Elfogadta a kormány az iskolakezdési támogatás második részletének szabályait. A 100 ezer forintos támogatásból 50 ezer forintot már augusztus végén megkaptak a jogosultak. A további 50 ezer forintos utalványt november 30-ig kézbesítik mintegy 400 ezer gyermek családjának. Az utalvány iskolai felszerelés mellett ruházatra, vitaminokra, gyógyászati segédeszközökre és egyes műszaki cikkekre is felhasználható. A címletek között 5000, 2000 és 1000 forintos utalványok lesznek, amelyeket 2027. március 15-ig lehet levásárolni. A kormány szerint az adminisztrációs hiba miatt kimaradt 6642 jogosult pótlólag megkapja az első, 50 ezer forintos támogatást is. ...
Merre tart Magyarország? címmel indított polgári párbeszédet a Márai Sándor Polgári Kör a Tiszaparti esték programsorozat részeként. A Galéria étteremben tartott keddi eseményen ismert közéleti személyek vitatták meg az ország jelenét és jövőjét érintő kérdéseket. ...
Élethű körülmények között készültek a leendő mentőápolók a szakma kihívásaira a Hetényi Géza Kórház skill laborjában. A két éves duális képzés hallgatói korszerű eszközök segítségével, gyakorlati szituációkon keresztül sajátították el a betegellátás legfontosabb fogásait. ...
Mi történik, ha egy járványügyi nyomozás, egy vadászrepülőgép szimulátora és egy csillagászati megfigyelés egyetlen estére ugyanoda kerül? Pénteken a Szolnok Campuson erre is választ kaphatnak azok, akik kilátogatnak a Kutatók Éjszkájára. A különleges esten a tudomány ezúttal nem tankönyvekben, hanem látványos kísérletekben, játékokban és interaktív programokban elevenedik meg. ...
Tizenöt sportág, 2500 előnevezés – hatvankettedik alkalommal rajtolt el kedden a Tiszaligeti Napok, melynek célja elsősorban a sport megszerettetése és a sportágak megismertetése a fiatalokkal, és a felnőttekkel is. A rendezvény négy napon keresztül egészen péntekig tart. ...
Elbúcsúzott a nyár, és megérkezett a csillagászati ősz. Szerdán hajnalban bekövetkezett az őszi napéjegyenlőség, amikor a nappal és az éjszaka hossza nagyjából egyenlő. A különleges égi esemény után az északi féltekén fokozatosan rövidülnek a nappalok, és egyre hosszabbak lesznek az éjszakák. ...
-Merre tart Magyarország? – polgári párbeszédet indított a Márai kör -Oktatás - Élethű körülmények között készülnek a leendő mentőápolók -Tudományok testközelből - Kísérletek, szimulátorok és csillagászat a Kutatók Éjszakáján -Főszerepben a sport - 2500 előnevezéssel rajtolt el a Tiszaligeti Napok -Őszi nap-éj egyenlőség - Megérkezett a csillagászati ősz, hosszabbodnak az éjszakák ...