SZIRÁKI PÁL SZERINT SZOLNOK VÁLTOZÁST AKAR
A demokrácia ünnepe. Így értékeli az előválasztást Sziráki Pál. A politikus a szavazatok 64 százalékát szerezte meg, így ő lesz a kihívója a kormánypárt jelöltjének a 2022-es országgyűlési választásokon. Sziráki Pál szerint a magas részvételi arány is azt mutatja, hogy az emberek kormányváltást akarnak.
A tegnap délelőtt nyilvánosságra hozott végeredmény szerint Sziráki Pál csaknem 64%- ot elérve 4092 szavazattal megnyerte az előválasztást. Tóth áron 1175, míg Kármán Irén 1144 szavazatot szerzett. Ezzel biztossá vált, hogy 2022-ben Sziráki Pál lesz a kormánypárti jelölt kihívója a parlamenti posztért az 1- es választókerületben.
" Ezúton is szeretném megköszönni, most már az eredmények ismeretében mindenkinek, aki részt vett ebben a nagyszerű folyamatban. Szerencsére nagyon sok szavazat érkezett, a szavazatok összeszámlálásában segítőknek is köszönöm. És azoknak, akik elmentek szavazni. Akik kiállták a sorukat, vállalva a jelenlétükkel azt, hogy nem félnek és kiállnak a változás mellett."
Sziráki Pál szerint nem véletlen, hogy ennyien részt vettek hazánk első előválasztásán.
"Mi lehet az oka? Szerintem az, hogy a nagyon kisszámú kivételezett kivételével ez a hatalom az elmúlt 11 évben szinte minden társadalmi réteget megsértett, hátrányos helyzetbe hozott. Ez ösztönözte az embereket arra, hogy egységesen kiálljanak, demonstráljanak amellett, hogy változást akarnak."
Az előválasztás a pártok számára is tanulási folyamat volt, mert le tudták mérni, milyen hatékonysággal tudják mozgósítani szavazóikat - folytatta Sziráki Pál, hozzátéve: az előválasztás a magyar történelem elmúlt harminc évének egyik kiemelkedő eseménye, a demokrácia ünnepe volt.