Szolnok TV

Ma 2022. Január 18. Kedd, Piroska napja van.

REFORMÁCIÓS ÜNNEPI ISTENTISZTELET SZOLNOKON

A reformáció az 1500-as évek egyházi megújulási mozgalma, mely visszavezette kereszténységet az eredeti alapokhoz. Szimbolikus eseménye  1517.október 31-e, amikor Luther Mártin közzétette az egyház megújulását szorgalmazó 95 tételét. Világszerte ünneplik ezt a napot. Ennek alkalmából Szolnokon négy vallási felekezet tartott közös istentiszteletet.


4 éve már annak, hogy a szolnoki keresztyén közösségek együtt emlékezett meg az egyház reformációjának 500. évfordulójáról. Azóta ez az esemény hagyománnyá nőtte ki magát, így október 31-én ismét közös istentiszteletre gyűltek össze a hívők a városi evangélikus templomban. Ebben az esztendőben pedig különösen kiemelték az 1521-es worms-i birodalmi gyűlést.

 

„Ez azért vált nevezetessé ez az alkalom, mert a vallási és lelkiismereti szabadság precedens értékű eseményének szokták tartani, ugyanis amikor Luthert próbálták rávenni, hogy vonja vissza mindazt, amit tanít, akkor ő azt mondta, hogy az ő lelkiismerete az isten igéjének a fogja, és a lelkiismeret ellen nem tanácsos, nem szabad dönteni, és éppen ezért nem vonok vissza semmit. Nagyon fontos, hogy nem egyszerűen a saját lelkiismeretére, hanem az isten igéjének az alárendelt, az istennek engedelmes lelkiismeretre hivatkozott, és hát nagyon fontosnak tartjuk, hogy ezt ma is elmondjuk.” - mondta Győri Péter Benjámin, evangélikus lelkész. 

Az egyház állandó megújulásra szorul. – Tette hozzá a lekész. A korok változásával ugyanis újra és újra érthetővé kell tenni isten igéjét. **Ennek modernkori megújulásnak lehet a szimbóluma a különböző felkezetek közös imádsága. Ám nem csak a vasárnapi istentisztelet ad helyet a felekezetek híveinek a közös gondolatcseréknek. Szolnokon különösen jó kapcsolatot ápolnak egymással a különböző hitközösségek.

 

„Itt Szolnokon a különböző keresztyén közösségek nagyon jó összhangban dolgoznak együtt a város érdekében. Úgyhogy itt nem csak formaság, egy-egy reprezentatív ünnepi alkalom, amikor összejövünk, hanem a hétköznapokban is nagyon sok mindent teszünk együtt, rendszeresen találkoznak a gyülekezetek vezetői, lelkészei, papjai. Hónapról-hónapra összegyűlünk és ilyenkor egyrészt együtt imádkozunk és tanulmányozzuk isten igéjét, egymás segítségére is vagyunk és persze megbeszéljük ügyes-bajos dolgainkat.”

 

Bár az istentisztelet a közösségek tagjainak volt meghirdetve, az esemény nyitott volt mindenki számára.

Szerző
Szanyi Brigitta