Örökség Világzenei Fesztivál
25 év, 25 zenei produkció a legtisztább népzenétől a legérdekesebb elektronikai műfajig. Jubileumi évet ünnepelt a Szolnoki Örökség Világzenei Fesztivál. A rendezvény évről évre több ezer látogatót vonz a megyeszékhelyre. Idén azok kaptak lehetőséget, akik a tavaly elmaradt fesztivál miatt nem tudtak fellépni. Így érkeztek előadók nem csak Magyarországról, de a határon túlról is. Román, lengyel, belga és cseh művészek zenéltek a hazai közönségnek.
Egy év kihagyás után, ismét nagy koncertekkel várta a zene kedvelőit a szolnoki Örökség Világzenei Fesztivál. **A huszonöt évre visszatekintő eseményen idén négy napon keresztül, 25 együttes biztosította a jó hangulatot.
Pap Béla, szervező
„A műfaj összefoglaló neve ugye világ zene, de ez egy nagyon műfaj. Itt az autentikus moldvai táncházi zenétől, mint ahogy tegnapi nagyon nagy múltra visszatekintő Tatros együttesünk adott elő, és még ugye táncoltak is a táncház vezetőjével az arra kedvet érző szolnokiak. Tehát a legtisztább népzenétől, a legérdekesebb elektronikus műfajokkal, modern műfajokkal ötvözött zenékig.”
A rendezvénysorozat célja, hogy olyan fiatal együttesek találkozhassanak a közönséggel, akik a határokon túli magyarok régi muzsikájából, a Magyarországon élő kisebbségek és más népek ősi zenéiből szerzik az új ihletet.
Pap Béla
„Javarést természetesen honi fellépő. Külföldről hívtunk vendégeket, mint említettem Romániából, itt van egy nagyon aranyos belga házaspár. A duó fiú tagja magyar származású, intenzíven tanul magyarul és nagyon érdekli az óhaza.
De érkeztek még Lengyelországból és Csehországból is fellépők a fesztiválra, mely évről évre egyre nagyobb sikert arat. Több ezer látogatót vonz a megyeszékhelyre és számos korosztályt megszólít.
Tóth Gergely
„Első körben azért jöttünk, mert itt van a Repülőgép Múzeum, aztán ha már itt van ez a program, ha már így terveztünk, akkor akkor jöjjünk, amikor ez is van.”
Zsinór József
„Bárhová elmegyünk, ahol ilyen kulturált zenék is vannak, nem csak ilyen fejbólógatós. Most is itt ragadtunk, egy két pohár sör mellett, de azért élvezzük nagyon, és örülünk, hogy ilyen lehetőségek vannak itt Szolnokon.”
Maródi Zsolt
„Azt gondolom, hogy ez nagyon nagy dolog. Tehát, hogyha valami rendezvény van, akkor igenis vegyünk benne részt.”
A szervezők még nem tudják, mit hozhat a jövő, de már most tervezik a következő fesztivált némi újdonságot belecsempészve majd a 26. Örökség Világzenei Fesztivál eseményébe.