Szolnok TV

Ma 2023. Június 6. Kedd, Norbert napja van.

SZOLNOKRA FIGYEL A FILMES SZAKMA

Jankovics Marcell és Gyulai Líviusz grafikáiból nyílt kiállítás kedden a Tisza Part Moziban. Az Alexandre Trauner Art/ Film fesztivál nyitórendezvényén a két idén elhunyt művész munkáinak egyfajta eszenciáját láthatja a közönség. A fesztivál vasárnapig tart.


A hét végéig számos hazai és külföldi nagyjátékfilmet láthat Szolnokon az Alexandre Trauner Art/ Film fesztivál közönsége Szolnokon. A szervezők a mesterkurzusok, koncertek, könyvbemutatók mellett a képzőművészetnek is teret adtak- Ezt példázza a keddi nyitórendezvény, melyen Jankovics Marcell és Gyulai Líviusz grafikái mutatkoznak be. A fesztivál idén elhunyt két életműdíjasa a hazai animációs filmkészítés kulcsfigurái voltak. Mindketten a Pannónia Filmstúdióban dolgoztak. S bár nem voltak barátok, nagyra tartották egymás művészetét. Jankovics Marcell készítette az első teljes estés magyar rajzfilmet, míg Gyulai Líviusz a nagy magyar grafikus generáció utolsó tagjaként vitte filmszalagra sajátos stílusban fogant hőseit. Munkásságukat Szemadám György festőművész, író, filmrendezső méltatta.

 

„A két embert így halálában nagyon közel hozza egymáshoz az igényesség, a szakmai alázat, az a kézművesség ami mintha egy kicsikét az újabb generációktól már távol állna.”

 

Narráció: A filmfesztivál egyébként éppen a fiatal filmesekre fókuszál. Az új generációt képviselő egyetemisták 8 intézményből érkeztek Szolnokra. Tudtuk meg Demeter Éva fesztiváligazgatótól.

 

„Olyan programokat igyekeztünk szervezni amelyek bővítik és kiegészítik a diákok és fiatal filmrendezők tudását. Mesterkurzusok, hazai és külföldi sztárok által, nagyjátékfilmek amelyek máshol nem láthatók csak a Tisza Moziban és mindenféle egyéb kulturális kísérőprogram: kiállítások, konceretek, könyvbemutatók fogják szinesíteni a kínálatot- én azt gondolom, hogy Magyarországon és Európa szerte is egyedülálló ez a filmfesztivál mert ötvözi a képzőművészetet, a tudományt és a látványt.”

 

A fesztiválra érkezett rekordszámú nevezést követően az előzsűri tagjai több hónapot töltöttek a szelektálással, míg végül kiválasztották a legjobb 100 alkotást. Ezek értékelése zajlik most három kategóriában. A tudományos tematikára épülő fesztivál vasárnapig tart.

Szerző
Tálas László