltre 26 jelölés érkezett, a bíráló bizottság közülük választotta ki a legkiválóbbakat. A jászberényi Utasi Hajnalka mellett szenior kategóriában a kisújszállási Erdei Edit adománygyűjtő munkáját díjazták.
A mezőtúri FICSAK alapítvány évek óta szervez programokat, foglalkoznak környezetvédelemmel, egészséges életmóddal, táboroztatnak gyerekeket és gyűjtéseket is szerveznek.
Nem csak a tárgyi segítség fontos -mutatja a Bizalom mentálhigiénés Egyesület példája is. Telefonos lelki segítségnyújtással foglalkoznak. Csak az idén több mint 10 ezer hívásuk volt, mint elhangzott: az elmúlt években két és félszeresére nőtt a szorongásos betegségekkel küzdők és az öngyilkossági hajlammal rendelkezők száma.
Önkéntes bárki lehet -hangsúlyozták az adományozók, hiszen bármi ide sorolható, amit ingyen, másoknak segítség gyanánt, önszántából tesz az ember.