SZOLNOKIAK A LEGJOBBAK KÖZÖTT
Megszületett az „Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyének” végeredménye. A vetélkedőre az országból 49 vizsgatárgyban 7174 diák nevezett, a döntőbe 48 vizsgatárgyban 208 intézmény csaknem ezer tanulója jutott be. A Szolnoki Szakképzési Centrum diákjai kiválóan teljesítettek a végső versenyben. Kereskedelmi ismeretekből első lett Nagy Lajos a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum tanulója, postaforgalmi ismeretekből Deák Anna Mónika, aki szintén a kereskedelmiben tanul, közgazdasági ismeretekből pedig Varga Vivien, a Vásárhelyi Pál Két Tanítási Nyelvű Technikum diákja. A döntőt több mint tíz éve a Szolnoki Szakképzési Centrum bonyolítja. A versenyt az Innovációs és Technológiai Minisztérium hirdette meg és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szervezte meg.
