FELSZENTELTÉK A BELVÁROSI NAGYTEMPLOMOT
Felszentelte szombaton a belvárosi nagytemplomot a Váci Egyházmegye püspöke. A jeles eseményt Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, valamint- valamint a rekonstrukciót beindító Máthé György esperes- plébános is megtisztelte jelenlétével. Az elmúlt években a megyeszékhelyen négy templom és egy zsinagóga újult meg.
Szolnok hitéletének kiemelt színtere a belvárosi nagytemplom. A ferencesek által az 1700- as évek első felében emelt imahely túlélt több világégégést, politikai váltást, természeti csapást- mégis áll. Méghozzá felújítva- a pompa mellett a kor legkorszerűbb eszközeivel fölszerelve. Ez- fogalmazott Soltész Miklós- a kormány azon törekvését tükrözi, mely szerint a keresztény értékek védelme ma a legfontosabb teendők közé tartozik.
„Templomokat nem alakítunk át sportcsarnokokká, kocsmákká, mulatókká, adott esetben muszlim mecsetekké. Hanem sokkal inkább azt a gyakorlatot követtük az elmúlt 10- 12 évben Magyarországon, hogy építünk. Fölújítunk és építünk. És itt hagy osszam meg önökkel azt a fantasztikusan szép hírt és nagy hírt, hogy Kárpát- mdence szerte- tehát nem csak a jelenlegi Magyarország területén, hanem ahol magyarok élnek: Parciumban, Erdélyben Kárpátalján, Délvidéken, vagy felvidéken- több mint 3000 templomot újítottunk föl közösen egyházainkkal, s több mint 200- at építettünk.”
Kállai Mária országgyűlési képviselő beszédében elmondta- Szolnok mellett a környező településeken temetők és egyházi terek is megújultak. Ehhez csatlakozva Szolnok polgármestere a keresztény értékek mentén történő oktatás jelentőségét méltatta- mely mint fogalmazott- Szolnokon példa értékű. TCS_ Az eseményen részt vett Máthé György esperes- plébános is, aki a 2019 decemberi kormányülésen megszavazott egy milliárd ötszáz hatvan millió forintból megkezdte a Belvárosi Szentháromság templom felújításának szervezését. A munkák szinte mindenre kiterjedtek- tetőtől talpig- azaz pincétől- a templomcsúcs díszéig kicserélték a sérült- felújították a megkopott részeket. A belvárosi nagytemplom megáldása után- várhatóan május 15- én a Vártemplom felújítását is egyházi szokás szerint ünnepli majd a közösség.