Együtt a fiatalok védelméért – ezzel a mottóval indult újra Szolnokon a Biztonságos Szórakozóhely Program. A kezdeményezés célja, hogy a rendőrség, a polgárőrség és a városi döntéshozók a szórakozóhelyek tulajdonosaival közösen lépjenek fel a fiatalok biztonságos szórakozásáért. ...
Cáfolja az október elsejére ígért hulladékelszállítási változásokat az NHSZ. A sajtóhírekben szereplő szigorítások nagy része ugyanis valótlan. A szolgáltató arra kéri a lakosságot, hogy első kézből- azaz a tőlük származó információkra hagyatkozzanak. ...
Szemét, faültetés, útfelújítás, közbiztonság és zártkertek. Egyebek mellett ezek a témák is szóba kerültek a Pletykafaluban tartott lakossági fórumon. Györfi Mihály polgármester dicséretreméltónak nevezte az önkormányzati képviselők és a lakosság együttműködését, véleménye szerint több kérdésben is sikerült megoldásokat találni. ...
Egyre több a hajléktalan az Újvárosi városrészben is – hangzott el Molnár Iván önkormányzati képviselő lakossági fórumán. A jelenlévők szerint a környékbeli kiserdőben és az egykori fürdő területén is egyre több a hajléktalan, sokak már -ahogyan mondták- „be is költöztek” a területekre. A rendőrség kérése ez ügyben az volt, hogy ha ittas állapotban lévő személyeket vagy hajléktalanokat látnak, akkor hívják a 112-es telefonszámot. Mint elhangzott, a városban három helyszínen fókuszálnak kiemelten a hajléktalan kérdésre, a TVM lakótelepnél, a Széchenyi lakótelepen és a vasútállomás környékén. ...
Mindent a szemnek, és mindent a kéznek. Ismét megrendezi nagyszabású pályaválasztási kiállítását, a Szakmalabirintust a Szolnoki Szakképzési Centrum október 7. és 9. között. A programon a 11 tagintézmény mellett a duális képzésben partner cégek, a rendőrség, a mentők, és a katasztrófavédők is bemutatkoznak. ...
Jól halad a kábítószer-kereskedelem elleni harc a térségben – hangzott el a vármegyei közgyűlés délelőtti ülésén. A rendőrség DELTA-programjának keretében a vármegyei rendőrkapitányság nyomozói március óta csaknem 350 kilogramm kábítószert foglaltak le, amely országos viszonylatban is kiemelkedő eredmény. ...