Lendületesen indult az év az országos lakáspiacon. Vármegyénkben januárban az érdeklődés éves szinten 46 százalékkal, míg kétéves összevetésben 34 százalékkal emelkedett. A használt lakóingatlanok átlagos négyzetméterára január közepén 292 ezer forint volt térségünkben. ...
Az ország legjobbjai ragadtak fakanalat - Idén 21 csapat mérettette meg magát a nyolcadik Magyarország étele középdöntőjében. Az eseményen a magyar konyha patrióta mesterei bemutatták tehetségüket és kreativitásukat, miközben a hazai ízeket új köntösbe öltöztették. ...
Vászonon az erdők misztikuma. A napokban nyílt meg a Szolnoki Művésztelepen Ágoston Lóránt képzőművész Erdő című kiállítása. A természetközeli motívumokkal megfestett képeket március harmadikáig láthatja a közönség. ...
31. alkalommal szervezte meg mérnökbálját a JNSZ Vármegyei Mérnöki Kamara. A nagy múltú rendezvényen átadták az év mérnöke, és az Aranygyűrűs Mérnök elismeréseket. ...
Idén is folytatódik a Bartók Béla kamarakórus pódiumsorozata. A Művészeti Szalon címet viselő program célja ebben az évben, hogy egy-egy koncert erejéig visszacsábítsák a vármegyeszékhelyhez szorosan kötődő művészeket, így tisztelegve a 950 éves Szolnok előtt. ...
Ínycsiklandó ízekkel és falusi hangulattal várták az érdeklődőket vasárnap a már hagyományos városi disznótoron. A helyi termékek vásárával egybekötött disznótort a Tourinform Szolnok és az Aba Novák Agóra közösen szervezte. A változatos termékkínálatról 70 őstermelő gondoskodott, akik 35 településről érkeztek. A jó hangulatról a mohácsi busók gondoskodtak, miközben a látogatók megcsodálhatták a hagyományos sertésbontást és a kolbásztöltő bemutatót. Akik megéheztek, frissen készült finomságokat kóstolhattak, többek között hurkát, kolbászt, velős pirítóst és toros káposztát. ...
Farsangi bált rendeztek hétvégén a Szandaszőlősi Művelődési Házban. A Maskarádé a hagyományokat követve hívta a legkisebbeket, hogy megismerkedhessenek a csörögefánk sütéssel, a télűzéssel vagy a farsangi téltemetéssel. ...