SOK JÓ KÖNYV KIS HELYEN
Újra megnyílt délelőtt az Abonyi úti fiókkönyvtár. A könyvállomány a helyhez mérten viszonylag szerény, ám a válogatás friss és folyamatosan újul. A terem felújítása a volt Abonyi úti Általános Iskola remélt jövőjét is előre vetíti. A helyben élők ugyanis szeretnék ha a létesítmény nyújtotta lehetőségeket a jövőben intenzívebben ki lehetne használni.
„Tetszik e most választani könyvet?
A mai nappal ismét kölcsönözhetnek az olvasók az Abonyi úti Fiókkönyvtárban, ahol a közelben lakó Vass Valéria az első aki a pulthoz sétál egy rakás könyvvel.
Amikor nem lehetett ide jönni mert a járvány miatt nem lehetett akkor a Tallinba jártam ki és végtelenül örülük mert annak idején egyszer azt hallottam, hogy meg is szüntetik ezt az egészet, de nagyon örülök, hogy sikerült elérni, hogy újra nyissák. Itt azért elég sokan vagyunk akinek ez nagyon fontos.”
Az anyaintézmény- Verseghy Ferenc Könyvtár- Szandaszőlősön, a Kertvárosban, a Tallinn városrészben és itt a Pletyka faluban üzemeltet fiókintézményt. Az utóbbi kettőben Sárándi Gabriella áll az olvasók rendelkezésére.
„A könyvtár az igények alapján úgy lett kinyitva, hogy csütörtöki napon kilenctől- délig, utána egy délutáni időszak is, hogy aki esetleg akkor ér rá- egy háromtól- hatig, hogy aki dolgozik az is eljusson ide, aki kisgyermekkel szeretne bejönni és akkor még ovi után bejönnek, tehát igyekszünk minden korosztályt kiszolgálni.”
Szinkron: 7153 CZAKÓNÉ GACOV KATALIN igazgató, Verseghy Ferenc Könyvtár 19:35-19:51 : „Nem az a cél, hogy minél több könyv legyen a polcokon, hanem az a cél, hogy minél frissebb, minél jobb könyvek legyenek. Nyilván a régi könyvek amik olyanok azt raktárakban őrizzük, de nem szükséges, hogy it helyben megmaradjon és itt tényleg olyan állomány van, úgy válogatták össze a kollégák amik keresettek.”
Mondja Czakóé Gacov Katalin a Verseghy Ferenc Könyvtár igazgatója. A városrész egyetlen közösségi létesítménye- a volt iskola remélt jövőjét is előre vetíti a könyvtár ismételt megnyitása. Hangsúlyozta Fajcsák Károly körzet önkormányzati képviselője.
„Az elképzelés az, hogy további oktatási, kulturális rendezvényeket hozzunk ide. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon szeretnénk, hogyha ez a könyvtár további termeket kapna és akkor meg lehetne teremteni például író- olvasó találkozót, vagy mondjuk egy rendezvényt olyat ami szavalat, előadás is lehetne.”
A környék lakóit hamarosan fórumra várja a körzet képviselője. Ekkor derül majd ki- melyek az önkormányzathoz benyújtott ötletek és javaslatok közül azok amikhez forrás rendelhető.