A legfiatalabbakat ünnepeljük hétvégén. Nemzetközi gyermeknap alkalmából május utolsó vasárnapján Szolnok városa egész napos programkavalkáddal várja a kicsiket és nagyokat. A rendezvény fél 10-kor nyitja meg kapit a Turisztikai Központban. ...
Tombol az aszály a megyében. A megszokott tavaszi csapadék mennyiségének mindössze egyharmada hullott le március és május között. A hét elején igaz megérkezett térségünkbe is a hidegfront, mely esőt hozott magával, azonban ez csak pár millimétert jelentett. A hiányzó vizet továbbra is csak öntözéssel tudják pótolni a gazdák. ...
Komoly, több mint nyolcszáz fegyverből álló arzenál érkezett Szolnokra. A filmekben, színházban használt lőfegyvereket most szolnoki szakemberek minősítik. A hadieszközök a szükséges felújítás után részben múzeumokba kerülnek, részben pedig korhű hadijátékokon használják majd azokat. ...
Elsőként az Alba Fehérvár jutott a kosárlabda-bajnokság elődöntőjébe. A Falco visszavette a vezetést, a Körmend fordított, míg az Olaj szépített a tegnap esti játéknapon. A play- off pénteken folytatódik, de már csak hat csapat számára. ...
Nem mindennapi versenyen vehetett részt a Verseghy Ferenc Gimnázium egyik végzős tanulója. Az Arpinoi Cicero- nemzetközi versenyen Czifra Botond tizedik helyezést ért el. A nyelvi vetélkedőn Európa országaiból több mint száz diák vett részt. ...
Éjfélkor életbe lépett a háborús veszélyhelyzet, miután az alaptörvény tizedik módosítását is elfogadta kedden az Országgyűlés, majd Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy éjféltől kihirdeti a háborús veszélyhelyzetet. Erre éppen az aznap megszavazott törvénymódosítás adott lehetőséget. ...