SZILVESZTER ÉS ÚJÉV NAPJÁN IS MŰKÖDNEK AZ OLTÓPONTOK
Az átoltottság növelése érdekében szilveszterkor és január elsején is nyitva lesznek az oltópontok. A gyerekek számára legközelebb január 3-tól lehet időpontot foglalni. Külön miniszteri rendelet szerint minden háziorvosnak egy januári hétvégén is biztosítani kell betegei számára az oltást.
Szilveszterkor és újév napján is nyitva vannak az oltópontok. Eddig 6 262 698 fő kapott oltást, közülük 5 978 673 fő már a második, 3 170 694 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette. Szolnokon 31-én az év utolsó napján mind a Hetényi Géza Kórházban, mind a Hősök téri rendelőintézetben nyitva tart az oltópont reggel 7: 15- 13: 15ig. Az időpontot foglalóknak az év első napján 11 és 12 óra között is van lehetőségük felvenni az oltást. Január elsejére is többen kértek időpontot. A gyermekek számára január 3-tól lehet időpontot foglalni az eeszt online felületén. Januárban a háziorvosoknál, hétvégén is kérhető a vakcina.
DR. HOKSÁRI LÁSZLÓ háziorvos:
Miniszteri rendelet is megjelent ezzel kapcsolatban, hogy januárban a 4 hétvégéből egy alkalommal pénteken 14-18 óráig, szombaton 10-18 óráig biztosítsunk lehetőséget a koronavírus elleni védőoltások beadására. Én meg is ragadtam az alkalmat és január 2. hetén fogok oltani. Biztosítják ehhez az oltóanyagot. Remélhetőleg lesz érdeklődés. Vannak fekvő betegeim, ahogy összeszámoltam 9-10 beteghez is ki kell menjek majd. Vannak akik ragaszkodnak ahhoz, hogy kifejezetten a háziorvosuktól kapják meg a védőoltást.
A járvány újabb hulláma robbant be Magyarországon is- olvasható a hírportálokon. Továbbra is emelkedik az omikron variánssal megfertőződöttek száma. Az átoltottság növelése érdekében a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak. Az állami szférában elvárt az oltás felvétele, az önkormányzatoknál a kérdésben a polgármesterek dönthetnek. A dolgozóiknak oltást előíró vállalatok a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát, ez esetben az üzemorvosok is elvégezhetik az oltást.